Kabai Péter
Palackposta (blogok)
EGYETEM
  .    
  Álinterjúk Jegyzetek  
  Tudomány és egyetem
tiltakozás az angolszász oktatási rendszerrel szemben

heroikus műhelyek
freedom for universities
Vitafórum az ELTE-n
Bizottsági tagok
Reform rendelet tervezet
Hallgatói munka

 

 
     

Az Operatív Bizottság és a Nemzeti Bologna Bizottság tagjai

 

   
     
A felsőoktatás következő évtizedeit meghatározó reformot a miniszter által megbízott un. Operatív Bizottság készítette elő egy vitaanyaggal. A reformot a Nemzeti Bologna Bizottság valósítja meg a miniszter irányítása mellett, a miniszter által felkért tagokkal. Mindezt az OM leveléből tudom, amit emilben feltett kérdéseimre küldött válaszul (151 kB).  
     
Először is be kell vallanom, ismét kellemes meglepetés ért. Számomra továbbra is megdöbbentő, hogy eddig bármilyen kérdéssel fordultam bármelyik minisztériumhoz, mindig profi, barátságos és korrekt választ kaptam. Különösen megható ez, mert nekem fogalmam sincs, hogy kitől kell kérdezni, ezért mindig a portást hívom fel, aki kapcsol valakihez, aki szintén kapcsol valakihez, de eddig soha sem kellett 3 kapcsolásnál több, hogy információt kapjak.    
     
Őszintén nem értem, hogy a minisztériumokban minden tisztségviselő ennyire normális, akkor az intézmény, mint olyan, miért nem képes normálisan működni.    
     
A lényeg az, hogy végre tudom, kik a szereplők. Ez fontos. Az én szakmámban teljesen szokatlan, hogy egy tanulmányon ne szerepeljen a szerzők neve, vagy hogy egy fontos munkát végző bizottság tagjait lehetetlen legyen megtalálni.    
     
Most csak annyi időm van, hogy kommentár nélkül közreadjam a listákat.    
     

Operatív Csoport

Elnök: Dr. Dinya László egyetemi tanár

Tagok:

Derényi András, igazgató, OKTI
Dr. Geréby György docens, FTT,
Gönczi Éva, miniszteri főtanácsadó
Makkai László főtitkárhelyettes, FTT
Dr. Várkonyi András főtitkár, FTT

   
     
A Nemzeti Bologna Bizottság névsora hosszú, semmi kedvem bepötyögni. Kattins a képre.  
     
A Bologna szakbizottságok névsora még hosszabb...  
     
     
     
out