Kabai Péter
Palackposta (blogok)
EGYETEM
  .    
  Álinterjúk Jegyzetek  
  Tudomány és egyetem
tiltakozás az angolszász oktatási rendszerrel szemben

heroikus műhelyek
freedom for universities
Vitafórum az ELTE-n
Bizottsági tagok
Reform rendelet tervezet
Hallgatói munka

 

 
     

Hallgatói munka, azaz vihar a pohárban, azaz miniszter úr megkavarta a kávéját.

  2004.05.21

Hetek óta mindenki beszél a hallgatói munkáról, és most már oda is eljutottunk, hogy a hallgatói munka szembeállítható az egyetemi dolgozók jogállásával. Pl. az ELTE Vitafórum május 18-án megfogalmazott Állásfoglalás-ának utolsó pontja így kezdődik:

"Támogatjuk a hallgatók foglalkoztatását, de ragaszkodunk az oktatók és szakalkalmazottak közalkalmazotti
jogállásának megőrzéséhez."

  Állásfoglalás pdf
     
Én először Magyar Bálint OM minisztertől hallottam a TV vitában, hogy mikor villámlátogatott egy amerikai egyetemen elcsodálkozott azon, hogy ily nagy egyetemen hogyan lehet ily kicsi politológiai tanszék. Azt a választ kapta, hogy azért, mert a segédmunkát (pl. könyvtári kocsik tologatását) hallgatók végzik el részmunkaidőben, fizetésért. A miniszter aztán hazatérve csodálkozik, hogy lám, milyen korlátoltak a magyar egyetemek, hogy erre az egyszerű költségcsökkentő, mindenkinek előnyös megoldásra miért nem jöttek rá.    
     
Azóta minden fórumon felmerül ez a kérdés, az egyetemi dolgozók elmagyarázzák, hogy őket nem lehet hallgatókkal helyettesíteni, merthogy balesetvédelem, szakértelem és egyebek. A hallgatók pedig azt mondják, hogy dehogyisnem, ez csak állásféltés, langymeleg, közalkalmazotti akol.    
     
Ebből egy szót sem értek. Ha a miniszter úr nem egy napra, hanem egy hónapra ugrott volna át az államokba, akkor azt is észrevette volna, hogy nem csak az egyetemeken, hanem a benzinkutaknál, a bevásárló központokban és - általában mindenütt, ahol nem kell szaktudás - alkalmaznak diákokat, leggyakrabban egyébként középiskolásokat.    
     
Namármost meg tudja-e valaki magyarázni, hogy ugyanaz a multi áruházlánc, amelyik olyan okos, hogy Amerikában diákot dolgoztat, az miért olyan ostoba, hogy ezt Magyarországon nem teszi?    
     
Nem ostobaságból. Az USA-ban a minimál órabér 5 dollár felett van, lehet hogy már 6 dollár fölött, nem tudom, végül is mindegy. Jelen pillanatban 6 USD = 1.265 HUF. Heti 40, havi 160 munkaórát számítva havi több, mint 200 ezer Ft. a minimálbér. Ha egy amerikai diák részmunkaidóban dolgozik, hétvégén vagy esténként havi 80 órát, akkor a legkevesebb, amit ezért fizetni kell neki, kb. 100 ezer Ft havonta. Ebből az összegből nem adózik.   USA minimum órabér www
     
Megéri-e az egyetemnek hallgatót foglalkoztatni. Naná. Minimálbérért Amerikában szinte lehetetlen megbízható és intelligens munkaerőt kapni. A közvetlen anyagi hasznon túl, valódi erkölcsi nyereség, hogy az egyetem elmondhatja, honlapján hirdetheti, hogy nála a hallgató dolgozhat.    
     
Megéri-e az amerikai hallgatónak, hogy részmunkaidőben dolgozzon? Naná. Ha szegény, akkor a havi 500 dolláros keresete fedezi az albérletet, étkezést és még sört is vehet rajta.    
     
Büszkén mondhatom, hogy én 52 éves tud. főmunkatársként ennél többet keresek, pontosan havi nettó 150 ezer forintot.    
     

ÚJ: valaki felvilágosíthatta az OM illetékeseket. Az Ftv tervezet szerint a hallgatói munka járulékmentes lesz. Ez jó irányba tett lépés. Most arról kellene az illetékeseket felvilágosítani, hogy erről az Ftv nem rendelkezhet. Érzésem szerint ez amúgy alkotmányellenes, de hát én csak egy buta biológus vagyok.

Mit mond Mari néni, aki 20 éve a hajnali vonattal jön Pestre, hogy minimálbérért takarítson, ha leváltják két hallgatóval, mert őutánuk nem kell közterheket fizetni?

   
     
out