Jobb tanulók-e az alárendeltek

Jobb tanulók-e az alárendeltek? Rangsorfüggő szociális tanulás kutyáknál

Bánhegyi Petra

(SZIE-ÁOTK, V. évf. alkalmazott zoológus)

ELTE-TTK Etológia Tanszék

macilepke@freemail.hu

A kutyák hatékonyan képesek tanulni egy embertől, ha az demonstrálja nekik egy V-alakú kerítés megkerülését. Azt is kimutatták, hogy ha a kutyákat tartási körülményeik szerint három csoportba sorolják (egyke, társas-alárendelt, társas-domináns), akkor a fenti kerüléses szituációban egy kutya demonstrátortól az alárendeltek tanulnak a legjobban.

Jelen kutatás során a kérdésünk az volt, hogy a kutyák rangsorban elfoglalt helye befolyásolja-e azt, hogy milyen hatékonyan tanulnak embertől. A demonstráció során a kísérletvezető bevitte a céltárgyat a V-alakú kerítés sarkába, majd ugyanazon az útvonalon ki is jött, miközben a kutya a kerítésen kívülről végig figyelt. Kutyánként három próbát végeztünk, mindegyik előtt demonstrációval. Fő változóként a kutya elengedése, és a céltárgy megtalálása között eltelt időt mértük.

Eredményeink szerint az egyke és a domináns kutyák már két demonstráció hatására jelentősen gyorsabbak lettek, míg az alárendeltek csak a harmadikat követően. A már említett korábbi vizsgálattal összehasonlítva, látható, hogy míg a dominánsak csak embertől tanultak, addig az alárendeltek mindkét demonstrátortól képesek voltak erre, habár az embertől kevésbé hatékonyan tanultak, mint a kutyától.

A kerítéses kísérletek során a kutyák nem követik pontosan a demonstráció irányát, csak magát a kerülést lesik el. Ennek kapcsán merült fel még folyamatban lévő vizsgálatunk kérdése: ha többféle módszer is adódik a céltárgy megszerzésére, a kutyák a demonstrátortól látottat vagy inkább a saját, egyéni megoldásukat alkalmazzák?

Eszközünk egy faállványhoz a közepénél fogva odacsavarozott, alaphelyzetben vízszintes, műanyag cső, melynek végeiről madzagok lógnak, a közepére pedig labdát helyezünk. A labda megszerzésének két módszere: csőbillentés madzaghúzással, vagy a cső végének lenyomásával. Eredményeinket itt is megpróbáljuk a kutyák rangsorban elfoglalt helyének függvényében elemezni.

Elvárásos placebohatás: létezik-e állatkísérletes modell?

Bárdos György, Balassa Timea, Cziboly Ádám

ELTE Élettani és Neurobiológiai Tanszék

bardosgy@ludens.elte.hu

A placebohatásért elképzelésünk szerint kétféle pszichés mechanizmus tehető felelőssé: kondícionálás, illetve elvárás. A kondícionált placebohatás lényege az, hogy egy rendszeresen végzett beavatkozást egy hatástalan beavatkozással helyettesítünk, de a hatás így is létrejön: az egyén (egyed) a fiziológiai és pszichés változásokat a beavatkozással társította. Ez feltételezi, hogy előzőleg történt már ilyen vagy hasonló kezelés. Az elvárásos placebohatás ezzel ellentétben akkor is működik, ha előzetes kezelés nem volt, mert az egyén kognitív (de nem (szükségképpen?) tudatos) úton előállít egy viselkedési mintát, amelyet a kezelésnek tulajdonít, és a terápia során ezt követi. Az előbbi nem, az utóbbi igényli a kognitív mechanizmusok közreműködését, az előbbi reaktív, az utóbbi proaktív jellegű, az előbbi kioltással, az utóbbi az elvárás törlésével szűnik meg, stb. A kondícionálásos placebohatás állatokban is kiváltható, pl. krónikus morfium kezeléssel, de sok más módon is. A kérdés az, lehet-e állatkísérletes modellt létrehozni az elvárásos placebohatás vizsgálatára? Az általunk eddig kitalált valamennyi kísérleti terv esetében kiderült, hogy az vagy kondícionálásos jellegű, vagy u.n. állapotfüggő tanulás, elvárásos kísérletet nem sikerült tervezni. Az állatkísérletek akkor is érdekesek lehetnek, ha az állapotfüggő tanulást átmeneti mechanizmusnak tekintjük a kondicionálás és az elvárás között, netán feltesszük, hogy az elvárás esetleg éppen ezen az úton alakult ki az evolúció során. Ekkor mondhatjuk azt, hogy az emberi elvárásos placebohatás előzményeit vizsgáljuk.Ha ilyet a továbbiakban sem találunk, és senki sem tud alkalmas módszert javasolni, akkor kimondhatjuk azt, ami az alaphipotézis volt: az elvárásos placebohatás humánspecifikus!

Hím közönséges ürgék szaporodási viselkedése és a szaporodási sikert befolyásoló tényezők

Bernáth Tímea, Szabó Éva

Eötvös Loránd Tudományegyetem Etológia Tanszék

Témavezető: dr. Altbäcker Vilmos, Németh István, Kabai Péter

btimko@freemail.hu és teltancos@freemail.hu

Az európai ürge kora tavasszal, hosszú téli álom után (5-7 hónap) jön felszínre. Hasonlóan más, egy évben egyszer szaporodó emlősfajokhoz, az ürgénél is a párzás egy rövid, intenzív időszakra korlátozódik közvetlenül a téli hibernációból való ébredés után. Az ébredési időszakban a felszíní körülmények rendkívül mostohák. Ennek ellenére a felszínre érkező hímek kondíciója széles tartományban mozog. Más emlős fajoknál az eltérő kondíció eltérő hormonális állapottal és párzási viselkedéssel jár. Vizsgálatunkban arra kívántunk választ kapni, hogy az eltérő ébredési költséget vállaló hímek kondíciója, hormonális állapota, viselkedése kihathat e szaporodási sikerükre?

A vizsgálatokat a Balatonfelvidéken, Öcs község melletti természetes körülmények között élő ürgepopuláción végeztük. Az állatokról egyedi kondíció, viselkedés és hím nemi hormon adatokat gyűjtöttünk a teljes párzási időszak alatt. A szaporodási sikert az egyes hímek territóriumán előforduló nőstények számával becsültük.

Az általunk használt becsléssel találtunk összefüggést az ébredés időzítése és szaporodási siker között. A hereméret és a territóriumon található nőstényszám között feltételezett összefüggést alátámasztották az adatok. A vizsgálat során azt tapasztaltuk, hogy a hímek kondíciója összefügg ivarérettségük mértékével, hormonális állapotukkal és szaporodási viselkedésükkel. Kimutatható volt a befektetés rövid távú költsége is amely, mint tömegcsökkenés jelentkezett a párzási időszakban.

Vizsgálatunk közvetett bizonyítékokkal szolgál a szaporodási befektetés és a siker közötti összefüggés alátámasztására. Korábban ébredni tehát költséges döntés, de úgy tűnik az adott szezonban megtérülő befektetés.

MET

Azonnali választás hatása az awassi bárányok viselkedésére mesterséges báránynevelési körülmények között

Bodnár Ákos1, Szabó Zsuzsanna2, Kispál Tibor1

1Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar, Trópusi és Szubtrópusi Mezőgazdasági Tanszék

2Kisállattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézet

bodnar.akos@mkk.szie.hu

Key words: korai vagy azonnali választás, intenzív tartástechnológia, báránynevelés

A közel-keleti és más melegégövi régiók juhfajtáival végzett etológiai vizsgálatok terén jelentősebb tapasztalatok és eredmények még nem állnak rendelkezésre, hiszen ezeken a vidékeken az intenzív technológia széleskörű elterjedéséhez jelentős gazdasági potenciál szükséges. A megfelelő mennyiségű és jó minőségű juhtej megtermelése ezeken a területeken a ma általánosan elterjedt, beduinok által folytatott extenzív, félnomád tartásmódra alapozva nem biztosított. Az új, intenzív tartási körülmények azonban a tudatos és eredményes szelekciós tevékenység mellett felvetnek egyéb, az állatok termelési eredményeit befolyásoló tényezőket is. Ilyen külső tényezők többek között a megváltozott környezet és az intenzív tejtermelésre és tejleadásra való hajlam, valamint a mesterséges báránynevelési technológiából adódó, a viselkedésben esetlegesen bekövetkező változások, amelyeket a Bakonszegi Awassi Rt-nél egy kísérletsorozat keretében vizsgálunk.

Irodalmi adatok alátámasztják, hogy az anya és báránya közötti szoros kötelék nagyon hamar kialakul és főként az egyedi felismerésen, kommunikáción alapszik. Ez a kapcsolat hagyományos tartás esetén a születés utáni első napokban a legintenzívebb, ami elsősorban a táplálás szükségszerűségéből adódik. A túl korai (24 órán belül történő) választás sokak szerint hatással lehet a szervezet humorális immunreakcióira és a bárányok választás utáni teljesítményére, valamint negatívan befolyásolhatja a fiatal állatok azon képességét is, hogy megfelelő módon reagáljanak a környezet által kiváltott stressz-hatásokra.

