| Két láb között | ||
|
||
Kiderült, hogy néhány palackom partot ért, vannak olvasóim! Többen szórakoztatónak tartják dührohamaimat, de kérdezik, hogy miben látom a megoldást. Mármint a felsőoktatás ügyében. A legfontosabb az, hogy ne találjon ki senki semmit, mert a megoldás ki van találva. A felsőoktatás két lábon áll, ahol még áll: belső szakmai autonómia és külső szakmai ellenőrzés. A szakmai autonómia azt jelenti, hogy az egyetem azt oktat, azt a papírt adja ki, amit csak úri kedve tart. Jó vannak bizonyos korlátok, állambácsi minden országban szereti előírni, hogy mit tudjon az orvos, fogorvos, állatorvos, építőmérnök vagy akár a tanár. Ezt jól is teszi, mert ha egy kamu mérnök tervezte ház rádül a gerincemre, akkor legalább ne egy kamu orvos műtsön. |
||
|
||
| Azonban Cambridge megteheti, hogy ne indítson biológia szakot, miközben Oxford kettőt is indít. Cambridge-ben természettudomány szakra lehet jelentkezni, és a diploma is "természettudomány" diploma, amiben feltüntetik a "specializációt". Ebből van egy pár, aki nem hiszi, kattintson utána www. Oxford egy másik ország, ott van, sőt egyszerre két szak is van biológiából. Mulatságos nevük van, Biológiai Tudományok az egyik (www), Molekuláris és Sejt Biokémia a másik (www). Rendetlen ország, különösen ha azt is észrevesszük, hogy az egyik szakon 3, a másikon 4 év az alapképzés ideje. |
Anatomy Astrophysics Biochemistry Chemistry Ecology Genetics Geological Sciences History and Philosophy of Science Materials Science and Metallurgy Neuroscience Pathology Pharmacology Physics, Experimental and Theoretical Physiology Plant Sciences Psychology Zoology |
|
| Ami végkép tragikus, hogy Cambridge és Oxford között félúton, Milton Keynes-ben van az Open University, ahol van természettudomány, élettudomány és molekuláris tudomány szak is (www). Igaz, az Open University jelentéktelen intézmény, nincs egészen 300 ezer hallgatója. Tehát a szigetlakók oktatási rendszerének megismeréséhez egy magyar köztisztviselőnek több éves expedición kellene résztvenni, és a siker még így sem garantált. | Vajh a három egyetem közül melyiken tanszékvezető eme
közlemény második szerzője? a ) Oxford b) Cambridge c) Open University |
|
| Szerencse, hogy a benszülött fiatalok egészen jól tájékozódnak. Más kérdés, hogyha eleveznek a szigetről, mondjuk át a Földközin, fel a Dunán, egészen Pestig, akkor bajba kerülhetnek: "Szóval maga Oxfordban szerzett molekuláris izé diplomát? Ollan szak nincs a listámon, na söprés haza." | ||
| Nyilvánvaló, hogy ha nem a miniszter diktálja az oxfordi és cambridge-i professzoroknak, hogy milyen szakon oktassanak, akkor több szak lesz, mint égen a csillag. Ez nem baj addig, amíg mindegyik szak jó. Na de mi van akkor, ha nem jó? Mi van akkor, ha az oxfordi professzorok úgy döntenek, hogy indítanak egy bohóc szakot, ahol a hallgatók 3 évnyi sörivás, lovaglás és diszkózás után diplomát kapnak bohólógiából? | ||
| Megtehetik, de nem teszik. Azért nem teszik, mert akinek erre járna az agya, az még a a padlót sem moshatja fel, még az Új Kollégiumban sem (pedig az 200 év lemaradásban van, 1379-ben alapították). Miért nem engedik? Mert jön az akreditációs szervezet, és akkor jajj lesz neked Oxford! | ||
| Az egyetemi oktatás szinvonalát Angliában nem a miniszter szabályozza rendeletileg, hanem akkreditációs testületek ellenőrzik. Azok aztán nem szívbajosok, bohócsipkát nyomnak a bohóc professzor fejébe. |
Quality Assurance Agency for Higher Education www | |
| Nem mintha a miniszter nem próbálna ott is mindenbe belekotyogni. Belekotyog, hogy úgy tűnjön, megdolgozik a fizetéséért. | NEW DEGREE AWARDING POWERS www | |
Most ugyanis az a helyzet Angliában, hogy általában az az intézmény nevezheti magát egyetemnek, amelyik sokféle területen oktat. (Hát pont mint nálunk, hajrá integráció!) A jövőben azonban nem lesz akadálya, hogy olyan intézmény is egyetemmé váljon, amelyik csak egy, vagy két területen oktat. (Hát ezeknek teljesen elment az eszük, olyan messze vannak az európai térségtől, mint Oxford Jeruzsálemtől! Ezek azt se tudják, mi az hogy univerzitás?) Pedig volt rá 800 évük! |
Currently, institutions need to teach in a wide range
of subjects to be eligible for the university title. Today’s announcement
will mean that, subject to consultation, there will no longer be any barriers
to high quality institutions that specialise in one or two subjects becoming
a University. www |
|
| Az angliai szándék és elvárás mai magyar nyelvre nem fordítható le. Ennek nem nyelvi, hanem todománypolitikai okai vannak. Ha például komolyan vennénk, hogy doktori iskola csak ott működhet, ahol az oktatók kutatnak, akkor a doktori iskolák felét meg kellene szüntetni. Mivel idehaza csak az lehet egyetem, amelynek van doktori iskolája, az egyetemek felét be kellene zárni, ledózerolni és helyét sóval behinteni. Ennek a költségmegtakarításon túl azzal az előnnyel is járna, hogy elősegítené a szikes puszták terjedését. | Make it clear that Doctorates will only be awarded by those institutions which conduct research www
|
|
| Két lábon áll tehát az angol felsőoktatás: szakmai autonómia, és szakmai ellenőrzés. A magyar felsőoktatás sajátos magyar utat követ: pontosan e két láb közé. | ||
Olvasnivaló: The Magna Charta of University www
ÚJ: The Government’s criteria for the grant of degree-awarding powers and university title doc file |
||
| Másnap: megint egyedül maradtam! | ||