Dr. Keszthelyi Tibor

1950. május 5. – 2002. április 4.

Tragikus hirtelenséggel, életének 52. évében eltávozott közülünk Dr. Keszthelyi Tibor, a gödöllői Szent István Egyetem meghatározó egyéniségű oktatója. Élete utolsó pillanataiban éppen órát tartani igyekezett, és szeretettel vállalt nehéz hivatása teljesítése közben érte munkahelyén a halál.

A nyughatatlan emberek közé tartozott. Az egyetem elvégzése után Czakó József professzor szárnysegédeként mélyedt el az állati viselkedéstudományban. A hazai alkalmazott etológia kiemelkedő képviselőjévé vált, és több évtizedes munkájának köszönhetően jött létre egyik nagy büszkesége, az ország el Alkalmazott Etológia Tanszéke a Szent István Egyetem Környezetgazdálkodási Intézetében, melynek alapító tanszékvezetője lett.

Az Intézet egyik motorja és vezetője egyetemi oktatói és kutatói munkásságával párhuzamosan 1990-ben a Nógrád megyei Jákotpusztán mintagazdaság kiépítésébe kezdett. A valamikori juhtenyésztő telep romjait újjáélesztette, és őshonos állatfajtákkal népesítette be a völgyet. Évről-évre számos tudományos és kulturális rendezvényt szervezett Jákotpusztán, a régió egyik kiemelt ökológiai-etológiai zarándokhelyévé alakítva azt. Ez a hely lett az otthona, ahová tanártársai, diákjai, barátai egész éven át folyamatosan kilátogathattak.
 
 

De Tibor még ennyivel sem érte be. Folyamatosan jelen volt a honi állatvédelem és biogazdálkodás porondján is, számos hazai és külföldi egyesület és szervezet aktív tagjaként tartotta őt számon. Konferenciákra járt, előadásokat tartott, cikkeket írt különféle szaklapokba, s mindezzel a hazai agrárirányváltás egyik előfutára volt. Munkája igazán most érett volna be, amikor végre Magyarországon is elindult az agrár-környezetvédelmi program!

Egy ízig-vérig tanárembert, igaz jó barátot és a környezetéért, a jövőért, a jövő generációért felelősséget érző és vállaló, őszinte társat veszítettünk. Hatalmas az űr, ami hirtelen támadt utána. Fájdalommal de az Úristen akaratát elfogadva búcsúznak most tőle gyermekei, hozzátartozói, barátai, munkatársai, diákjai és Jákotpuszta az állatokkal.

A Szent István Egyetem és Környezetgazdálkodási Intézetének kollektívája Tibort saját halottjaként szeretné végső nyughelyére vezető útján elkísérni. Búcsúztatására április 26-án, pénteken 14 órakor az Egyetem gödöllői székhelyén, a földszinti rektori tanácsteremben, temetésére pedig szeretett Jákotpusztáján másnap, szombaton délelőtt kerül sor.

Gödöllő, 2002. április 6.

Vissza a MET honlapra