Tíz intenzíven tartott awassi bárány azonnali választást követő 3 napban történt etológiai megfigyelései azt mutatják, hogy az anyától való elválasztás által okozott kezdeti sokkhatást követően az állatok egyre nyugodtabban viselkedtek. Az eredményekből kitűnik, hogy a vizsgálat 3. napjára az inaktív viselkedésminták (fekvés, pihenés, állás) időtartama 15-20%-kal növekedett az első napon mérthez képest, ami egyben az aktív, mozgással járó viselkedésformák időtartamának csökkenésével járt.

Eblogika: Tudnak-e a kutyák kizárásos alapon döntéseket hozni?

Erdőhegyi Ágnes, Virányi Zsófia, Dr. Topál József

ELTE Etológia Tanszék

geno@chello.hu

A következtetési képességek vizsgálata a központi kérdések közé tartozik az állati kogníció kutatásában. Az állatok azon képességeit, melyek segítségével újabb információt nyerhetnek a pillanatnyilag észlelhető információ újraszervezésével és/vagy múltbeli tapasztalatokkal való kombinálásával, elsősorban térbeli problémák megoldása során vizsgálják. Ahhoz azonban, hogy a feladat túlmutasson a percepciós problémákon, és valóban következtetésre legyen szükség, hiányos információt kell közölnünk. Ha két rejtekhely közül amelyek közül valamelyik mindig valamilyen jutalmat rejt az egyiket megmutatjuk, hogy üres, akkor kikövetkeztethető, hogy a jutalmat a másik helyen kell keresni.

Korábbi két rejtekhelyes, rejtős-keresős tesztjeink során megállapítottuk, hogy közvetlen vizuális információ esetén (megmutatjuk melyik rejtekhely alatt van a játék) a kutyáknak nem okoz gondot elrejtett játékuk megtalálása, azonban indirekt, hiányos információ (t.i. üres rejtekhelyek látványa) esetén az egyoldalú emberi kommunikációs jelzések (t.i. csak az üres rejtekhelyet manipulálja az ember) félrevezethetik őket. Felvetődött továbbá az is, hogy a tesztek során a rejtekhelyek mozgása is hasonló, figyelem-elterelő (zavaró) hatással bírhat.

Jelenlegi kísérletünket úgy terveztük meg, hogy az emberi kommunikációs jelzések és a rejtekhelyek mozgása kiegyenlítetten jelenjenek meg. Kísérletünkben a következő próbatípusokat alkalmaztuk: megmutattuk a jutalmazott (REJTETT), vagy az üres rejtekhely tartalmát (ÜRES); felfedtük a jutalmazott/üres rejtekhely tartalmát és a másikat csak mozgattuk, tapogattuk (KIEGYENLÍTETT REJTETT ÉS ÜRES); felfedtük mindkét rejtekhely tartalmát (MIND). Kontroll próbát is végeztünk, amelyben bár mindkét rejtekhelyet manipuláltuk (mozgattuk, tapogattuk), de nem adtunk információt a játék helyét illetően. Ugyanezeket a próbákat úgy is elvégeztük, hogy a kutya számára láthatatlanul, zsinóron mozgatva emeltük fel a rejtekhelyeket.

Eredményeink arra utalnak, hogy a kutyák képesek indirekt információ alapján kizárásos döntést hozni, ha a mozgás és az emberi kommunikációs jelek kiegyenlítettek.

Tárgyállandósági kísérletek gibbonokkkal (Hylobatidae)

Fedor Anna

fedor_anna@hotmail.com

Az állatok térbeli kognícióját sokszor tárgyállandósági feladatok segítségével vizsgálják. Számos kísérletet végeztek főemlősökkel is, ami alapján arra jutottak, hogy a nagy emberszabásúak meg tudják oldani a látható és nem látható áthelyezéseket is (Piaget-féle 6. szint), a közönséges majmok viszont csak a láthatóakat (5. szint). Valószínű azonban, hogy a főemlősök ilyen durva csoportosítása nem helyes, és figyelembe kéne venni a fajok ökológiai körülményeit is, mint fontos tényezőket a fajok kognitív képességeinek kialakulásában. Kíváncsiak voltunk, hogy a gibbonok milyen típusú és nehézségű tárgyállandósági feladatokat tudnak megoldani. Kísérleteinket úgy terveztük meg, hogy eredményeink összehasonlíthatóak legyenek más főemlőskísérletek eredményeivel.

A kísérleteket Magyarország 6 állatkertjében végeztük, összesen 10 gibbonnal (Symphalangus syndactylus, Nomascus gabriellae, Hylobates lar, Nomascus leucogenys). Három egyforma fadobozt használtunk a tárgy (táplálék) elrejtésére, amikből azt a gibbonok maguk is ki tudták venni. Egyszeres látható, egyszeres nem látható, kétszeres nem látható és kontrol áthelyezéseket végeztünk random és nem random sorozatokban (a tárgy elrejtésének helyét randomizáltuk). A nem látható áthelyezések során a kísérletvezető a markába rejtette a tárgyat, mielőtt beletette volna valamelyik dobozba.

A gibbonok teljesítménye szignifikánsan a véletlen szerint várható fölött volt az egyszeres látható és nem látható és a kontrol áthelyezésekben, valamint a kétszeres, nem látható áthelyezések nem random sorozatában. A kétszeres, nem látható áthelyezéseket random sorozatban viszont nem tudták megoldani. Feltételezzük, hogy a gibbonok mentális reprezentáció révén oldották meg az egyszeres látható, egyszeres nem látható és a kontrol feladatokat, míg a kétszeres nem látható áthelyezéseket egyszerű stratégiák segítségével próbálták megoldani. Arra jutottunk, hogy az általunk vizsgált gibbonok átlagteljesítménye egyértelműen felülmúlja a közönséges majmokét és eléri a nagy emberszabásúak szintjét. Teljesítményük nagyon hasonló volt a de Blois és mtsai (1998) kísérletében szereplő orángutánokéhoz, aminek okát talán a két faj nagyon hasonló ökológiai körülményeiben és mozgásformájában (brachiáció) érdemes keresni, melyekhez nagyon hasznosak lehetnek az ilyen térbeli képességek.

Optimális vedlési stratégiák

Feró Orsolya, Barta Zoltán, AI Houston, JM McNamara, R Welham, A Hedenström, T Weber

Debreceni Egyetem, Viselkedésökológiai Kutatócsoport

feroo@vocs.zool.klte.hu

Egy szezonálisan változó környezetben az egyedek túlélése, szaporodási sikere nagy mértékben függhet attól, hogy az év során hogyan időzítik életük fő eseményeit. A nem vándorló madarak életében a költés és a vedlés időzítése lehet meghatározó. A madarak éves időrendjéről, a különböző vedlési stratégiákról részletes leíró jellegű ismereteink vannak, azonban kevéssé kutatott és nagyrészt nem tisztázott, hogy ezek kialakításában milyen evolúciós, ökológiai ill. életmenet tényezők játszanak szerepet.

Ezen tényezők vizsgálatára fejlesztettünk ki egy dinamikus, állapotfüggő modellt, amellyel meghatározható az adott körülmények között optimális vedlési stratégia. A modellben az egyedek aktuális jellemzőit állapotváltozók (eltelt hetek, energiatartalék, szaporodási státusz, tapasztalat, külső és belső elsőrendű evezők minősége), míg az egyedek által elérhető viselkedési formákat viselkedési opciók (a költésre, a táplálkozási intenzitásra, a külső ill. belső elsőrendű evezők vedlésére vonatkozóan) írják le.

A modell főbb predikciói szerint az éves időrendet, a vedlési stratégiát főként a táplálékellátottság éves szezonalitásának mértéke, a táplálék mennyisége, valamint az evezőtollak tulajdonságai határozzák meg:

? Ha a táplálékellátottságban nagy a különbség a tél és a nyár között, akkor a madarak a költés után rögtön vedlenek minden évben. Gyengén szezonális környezetben kétféle éves időrend váltakozik: az egyik évben a költést követi egy részleges vedlés, a másik évben a madarak nem költenek, viszont teljes vedlést végeznek.

? A rendelkezésre álló táplálékmennyiség növelése hasonló hatású, mint a szezonalitás csökkentése.

? A madarak a vedlés során azokat a tollakat cserélik később, tehát a kedvezőtlen időszakhoz közelebb, amelyeknek nagyobb hatása van a repülési képességre, gyorsabban kopnak és kevesebb energiába kerül a vedlésük. Eszerint az azonos tollpásztán lévő tollak vedlési sorrendjének kialakításában a szezonális környezetnek is lehet szerepe.

A kutya emberrel való kommunikációjának lehet?sége és korlátai: egy esettanulmány eredményei

Gosztola Edit

ELTE TTK Etológia Tanszék

Témavezető: Dr. Topál József

kekpafrany@freemail.hu

Számos, az utóbbi évben végzett vizsgálat szerint a kutya emberrel szemben mutatott interaktív viselkedését nem lehet kizárólag az asszociatív tanulási modellel magyarázni.

Úgy tűnik, hogy az emberi kommunikációs gesztusok referenciális karakterének megértése is komoly szerepet játszhat a kutya viselkedésében (ld. Miklósi és mtsai., 2004 áttekintését). Ezt vizsgálandó egy longitudinális megfigyelés sorozatban résztvevő 6 éves belga juhász kutyát (Filip) teszteltünk olyan két-utas választási helyzetekben, ahol az ember által szolgáltatott informáló gesztusok referenciális és diszkriminatív sajátosságait manipuláltuk.

Kérdésünk az volt, képes-e a kutya az emberi kommunikáció referenciális jellegét értelmezni, és adott esetben a jelek diszkriminálhatósága avagy azok referenciális sajátossága a fontosabb akkor, amikor azok alapján egy választási feladathelyzetben dönteni kell.Azon szituációk mellett, ahol a kutyának két lehetséges tárgy közül kellett kiválasztania a megfelelőt egy ember informáló gesztusai segítségével, volt olyan kísérleti helyzetünk is, ahol tárgyakat kellett verbális megnevezés alapján beazonosítania úgy, hogy a tanítási szituáció vagy a kölcsönös figyelmen, vagy egy hagyományos kondicionálási paradigmán alapult.

Eredményeink azt igazolják, hogy a kutya képes felismerni, és bizonyos fokig értelmezni az ember figyelmi állapotát, annak irányát, és számára egy kommunikációs helyzetben a jelek referenciális sajátosságai is rendkívül fontosak. Mindez megerősíti azt az elképzelést, hogy a domesztikáció során a kutya-ember kommunikáció sok szempontból egyedülálló sajátosságokkal bíró rendszerré alakult.

Idézett irodalom:

Miklósi, Á., Topál, J. & Csányi, V. 2004. Comparative social cognition: What can dogs teach us? Anim. Behav. 67, 995-1004.

Abnormális agresszió: embertől a patkányig

Haller József, Halász József, Mikics Éva

MTA, Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet

haller@koki.hu

Két potenciális ellenfél találkozásakor a hipotalamusz-hipofízis-mellékvesekéreg (HPA) tengely aktivációja megelőzi az agresszív kontaktust. Miután kialakult, az agresszív kontaktus tovább fokozza a HPA tengely aktivációját. A két válasz között tehát pozitív visszacsatolás működik. Ez a jelenség lehet az alapja a magatartási hiper-reaktivitásra visszavezethetó agresszivitásnak. Kísérletileg előidézett krónikus glukokortikoid hipofunkció egy sajátságos élettani és magatartási állapotot hoz létre, amelynek jellemzői az alacsony szomatikus stressz reaktivitás szociális helyzetekben, erős szociális szorongás, és az agresszió abnormális megnyilvánulásai. Ez a jelenség lehet az alapja az élettani és érzelmi hipo-reaktivitással együtt jelentkező abnormális humán agressziónak.

Proximális és ultimális tényezők hatása a tojásméretre egy énekesmadárfajnál

Hargitai Rita, Török János, Tóth László, Hegyi Gergely, Rosivall Balázs, Szigeti Beáta, Szöllősi Eszter

ELTE TTK, Állatrendszertani és Ökológiai Tanszék

harrita@freemail.hu

A tojásméret egy fontos életmenet komponens, amellyel a tojó befolyásolja utódai fenotípusát. Számos vizsgálatban kimutatták, hogy a tojás mérete és a kelési siker, az utód növekedési rátája és túlélési valószínűsége között pozitív összefüggés van. A környezeti tényezők, a tojó kondíciója és párjának minősége mind hatást gyakorolhatnak erre a szaporodási befektetésre. Vizsgálatunk során örvös légykapó (Ficedula albicollis) tojások méretét határoztuk meg 8 évben, és korrelatív elemzésekkel kerestük a befektetést befolyásoló tényezőket. Eredményeink szerint a jobb kondíciójú tojók nagyobb méretű tojásokat raktak, a tojó testmérete azonban nem befolyásolta a tojás méretét. Nem volt különbség a fiatal, középkorú és öreg madarak által rakott tojások méretében sem. A hím fenotípusos bélyegei és a fészekalj átlagos tojásmérete között sem tudtunk kimutatni összefüggést. Ennél a fajnál tehát nem tapasztalható a hím minőségétől függő differenciális tápanyag befektetés a tojásokba. Az átlagos tojásméret a költéskezdés idejétől függően nem változott, azonban a tojásformálás alatti átlaghőmérséklet nagymértékben hatott rá. Ezek az eredmények arra utalnak, hogy a tojás méretét a tápanyag korlátozottsága szabja meg. A fészken belüli tojásméretre kapott mintázat évek között eltért. Azokban az években, amikor meleg volt az időjárás a szaporodási szezon kezdetén, a tojás mérete a lerakási sorrenddel növekedett. Azokban az években, amikor hidegebb volt az idő, nem volt a fészken belüli tojásméretre semmilyen tendencia. Elméletünk szerint melegebb években a napi tápanyag mennyiség növekedésével a tojók is egyre nagyobb tojásokat tudtak rakni, hidegebb években azonban kevesebb volt a táplálék, így a tojók nem tudták megnövelni a tojások méretét a sorrenddel. Azonban azt sem lehet kizárni, hogy a fészken belüli tojásméretre kapott mintázat a tojó egy adaptív stratégiája, amellyel különböző környezeti körülmények között szaporodási sikerét próbálja maximalizálni.

Táplálékhiány és hőmérséklet hatása farkasalmalepkék Zerynthia polyxena hernyóinak fejlődésére

Kis János1, Kassai Ferenc2, Peregovits László2

1SZIE ÁOTK, Ökológiai Tanszék, 2MTM, Lepkegyűjtemény

jkis@univet.hu

Környezeti hatások nagymértékben befolyásolhatják az utódok fejlődését és ezen keresztül szüleik várható szaporodási sikerét. Különösen igaz lehet ez azon fajoknál, amelyeknél nincs utódgondozás, és a szülök nem képesek a tojásrakás után utódaik fejlődését befolyásolni. Esetükben a tojásrakás helyének gondos megválasztása döntő evolúciós sikerük szempontjából. Vizsgálatunkban arra a kérdésre kerestük a választ, hogyan befolyásolja két környezeti tényező, a táplálékellátottság és a hőmérséklet az utódok fejlődését farkasalmalepkéknél. Várakozásunk szerint jobb táplálékellátottság mellett és magas hőmérsékleten a hernyók nagyobb bábokat képeznek, melyekből nagyobb és sikeresebb imágók kelnek, továbbá gyorsabban fejlődnek, mint rossz táplálkozás mellett és hűvösben.

Laboratóriumban 3. lárvastádiumban lévő hernyókat véletlenszerűen 2 táplálék (éheztetett, jól táplált) × 3 hőmérsékleti (hűtött, szoba, fűtött) csoportba osztottunk majd mértük a hernyókból fejlődött bábok tömegét, méreteit, a bábozódásig eltelt időt és a bábozódás folyamatának hosszát.

Az éheztetett hernyók kisebb tömegű és méretű bábokká fejlődtek, míg a hőmérsékletnek nem volt a méretre hatása. A jól tápláltak hamarabb bábozódtak az éheztetetteknél és hamarabb bábozódtak magas hőmérsékleten, mint alacsonyan, azonban az éheztetettek között nem volt különbség. A bábozódás gyorsabban zajlott az éheztetetteknél magasabb hőmérsékleten a jól tápláltakhoz képest, míg a többi hőmérsékleten nem volt különbség. Mind az éheztetettek, mind a jól tápláltak gyorsabban változtak bábbá magas, mint alacsony vagy szobahőmérsékleten.

Eredményeink alapján feltételezzük, hogy a lárvaállapot időtartama és a bábozódási folyamat hossza befolyásolja a kikelő imágók minőségét. Az éheztetettek gyors bábozódása magas hőmérsékleten a jól tápláltakhoz képest arra utal, hogy a gyorsabb anyagcsere miatt a kisebb raktárakkal rendelkezők siettetik az átalakulást, ami a későbbi siker rovására mehet. E kérdésekre az imágók kikelése után reméljük megkapni a választ.

MET

Emberi gesztikuláris jelek értelmezésének összehasonlító vizsgálata kutyán és gyerekeken

Lakatos Gabriella és Miklósi Ádám

ELTE Etológia Tanszék

gabcsi79@freemail.hu

Az ember és a kutya közti gesztikuláris kommunikációt vizsgálva évek óta folynak kutatások, mivel feltételezzük, hogy a kutyák evolúciós és egyedfejlődési múltjuk miatt képesek jelként értelmezni az emberi vizuális jeleket. Korábbi kísérleti eredményekből tudjuk, hogy a kutyák képesek megtalálni az elrejtett jutalmat, ha annak helyét az ember mutatással, testdöntéssel, bólintással, fejfordítással vagy szemfordítással jelzi nekik. A domesztikáció során a kutyák természetes környezetévé vált az emberi közösség, aminek következtében a kutyák ugyanabban a szociális környezetben élnek, amelyben a gyerekek. A megegyező szociális környezetből adódóan feltételezhető, hogy a kutyák és a gyerekek egyedfejlődésük során igen hasonló tapasztalatokra tehetnek szert a gesztikuláris kommunikáció terén. Jelen összehasonlító vizsgálat során arra a kérdésre kerestük a választ, hogy a kutyák és a különböző korú gyerekek milyen mértékben képesek a már ismert, megszokott jelzésekből általánosítani, és ezen keresztül a még számukra szokatlan jelzéseket kommunikációs jelként értelmezni. Kísérletünk során tehát a kutyák és a gyerekek számukra újfajta jelzésekkel találkoztak. A gyerekek esetében két korcsoportot vizsgáltunk (1,5 illetve 3 évesek), mivel a gyerekek gesztikuláris jelek értelmezésére vonatkozó kommunikációs képességeiben mutatkozó rendkívül gyors fejlődésből feltételeztük, hogy ebben az életszakaszban a kognitív képességek fejlődése következtében gyorsan változik a gyerekek kommunikációs jelek iránti érzékenysége. A kutyák és a gyerekek képességeinek összehasonlítása mellett tehát felmerül a kérdés, hogy vajon a gyerekek különböző vizsgált korcsoportjainak teljesítményében van-e jelentős különbség.

Tapasztalataink szerint, míg a 3 éves gyerekeknek egyik alkalmazott mutatási típus sem okozott gondot, a 1,5 éves gyerekek a számukra szokatlan gesztusok esetén gyakran helytelenül választottak. A kutyák teljesítménye ebben a kísérletben nagyon hasonló volt a 1,5 éves gyerekekéhez. Elmondható tehát, hogy a 3 éves gyerekek sikeresebben képesek a már ismert, megszokott jelzésekből általánosítani, és ezen keresztül még számukra szokatlan jelzéseket kommunikációs jelként értelmezni, mint a 1,5 éves gyerekek és a kutyák.

Az energiatartalékok szerepe a házi veréb szociális táplálkozásában

Lendvai Ádám Zoltán1, Barta Zoltán2, Liker András3 & Bókony Veronika 4

1ELTE, Etológia Tanszék

2DE, Evolúciós Állattani és Humánbiológiai Tanszék

3VE, Zoológiai Tanszék

4SZIE, Ökológiai Tanszék

lendvai@ludens.elte.hu

A forrásokért történő versengés során az állatok gyakran használnak alternatív stratégiákat, de a legtöbb esetben nem ismert, hogy melyek azok a tényezők, amik meghatározzák, hogy milyen taktikát használjanak az egyedek egy adott szituációban. Bár a legújabb modellek következtetései alapján azt várjuk, hogy az állatok belső állapota jelentős tényező lehet az alkalmazott taktika kiválasztásánál, az állapotváltozóknak az alternatív viselkedési stratégiákra gyakorolt hatását igen ritkán igazolták. A jelen vizsgálatban kimutatjuk, hogy csapatban táplálkozó házi verebek (Passer domesticus) azon egyedei, amelyeknek energia tartalékait éjszakai mesterséges szélfúvás alkalmazásával kísérletesen csökkentettük, a kora reggeli táplálkozás során jelentősen növelték a potyázás használatát (mások táplékforrásainak kihasználását). Ez az eredmény összhangban van a szociális táplálkozás stratégia használatát leíró állapotfüggő modell predikcióival. Megmutatjuk továbbá, hogy a potyázással az egyedek képesek csökkenteni táplálékfelvétel, és a táplálékfolt megtalálásához szükséges idő varianciáját. Ez alátámasztja azt az elméleti elképzelést, hogy a potyázás egy kockázat-kerülő magatartás, ami által csökkenthető az azonnali éhhalál kockázata. Mivel az egyedek energia-tartalékai meghatározzák a táplálkozási taktika választását, elképzelésünk szerint várható, hogy a szelekció előnyben részesíti azokat az egyedeket, amelyek figyelik csapattársaik belső állapotát és ezen információ alapján módosítják saját taktika használatukat.

Jósolható-e a Maculinea boglárkalepke-hernyók Myrmica scabrinodis hangyák általi adoptálása a viselkedés alapján?

Lengyel Szabolcs, Tartally András, Szitta Emese

MTA-DE Evolúciógenetikai és Konzervációbiológiai Kutatócsoport, Debreceni Egyetem Evolúciós Állattani és Humánbiológiai Tanszék

szabolcs@delfin.unideb.hu

A Maculinea boglárkalepkék hernyói obligát szociálparazitaként Myrmica hangyafajok fészkében fejlődnek. A hernyók szempontjából legkritikusabb életmenet-szakasz a hangyák általi adoptálás, mivel ekkor a hernyók mortalitása a 85%-ot is elérheti. Munkánkban megvizsgáltuk, hogy van-e összefüggés az adoptálás sikeressége és a hangyák illetve a hernyók viselkedése között. Kísérletünkben Maculinea alcon és M. rebeli hernyókat adtunk olyan Myrmica scabrinodis kolóniákhoz, amelyeket a lepkék élőhelyein gyűjtöttünk. Ezután 10 percig, majd 24 órával később 5 percig videóra rögzítettük a hangyák és a hernyók viselkedését. Egy hernyót csak egyszer, míg a hangyakolóniákat egy-egy hét különbséggel háromszor használtunk a kísérletben. Az első teszteléskor a 10 percen belüli befogadás ritka volt (30%), míg ez gyakoribbá vált a második (45%) és a harmadik (90%) körben. A 24 órás túlélés azonban az ellenkező irányban változott (80% majd 10% és végül 0%), mivel a hernyók a kísérlet indítása után 24 órával elpusztultak a későbbi próbák során. Ezt a hangyakolóniák többszöri tesztelésre bekövetkező tanulási illetve stressz-jelenségei (carry-over effect) magyarázhatják. A 10 perces befogadás és a hangyák által a hernyók cipelésével töltött idő között pozitív, míg a hernyókat szaglászó és feléjük forduló, valamint a mellettük közömbösen átgyalogló hangyák száma között negatív összefüggés volt. A 24 órás befogadás pozitívan korrelált a hangyák által a hernyók szaglászásával töltött idővel, valamint a hernyók és a hangyák közötti fizikai kontaktusok számával. A hernyók 24 órás túlélése pozitívan függött össze a hernyókat szaglászó hangyák számával és a szaglászás időtartamával, valamint a fészekben lustálkodó hangyák számával is; azonban negatív volt az összefüggés a túlélés és a hangyák által a hernyók nyalogatásával töltött idő között. Fontos eredmény, hogy a hernyók mozgása gyakrabban irányult a fészek felé, mint bármely más irányba és négy hernyó teljesen magától mászott be a hangyafészekbe. Mindezek alapján elmondható, hogy a hangyák viselkedése használható a hernyók befogadásának jóslására. Ugyancsak érdekes következtetés, hogy a hernyók a korábbi nézetekkel ellentétben nem passzív résztvevői a fészekbejutás folyamatának.

A legelésző állatok boróka fogyasztása a Kiskunsági Nemzeti Parkban

Markó Gábor

BKÁE, KK, Okleveles kertészmérnöki szak, Biotechnológiai szakirány

Témavezetők: Altbäcker Vilmos2, Bernáth Jenő3, Bisztray György4

2. ELTE, Természettudományi Kar, Etológia tanszék

3. Budapesti Corvinus Egyetem, Kertészettudományi Kar, Gyógy- és Aromanövények tanszék

4. Budapesti Corvinus Egyetem, Kertészettudományi Kar, Genetika tanszék

magvacska@hotmail.hu

A növényevők a szelektív rágásukkal az adott társulás szerkezetét és összetételét igen jelentősen befolyásolhatják. A rágás következtében a növényeknek védekező mechanizmusa alakult ki, ami a borókák esetében az illóolajokban lévő terpének és származékaiknak felhalmozódása. Mostani vizsgálatainkban arra kerestük a választ, hogy a borókák az illóolajtartalmuk mennyiségi és-vagy a minőségi összetételével védekeznek a rágás ellen. A hazai borókásokban élő üreginyulak (Oryctolagus cuniculus), illetve birkák a közönséges boróka (Juniperus communis) fogyasztását vizsgáltuk a Kiskunsági Nemzeti Parkban. Korábbi megfigyeléseinkből tudjuk, hogy a borókákat Bugacon nyulak, Orgoványban birkák, míg Bócsán egyik faj sem rágja. A három terület boróka koreloszlását összehasonlítva azt kaptuk, hogy a borókák szaporodását és túlélését a rágás fajtája alapvetően befolyásolja. Orgoványban a rágottság mértéke tükrözte a rágási nyomást, jóval több volt a rágott boróka egy juhhodály környékén, mint az erdő alkalmilag legeltetett belsejében. Az orgoványi borókák közül a birkák által erősen rágott terület növényeit tovább vizsgáltuk. Olyan egyedeket (n=10-10) választottunk ezért, amik alsó ágait az előző években a birkák fogyasztottak illetve elkerültek. Ezen növények tetejéről származó ágmintákat kínáltuk fel házinyulaknak egy kétutas táplálékválasztásos tesztben. Megtudtuk, hogy a házinyulak különbséget tettek az ágak között, többet ettek a birka által is rágott borókák hajtásaiból. Ismeretes volt, hogy házinyulak két különböző illóolaj tartalmú boróka faj közül az alacsonyabb illóolaj tartalmút, (így kevésbé mérgezőt) választották. A fenti ágminták olajtartalmát elemezve kitűnt, hogy az orgoványi borókabokrok illóolaj tartalma csak egyes szezonokban volt szignifikánsan különböző a rágott és nem rágott bokrok között. A hajtások illóolajainak gázkromatográfiás analízise szerint azonban egyes különösen erősen baktericid komponensek mennyisége eltérő a rágott és nemrágott borókákban, így lehetséges, hogy ezen vegyületek befolyásolták a választást.

A kutyák viselkedésének és szívritmusának változása fajspecifikus és semleges hangok ismétlése során

Maros Katalin, Molnár Csaba és Miklósi Ádám

ELTE, TTK, Etológia Tanszék

lucuskiki@freemail.hu

A szívritmus mérés a viselkedési válaszok vizsgálata mellett lehetőséget nyújthat az állatok fajtársaik hangjeleire adott funkcionális válaszainak jobb megértésére. Viszonylag kevés ilyen irányú vizsgálatról tudunk (csimpánz: Bernston és munkatársai, 1989; pingvin: Nakavaga és Waas, 2001, szarvasmarha: Marchant-Forde és munkatársai, 2002,), kutyáknál pedig még nem végeztek ilyen méréseket.

A kísérlet során 8 db. felnőtt családi kutyával ismételt méréseket végeztünk. Egyrészt ugyanattól az egyedtől származó ugatásokat játszottuk be nekik egy elrejtett hangszórón keresztül. A bejátszások 3x azonos helyzetben (idegent ugat a kutya), de más-más időpontokban felvett ugatások voltak, és 4. alkalommal egy új helyzetben ugató kutya (kikötve ugat ugyanaz a kutya) hangja következett. A kutyák reakcióit kontroll kísérlettel ellenőriztük, mikor is hasonló elrendezésben 3x játszottuk be nekik egy hűtő zúgását, amit egy másfajta zúgó hang (fúró) követett.

Kérdéseink a következő voltak:

1. A hangmentes környezethez képest megváltozik-e a kutyák viselkedése és szívritmusa akkor, ha egy fajtársuk vokalizációját vagy egy semleges zajt hallgatnak?

2. Változik-e a viselkedésük és a szívritmusuk, ha ismételten hallhatják meg ugyanazokat a hangokat (habituáció)?

3. Történik-e változás, ha az ismételt ugatások és zajok után új kontextusban megjelenő ugatást vagy másfajta zajt hallanak?

Eredmények:

1/a. A kutyák viselkedése (odafordulás, fülmozgatás) szignifikánsan megváltozott, a különböző hangjelek hatására. Az ugatásra hamarabb odafordultak, mint a zajra.

1/b. A szívritmusuk az ugatás hatására szignifikánsan megemelkedett.

2/a. Az ismétlések hatására a kutyák viselkedése azt tükrözte, hogy habituálódtak a hangokhoz.

2/b. A szívritmus változása nem tükrözte a viselkedési szintű habituációt, ami feltehetően kísérleti szituációból adódó általános izgalmi állapot és a kis egyedszám következménye lehetett.

3/a. Az új kontextusban megjelenő ugatás és az újfajta zaj viselkedési szintű diszhabituációt eredményezett.

Két májhasznú lúd genotípus viselkedésének összehasonlítása a tenyészidőszakra való felkészítés előtt

Molnár Marcell, Molnár Tamás, Tisza Katalin, Bogenfürst Ferenc

Kaposvári Egyetem Állattudományi Kar

molnarmarcl@freemail.hu

A ludak töméses hízlalása helyett, belátható időn belül új módszereket kell kidolgoznunk a hízott máj előállítása érdekében. Erre egy alternatíva a szakaszos etetéssel való hízlalás, melyhez szükséges, hogy a lúd hajlandó megváltoztatni táplálkozási szokásait is, áttérve a rövid idő alatti nagy takarmányadagok fogyasztására. A ludak töméses hízlalása helyett, belátható időn belül új módszereket kell kidolgoznunk a hízott máj előállítása érdekében. Erre egy alternatíva a szakaszos etetéssel való hízlalás, mellyel nagyon biztató eredményeket értünk el. Ehhez azonban szükség van egy olyan lúd genotípusra, amely nemcsak a májnövekedés tekintetében reagál jól a tömés nélküli hízlalásra, hanem hajlandó megváltoztatni táplálkozási szokásait is, áttérve a rövid idő alatti nagy takarmányadagok fogyasztására. Ez két módon lehetséges: a takarmányozás technológiájával rákényszerítjük a ludakat a megnövekedett takarmányfelvételre, illetve olyan genotípust alakítunk ki, amely hajlamos a falánkságra, és szinte magát tömi meg a fokozott táplálékfelvétellel. Valószínűleg a két módszer együttes alkalmazása adja majd a megfelelő eredményt. Az ehhez szükséges genetikai munka első lépése, hogy megállapítsuk, van-e különbség a különböző genotípusok viselkedése között. A termelési időszakot megelőző nyugalmi periódusban hetente egy alkalommal rögzítettük szürke és fehér landeszi ludak viselkedését. A vizsgálat kimutatta, hogy a lúd fajban a különböző genotípusok viselkedése eltér egymástól, azonban csak a táplálkozás, az ivás, a tollászkodás tekintetében, igazolható statisztikailag az eltérés, a pihenés, és a szociális viselkedés magatartásformák megjelenési gyakoriságában, ilyen körülmények között nincs szignifikáns különbség a szürke színű landeszi genotípus viselkedéséhez képest.

Kell-e látni ahhoz, hogy értsük amit hallunk?

Ugatás-visszajátszás látó és nem látó résztvevőknek

Molnár Csaba, Pongrácz Péter, Miklósi Ádám

ELTE Etológia Tanszék

molcsa@elte.hu

A kutya vokális jelei között az ugatás sokkal hangsúlyosabb helyet foglal el, mint a vadon élő kutyaféléknél. Míg vadon élő rokonai jórészt ivaréretlen korukban, illetve szociális agresszió közben ugatnak, addig a kutyáknál ez számos kommunikációs helyzetben megfigyelhető. Az ugatás ilyen mérvű térnyerését okozhatta az ember által kifejtett mesterséges szelekció is. E hipotézis akkor teljesülhet, ha az emberek a hallott hang alapján képesek képet alkotni a felvétel kontextusáról és a kutya valószínű belső állapotáról. Egy korábbi vizsgálatunkban kimutattuk, hogy a látó emberek függetlenül előzetes kutyás tapasztalataiktól erre képesek (Pongrácz et al 2005). Jelen kísérletünkben azt vizsgáltuk, hogy az eltérő jellegű, kutyákkal kapcsolatos vizuális információval rendelkező emberek eltérő mértékben képesek-e a kutya motivációs állapotát és a kontextust meghatározni, a hangját hallva. Ennek érdekében nem látó és látó embereknek játszottunk vissza felvett kutyaugatásokat.

Eredményeink szerint a látó, a születésüktől nem látó és az életük során látásukat vesztett emberek egyaránt képesek a véletlen szintnél nagyobb arányban helyesen meghatározni a felvételi szituációt, és teljesítményeik között nincs szignifikáns különbség. Az azonos szituációban ugató kutyák belső állapotát az esetek többségében egyöntetűen határozták meg, például agresszívabbnak gondolták az idegen embert ugató egyedeket, kétségbeesettebbnek a magukra hagyott, míg vidámabbnak a játszó kutyákat. Az alanyok három csoportja által adott motivációs állapot-értékelés lényegét tekintve megegyezett. Eredményeink azt valószínűsítik, hogy az emberek kutyákról szerzett vizuális élményei nem befolyásolják döntően a hang alapján hozott döntéseiket, viszont korábbi vizsgálataink szerint valószínűleg figyelembe veszik a hang azon akusztikai jellemzőit, amelyeket számos más fajt vizsgálva belsőállapot-függőként írtak le.

Lehet-e tanult a lovak sztereotip viselkedése?

Nagy Krisztina, Schrott Anikó, Kabai Péter

SZIE-AOTK Nagyállat Klinika

lyanusa@yahoo.de

Rendellenes sztereotip viselkedés alatt olyan ismétlődő viselkedésformát értünk, aminek nincs egyértelmű funkciója. A lovaknál leggyakrabban problémát okozó sztereotípiák közé a karórágás/levegőnyelés, szitálás, istállójárás és a farágcsálás tartozik, amelyek az állat egészségére és/vagy a környezetére is káros hatással vannak.

Kérdőíves felmérést végeztünk Magyarországon 298 ló viselkedéséről, tartási körülményeiről. A rendellenes sztereotípiák előfordulási gyakorisága megegyezik a külföldi tapasztalatokkal (karórágás 4%, szitálás 3%, istállójárás 4%, farágcsálás 12%). A nemzetközi vizsgálatok arra utalnak, hogy a lovak sztereotip viselkedése elsősorban a tartás, használat valamint az etetés módjával függhet össze. Ugyanakkor a lovas társadalomban anekdota-szerűen terjedt el, hogy a lovak eltanulhatják egymástól a rossz szokásokat, azonban ezt az elképzelést eddig semmilyen adat nem támasztotta alá.

Saját vizsgálatunkban a sztereotípiák legnagyobb rizikótényezője a szomszéd ló sztereotip viselkedése volt (forward típusú logisztikus regresszió analízis). Ez az összefüggés nem magyarázható a lovarda hatásával.

Bár a kérdőíves vizsgálat nem alkalmas ok-okozati összefüggések azonosítására, eredményeink felvetik annak lehetőségét, hogy a sztereotip viselkedés kialakulásában lehet szerepe valamilyen imitációs tanulási folyamatnak.

MET

A külső hőmérséklet és a szezonalítás hatása a közönséges ürge hibernációjára

Németh István, Nyitrai Viktor és Dr. Altbäcker Vilmos

Eötvös Loránd Tudományegyetem, Természettudományi Kar, Etológia Tanszék

canis@ludens.elte.hu

A hazánkban élő közönséges ürge (Spermophilus citellus) életciklusában meghatározó az augusztustól márciusig tartó hibernációs periódus, melyet két jól elkülöníthető szakasz folytonos váltakozása jellemez egészen a felébredésig. Ezek az úgynevezett eutermikus (arousal), illetve hipotermikus (torpor) állapotok, melyek energia igénye között jelentős különbség van. A spontán ébredések gyakorisága befolyásolja a hibernáció energetikáját, az egyedi tömegváltozást. Szeminaturális körülmények között találtak összefüggést a torpor fázisok hossza és a hibernáció alatti külső hőmérséklet között. Kísérletesen igazolt a hibernáció középső szakaszában a hőmérséklet mintázat módosító hatása. Az általunk tervezett kísérletben a mesterségesen kialakított hőmérséklet-különbség és a szezon módosító hatását vizsgáltuk a hibernáció mintázatára.

A hőmérsékleti kezelések megtervezésénél fő szempont volt az, hogy a kezelési hőmérsékletek egyike a természetes körülményeket szimulálja (5 °C), a másik, pedig egy annál 5 oC-al magasabb hőmérsékletet. A kísérletben azonos korú, hím egyedeket vizsgáltunk. A fészekdoboz hőmérsékletének regisztrálásán keresztül követtük nyomon az állatok testhőmérséklet-változásait. A fészekdobozon kívüli aktivitásukról a napi 24 órás videofelvételből kaptunk információt.

Eredményeink szerint a kezelés hatásos volt az egyedek hibernációs mintázatára és tömegváltozására. Az 5 °C-os csoportban az eutermikus fázis rövidebbnek, a torpor pedig hosszabbnak adódott, mint a 10 °C-osban. Eltérés volt tapasztalható a hibernáció középső és késői szakaszában megfigyelhető mintázatok között is, a hőmérsékleti kezeléstől függetlenül.

A kapott eredményekből feltételezhetjük egy optimális hibernációs hőmérséklet, és egy, a környezeti hőmérsékletre is reagáló belső óra meglétét, amely organizálja a spontán felébredések hibernáció alatti gyakoriságát.

A kutya és az ember közös öröksége: az akusztikus kommunikáció

Pongrácz Péter, Molnár Csaba & Miklósi Ádám

ELTE Etológia Tanszék

uupeter@ludens.elte.hu

Az akusztikus kommunikáció során alkalmazott jelek hangtani jellemzői több gerinces osztályban is azonos korrelációt mutatnak néhány alapvető, egymással ellentétes emóció tekintetében (pl. mély, érdes hang agresszió; magas, tiszta hang félelem). Korábbi kutatásaink során kiderült, hogy az emberek számára a kutyaugatás információban gazdag jelforrásnak számít, mivel a kísérleti alanyok képesek voltak felismerni mind a visszajátszott ugatás eredeti szituációját, mind pedig megfelelőképpen jellemezni az ugató kutya alapvető emocionális állapotát. Most bemutatott vizsgálatunkban arra kerestük a választ, hogy (1) a kutyaugatás egyes hangtani jellemzői hogyan befolyásolják az ember számára az ugatás jelentését; illetve (2) mennyiben teljesülnek a kutyaugatás emberi megértése esetén az emlősök akusztikus-emocionális kommunikációjára általánosan jellemző szabályok. Ennek megfelelően mesterséges ugatásokat állítottunk össze, melyek valódi ugatásokból vett, randomizált vakkantáskészletből lettek összeválogatva. Ennek szempontjai: mély, közepes, magas frekvencia; kis, közepes, erős érdesség (harmónikus-zaj arány); végül a vakkantások közötti rövid, közepes, hosszú időintervallum. A három hangtani szempont három-három fokozatának segítségével kilenc lehetséges kombinációban készítettük el a mesterséges ugatásokat, majd ezeket játszottuk vissza olyan személyeknek, akik nem tudták, hogy nem valódi ugatásokat hallanak. Kérdőív segítségével kellett az ugatások hangulatát 0-tól 4-ig pontozniuk, öt emóció skála mindegyikén (agresszivitás, félelem, kétségbeesés, játékosság, vidámság). Egy másik kérdőíven az ugatásokat hat lehetséges szituáció valamelyikébe kellett besorolniuk (idegent ugat, őrző-védő gyakorlat közben ugat, sétához készülődve ugat, kikötve és elhagyottan ugat, labdát kérve ugat, játék közben ugat). Eredményeink a következők voltak: (1) a vizsgált hangtani paraméterek közül a frekvencia, illetve a vakkantások közötti időtartam volt legerősebb hatással az emberek kategorizációs teljesítményére, illetve emóció megítélésére. (2) Az emberek a mély, gyors vakkantássorozatokat agresszívnak tartották, és főképpen idegent ugató, vagy őrző-védőző kutyáknak tulajdonították. A magas, csengő, ritkábban jövő vakkantásokat kétségbeesettnek és félelemmel telinek ítélték, és a kikötve egyedül hagyott kutyának tulajdonították. Eredményeink szerint a kutyaugatás ember számára értékelhető információtartalma hasonló elvek szerint kódolódik a hangtani felépítésben, mint az a közös emlős örökség alapján várható. Újnak számít a felfedezés, hogy az ugatás pulzálása, vagyis a vakkantások szaporasága szintén fontos információ-hordozó. A kutyaugatás ember által való megértésében feltehetően nemcsak az öröklött emóció-felismerő képesség, hanem a tanulás is szerepet játszik, főképpen a bonyolultabb szituációk felismerésénél.

Maculinea alcon rebeli hangyaboglárka lepkék tojásrakási

preferenciájának vizsgálata

Prondvai Edina¹, Kis János², Csősz Sándor¹, Kassai Ferenc¹, Peregovits László¹

¹ Magyar Természettudományi Múzeum, Lepkegyűjtemény

² Szent István Egyetem, Ökológia Tanszék

prondvaie@freemail.hu

A boglárkalepkék Lycaenidae fajainak több, mint 50 %-ára jellemző a hangyákhoz kötődő, (mirmekofil) életmód. Az asszociáció foka fajonként különböző lehet: az egyszerű koegzisztenciától kezdve a mutualizmuson át a parazitizmusig mindenféle kapcsolat előfordul körükben. A Maculinea genus fajai obligát mirmekofilek, melyek lárvái néhány lárvastádiumon keresztül tápnövényük magkezdeményeivel táplálkoznak. Ezután Myrmica hangyák adoptálják a hernyókat. Az európai fajok többsége a fészekben hangyalárvákkal táplálkozik, míg a Maculinea alcon rebeli hernyókat maguk a hangya dolgozók táplálják. A hernyók a bolyban bábozódnak, és az imágók is ott kelnek ki. Mivel a hernyók mobilitási képessége korlátozott, a nőstény lepkék lárvális tápnövényválasztására feltehetően erős szelekció hat. A tápnövényválasztás során ezért valószínű, hogy a tápnövény, a Szent László tárnics Gentiana crutiata, virágainak mennyisége és a hangyagazda Myrmica sabuleti előfordulása a tápnövény közelében meghatározó.

Vizsgálatunkban arra kérdésre kerestük a választ, hogy a Maculinea alcon rebeli nőstényeinek tápnövényválasztását befolyásolja-e a tárnicsok virághozama és a hangyagazda előfordulása. Két, eltérő adottságú élőhelyen, a Budai- és a Vértes-hegységben a repülési időszak után véletlenszerűen kiválasztott tárnicsokon megszámoltuk a lerakott lepketojásokat és a virágos és virágtalan nodusokat, majd talajcsapdát helyeztünk el a növények tövében. A talajcsapdákat két hét múlva szedtük fel, kiválogattuk, fajra meghatároztuk és megszámoltuk a hangyákat. Összevetettük a töveken talált tojások számát a virágos nodusok összes nodushoz viszonyított arányával és a tőhöz tartozó talajcsapdában talált gazda és nem gazda hangyafajok számával. Várakozásunknak megfelelően a sűrűbb virágzatú növényeken több tojást találtunk a gyérebb virágzatúakhoz képest mindkét élőhelyen. Ugyanakkor a hangyagazdák előfordulása vagy hiánya, illetve egyedszámuk a talajcsapdában nem volt szignifikáns kapcsolatban a tárnicson található tojások számával egyik élőhelyen sem. Vizsgálatunk alátámasztja a táplálékbőség alapján történő tápnöványválasztást a Maculinea alcon rebelei esetében, míg ellentétben e faj másik ökotípusának egy másik kutatócsoport által készített vizsgálatával nem támogatja a hangyagazda jelenléte alapján történő választás hipotézisét. Terveink szerint ez utóbbi hipotézist további vizsgálatokkal fogjuk ellenőrizni.

Megjósolja-e a tollazat minősége a madarak szaporodási sikerét

a vedlést követő szaporodási időszakban?

Sverteczki Emőke¹, Kis János1, Liker András², Lendvai Ádám^1,3 & Bókony Veronika¹

¹SZIE ÁOTK, Ökológiai Tanszék,

²Veszprémi Egyetem, Állattani Tanszék,

³ELTE Etológia Tanszék

pirip@freemail.hu

Madaraknál a tollazat minősége befolyásolja a hőháztartás hatékonyságát és a repülésbe fektetett energiát, ezért feltételeztük, hogy azok az egyedek, amelyek jobb minőségű tollakat fejlesztenek, többet tudnak fektetni a szaporodásba és magasabb szaporodási sikert érnek el a gyengébb minőségű tollakat fejlesztőknél. Korábbi tanulmányok kimutatták, hogy az aktuális szaporodási időszak eredményessége a vedlés időpontjának kitolódása miatt befolyásolja a szaporodási sikert a következő évben. A tollazat minőségének összefüggését a szaporodási sikerrel azonban eddig még nem vizsgálták.

Vizsgálatunk során a házi verebek (Passer domesticus) szaporodási sikerét tanulmányoztuk szárnytollaik minőségének függvényében. Terepi megfigyelésekkel kimutattuk, hogy a sérültebb tollú hím verebek több fiókát reptetnek az ép tollúaknál. Tojóknál nem találtunk ilyen összefüggést. Feltételezéseink szerint a sikeresebb hímek többet verekednek a jó minőségű költőhely és/vagy jó minőségű pár megszerzéséért, így tollaik is gyorsabban kopnak. Ezt a feltételezést aviáriumi kísérletben ellenőriztük, melynek során három hónapig tartottunk két csapatot röpdében, és a madarak verekedési viselkedését vizsgáltuk. A madarakat a kísérlet végén szabadon engedtük. Azok a hímek, amelyek tollai aviáriumi tartózkodásuk végén kopottabbak voltak, nagyobb arányban nyertek verekedéseket kevésbé kopott társaiknál (nem szignifikáns trend).

Vizsgálataink a kiindulási hipotézisünkkel ellentétben a szárnytollaknak a szaporodási siker növekedésével együtt járó kopását mutatták ki hímeknél, amit a sikeresebb hímek intenzívebb versengésével magyarázunk, és a szaporodás egyik költségének vélünk. Erre azonban jelen vizsgálatunkban csak közvetett megerősítést kaptunk, így további vizsgálatokat tartunk szükségesnek.

Viselkedési stratégiák hatása a függőcinegék szaporodási sikerére

Szentirmai István és Székely Tamás

ELTE Etológia Tanszék és Department of Biology & Biochemistry, University of Bath

szentirmai@ludens.elte.hu

Egy populáció egyedeinek célja saját rátermettségük maximalizálása, amelyet utódaik számának és túlélésének növelésével érhetnek el. A hímek például annál nagyobb szaporodási sikerre tehetnek szert minél több párjuk van és lehetőleg minél kisebb szerepet vállalnak az utódok felnevelésében. A tojók azonban úgy tűnik szintén hasznot húznak abból ha több párjuk van és a hímek gondozzák utódaikat. A két nem között tehát érdekellentét feszül, amelynek értelmében azt várjuk, hogy azok a hím viselkedési stratégiák, amelyek növelik a hímek szaporodási sikerét, ezzel egy időben csökkentik a tojók szaporodási sikerét és fordítva. A fenti elképzelés tesztelésére a függőcinege egyedülállóan változatos szaporodási rendszere kiváló lehetőséget biztosít, mivel mind a hímek, mind a tojók lehetnek poligámok, és bármelyikük nevelheti az utódokat. Ehhez egy path diagrammot készítettünk, amiben a párok száma, a hímek és tojók utódgondozási döntése (gondoz/dezertál), a fészekalj mérete és a fiókák túlélése közötti kapcsolatokat és együttes hatását modelleztük a hímek, illetve a tojók szaporodási sikerére. Előadásunkban a path-analízis eredményeit mutatjuk be és értékeljük a szexuális konfliktus elméletének tükrében.

Tárgyállandósági vizsgálatok Ateline főemlősökkel

Szerencsy Nóra^*1, Fedor Anna1, Skollár Gabriella², Dr Ujhelyi Mária³

¹ Eötvös Lóránd Tudományegyetem

² Szegedi Tudományegyetem

³ Semmelweis Egyetem, Magatartás Tudományi Intézet

szerencsy@freemail.hu

Bevezetés

A kis emberszabású majmok kognitív képességeinek vizsgálatát a tárgyállandósági kisérletekkel kezdtük. A tárgyállandóság kérdését számos fajnál megvizsgálták már, így széleskörű összehasonlításra volt lehetőségünk. A szakirodalom alapján a nagy emberszabású majmokkal valamint a közönséges majmok közül makákókkal és csuklyásmajmokkal végeztek ilyen kisérleteket. Eredményeink szerint a kis emberszabású majmok az orángutánokkal azonos mértékben oldották meg a tárgyállandósági feladatokat. Az eddig tesztelt csoportok közti nagy különbség késztetett minket e képesség hátterének vizsgálatára. Arra, hogy ebben a feladatban az emberszabású majmok jobban teljesítenek a közönséges majmoknál, egy lehetséges magyarázat a brachiáció. A brachiáláshoz szükség van a környezet térbeli gyors és pontos felmérésére. Hipotézisünk vizsgálatához egy független, eddig ilyen szempontból nem kutatott csoporttal, az Ateline főemlősökkel kezdtünk foglalkozni.

Módszer

Eddig hat pókmajommal végeztük el a kisérleteket a Debreceni Állatkertben és a Szegedi Vadasparkban és három gyapjasmajommal az angliai Monkey Sanctuary telepén. Egy mozgatható deszkára szerelt három lehajtható fa dobozzal dolgoztunk, illetve ahol erre nem volt lehetőség műanyag cserepeket használtunk. A rács elé tolt rejtekhelyeket az állatok el tudták mozdítani, így megtalálhatták az elrejtett jutalomfalatot. Egyszerű látható és nem látható, valamint dupla nem látható tresztekkel dolgoztunk, minden esetben egy random és egy nem random sorozattal.

Eredmények és Diszkusszió

Az Ateline főemlősök a kis emberszabású majmokkal azonos mértékben képesek megoldani a tárgyállandósági feladatokat.

Menhelyi kutyák csoportszerkezetének és dominanciahierarchiájának megfigyelése

Szerencsy Nóra*, Dr Pongrácz Péter, Dr Miklósi Ádám

Eötvos Lóránd Tudományegyetem, Etológia Tanszék

szerencsy@freemail.hu

Bevezetés

A kutatás célja volt felderíteni egy nagy létszámú, kényszerből összezárt kutyacsapat szerveződését. Feltételezésünk az volt, hogy több kisebb csoportosulást találunk a csapaton belül. Mivel a szakirodalomból ismert, hogy a kutyák szociális csoportjai esetében nincs abszolút hierarchia és a dominancia viszonyokat erősen befolyásolja a megfigyelési körülmény, kíváncsiak voltunk, hogy ez mennyire jelenik meg ebben a csapatban.

Módszer

A váci Zöld Menedék Állatvédő Alapítvány telepén lévő 70 fős vegyes kutyacsapattal dolgoztunk. Két külön szituációban folytattunk videókamerával rögzített megfigyeléseket. Nyugalmi időszakban, amikor nem volt semmiféle zavaró körülmény (semleges helyzet), valamint táplálékkompetíciós szituációban (etetéses helyzet).

Eredmények

A két szituáció és a megfigyelt viselkedési változók (dominálási akciók, behódolási akciók, játékos interakciók) között szignifikáns összefüggést kaptunk.

A dominálási és behódolási akciók száma megnőtt táplálék jelenlétében, játékos interakciók pedig főleg a semleges helyzetben fordultak elő. Megvizsgáltuk továbbá a viselkedési változók és a marmagasság, életkor, menhelyen eltöltött idő összefüggéseit. A dominálási és behódolási akciók száma pozitív korrelációt mutat a marmagassággal. A játékos interakciókra szignifikáns hatással van az állatok életkora és menhelyen eltöltött ideje. Egy matematikai módszer alapján (Boyd és Silk, 1987) megvizsgáltuk a csoport struktúráját, keresve az esetleges alegységeket. Hat különböző hierarchikus rendszert találtunk, mindegyiket három nagy alegységre osztottuk.

Diszkusszió

Ezen alapkutatás eredményei azt mutatják, hogy döntően fajtajellegek és az életkor szerint történő szétválasztás alapján létrehozható olyan nagy létszámú kutya csapat, ahol az állatok egy relatív stabil szociális rendszerbe illeszkednek, és az egyedek komoly sérülésével, pusztulásával végződő agresszió nélkül élhetnek együtt egy viszonylag kis területen.

Preferenciális anyai befektetés a kékcinegénél

Szigeti Beáta, Török János, Hegyi Gergely, Rosivall Balázs, Szöllősi Eszter,

Hargitai Rita és Michl Gábor

ELTE Állatrendszertani és Ökológiai Tanszék

bejata@freemail.hu

A madártojások sárgájának karotinoid-tartalma jelentős fajok közötti és fajon belüli varianciát mutat. Ezen vegyületek antioxidáns és immunstimuláló hatásúak, ezért az embrionális fejlődés során rendelkezésre álló mennyiségük befolyásolhatja az utódok életkilátásait. Kékcinegén (Parus caeruleus) vizsgáltuk, hogy a tojó madár saját vagy párja minősége alapján fektet-e be a szaporodásba, a tojásméretet és a tojássárgája karotinoid-tartalmát tekintve. A differenciális befektetés hipotézis szerint a tojó többet fektet be a szaporodásba, ha a párja jobb minőségű, így növelve a jó géneket öröklő utódok életkilátásait. E fajnál a tojók a hímek fejtetőjének UV-fényvisszaverése alapján választanak párt, melyről kimutatták, hogy genetikai minőséget jelez. A sárga melkasi-hasi tollazat színe pedig a szülők etetési képességét tükrözi. A szülő madarak korát, méretét, fejtetői és mellkasi tollainak reflektancia spektrumát használtuk egyedi minőségük jellemzésére. Fészekaljanként három tojás térfogatát mértük le, majd megbecsültük a sárgája karotinoid-koncentrációját a róluk készült fotók számítógépes színelemzése alapján. A tojásmérettel pozitívan korrelált a tojó kék fejtetőjének UV-intenzitása. A tojássárgája színével a hím fetetőjének UV-kontrasztja és a tojásrakás dátuma pozitívan, míg a sárgája tömege negatívan korrelált. Tojónál vitatott a kékség minőségjelző értéke, és ez a tojásmérettel való összefüggéséből sem tisztázható. A karotinoidok becsült koncentrációja a vártnak megfelelően nőtt a szezon előrehaladtával, ami a táplálékbőség növekedésével magyarázható, és csökkent a tojássárgája tömegének növekedésével, ami a hígulás következménye. A karotinoidok koncentrációja ezen hatásokat figyelembe véve is szignifikánsan összefüggött a hím UV-színével. Tehát a tojók tojásrakás előtti anyai befektetéseik során előnyben részesíthetik a díszesebb hímek utódait, ami megfelel a differenciális befektetés hipotézis perdikciójának.

A kutya (Canis familiaris) reneszánsza a kognitív etológiai kutatásokban

Topál József

MTA-ELTE Összehasonlító Etológiai Kutatócsoport

kea@axelero.hu

A kutya viselkedéstudományokban befutott "karrierje" meglehetősen ellentmondásos. A több mint 100 évvel ezelőtt megindult viselkedéskutatások egyik népszerű alanyaként került elő és még az 1960-as években is közkedvelt faja volt a klasszikus etológiai elemzéseknek. Scott és Fuller (1965) például egész könyvet szentelt annak az elképzelésnek, hogy a kutya kiváló alany lehet a szociális viselkedés genetikai hátterének kutatására (Genetics and the Social Behaviour of the Dog. Chicago: Univ. of Chicago Press.).

Mindezek után azonban az 1970-es évektől a kutya szinte teljesen eltűnt a szakirodalomból. E váratlan népszerűségvesztés oka elsősorban az volt, hogy olyan mesterséges állatnak tekinthető, mely az ember szinte állandó jelenlétében, mesterséges környezetben él, s eképpen nem tekinthető alkalmasnak az etológiai kutatásokhoz. A kilencvenes évek közepétől kezdve azonban a kutya hirtelen ismét központi szerepbe került, elsősorban a kognitív etológiai vizsgálatok csimpánzcentrikusságának megszűnésével, illetve annak a felismerésnek köszönhetően, hogy a domesztikáció -mint speciális viselkedésevolúciós folyamat- vizsgálata egyedülálló lehetőséget biztosít a kutatók számára az emberi viselkedés megértéséhez. Előadásomban a kutya szerepének e látványos változásait elemzem az újabb kutatások tükrében.

Különböző környezetben élő kutyák viselkedésének többszempontú elemzése

Tóth Lilla

ELTE Etológia Tanszék

Témavezetők: Dr. Gácsi Márta és Dr. Topál József

tlily@c2.hu

A viselkedésvizsgálatok fő irányvonala a természetes vagy kísérleti populációk közötti összehasonlítás, ahol az egyéni, fenotipikus különbség hatását próbálják kiküsszöbölni. Mindezek mellett egyre több közlemény foglalkozik az eddig többnyire csak a csoportokon belüli variabilitásért felelős egyedi különbségekkel.

Az egyedi variabilitással foglalkozó kutatók terminológiája nem egységes, ezért fontos tisztázni milyen jelentéstartalommal használjuk a legfontosabb fogalmakat. Viselkedési fenotípusoknak (karakterjellemzők) tekintjük az olyan viselkedésbeli eltéréseket, amelyek az adott helyzettől és az egyed tapasztalatától is függnek, és az állat és környezete közötti interakció során alakulnak ki. A karakterjellemzők összeségét sokszor temperamentumként (személyiség) értelmezik.

Kidolgoztuk egy olyan tesztsorozatot, amely alkalmas lehet felnőtt kutyák személyiségének feltérképezésére. A 15 szituációból összeállított feladatsor olyan jellemző viselkedésjegyekről szolgáltat adatokat, mint pl. mennyire agresszív, játékos az adott állat. Az egyedek viselkedési profilját a 15 feladatban megfigyelt változók együttesen alakítják ki. Eddigi munkánk során különböző szocializációs- és képzési háttérrel rendelkező kutyákkal végeztük el a személyiségtesztet. Több viselkedési változó vizsgálata alapján, faktoranalízissel igyekeztünk meghatározni háttérváltozókat (faktorokat), amelyek az egyedek közötti variabilitás nagy százalékát leírják. Elemzésünket 62 családi kutya eredményeinek felhasználásával készítettük. A statisztikai analízissel 4 faktort különítettünk el. Vizsgáltuk a különböző szociális helyzet és a képzettség eredményekre gyakorolt hatását is.

Terveink között szerepel a viselkedési tesztek segítségével meghatározott másodlagos háttérváltozók összefüggésbe hozása bizonyos DNS szekvenciájú receptortípus meglétével. Ennek a kiindulási hipotézise az egyes temperamentum változók és bizonyos neurotranszmitter rendszerek közötti kapcsolaton alapszik. Ezenkívül célunk a mintaszám és az elemzésbe bevont tesztek számának növelése.

Mérleg-teszt eredményeinek összehasonlítása különböző bírálók esetén

Tőzsér János¹, egyetemi tanár

Szentléleki Andrea¹, PhD hallgató

Maros Katalin², egyetemi adjunktus

Zándoki Rita¹, tanszéki mérnök

Szelei Kiss Márta1, egyetemi hallgató

Pethes Judit¹, egyetemi hallgató

Balázs Ferenc³, igazgató

¹Szent István Egyetem, Szarvasmarha- és Juhtenyésztési Tanszék

²Szent István Egyetem, Etológiai Tanszék

³ Angus Húsmarha-tenyésztő és forgalmazó Kft

Tozser.Janos@mkk.szie.hu

A szarvasmarha-tenyésztésben a vérmérséklet (temperamentum) értékelése minden hasznosítási irány esetében fontos értékmérő tulajdonság. Csak nyugodt egyedtől várható el, hogy sem fajtársait, sem az embert nem támadja, nem bántja, s mindezek mellett gazdaságosan termel. A kutatók a temperamentumot általában az állatok emberi bánásmódra adott viselkedési válaszainak tükrében vizsgálják (Bucherauer, 1999).

A szerző két állományban értékelték a szarvasmarhák temperamentumát: holstein fríz teheneken (HF, n=49; átlagos életkor 3,8 év; átlagos súly 501 kg; 4 bíráló), illetve angus bikákon (AN, n=36; átlagos életkor 405 nap; átlagos súly 521 kg; 3 bíráló). A temperamentum értékelése a mérleg teszt segítségével történt (az állat viselkedésének értékelése 1-5 pontos skálán, a mérlegen töltött 30 másodperc alatt). Az adatokat SPSS10 programcsomaggal értékelték (Mann-Whitney-teszt, Spearmann-féle korreláció-analízis).

Egyik állományban sem volt kimutatható különbség a különböző bírálók által adott pontszámok átlagértékei között (HF: 1,06; 1,02; 1,08; 1,06; AN: 1,86 ; 1,72; 1,66). A holstein fríz fajta értékelésekor két bíráló teljesen azonos pontszámokat adott, és további két-két bíráló esetén volt a rangkorreláció nagyobb, mint 0,80; ezek a rangsorok szintén azonosnak tekinthetők. A többi esetben lazább korrelációs együtthatókat számítottak (rrang: 0,48-0,56). Az angus fajtánál mindhárom bíráló esetén azonosnak tekinthető a rangsor (rrang: 0,88-0,90).

A 0,80-nál kisebb rangkorrelációs együtthatók indokolják az ún. szemegyeztető bírálatok alkalmazását a temperamentum értékelésében. A szerzők felvetik az 1-5 pontos skála továbbfejlesztésének igényét is.

Ismételt temperamentum tesztek értékelése szarvasmarha és juh fajok esetén

Tőzsér János¹, egyetemi tanár,

Póti Péter¹, egyetemi docens

Pajor Ferenc¹, tanszéki mérnök