Vadaszati okologia allatorvos hallgatok szamara, 2000

Az állattenyésztői megközelítés nehézségei

Az állattenyésztői megközelítés logikus rendszer, és tényleg csak sajnálhatjuk, hogy a vaddisznóskert határán túl nem megyünk semmire az állattenyésztés módszereivel.

A vadállomány abszolút mérete számlálással csak kivételes körülmények között határozható meg (pl. a vadaskertben). A táplálék-kínálat elvileg nagyjából meghatározható, a gyakorlatban azonban erre nincs lehetőségünk. A selejtezést nem végezhetjük kor szerint, mert nincsen pontos módszerünk a terepi kormeghatározásra. A genetikai szelekció hatékonyságát itthon is egyre több szakember kérdőjelezi meg.

Az állattenyésztői megközelítés ugyanakkor azt a látszatot keltette, hogy a vadgazdák rendelkeznek minden információval, és minden folyamatot kézben tartanak. Ezt a megközelítést azonban egyre több bírálat érte az 1980-as évektől kezdődően, amikor a nagyvad állomány feldúsulása következtében egyre nehezebbé vált az erdő- és mezőgazdasági művelés. Az állomány növekedése, a növekvő "vadkár" ugyanis annak ellenére érezhető volt a gyakorlati szakemberek számára, hogy a létszámjelentések nem mutattak jelentős növekedést. A hazai gímszarvas állomány nagysága például 1971 és 1980 között a jelentések alapján lényegében nem változott (36039, illetve 36955), a teríték nagysága (amelyről pontosabb adat gyűjthető) azonban közel kétszeresére nőtt (11869, illetve 19617). A vad által okozott károk növekedése miatt hosszan tartó vita kezdődött vadászok és erdészek között, részben ennek tanulságaként a vadgazdálkodás irányítása az új törvénnyel jelentősen megváltozott.

Melyek a vadgazdálkodási tervezés jelenlegi szempontjai?

A gyakorlatban dolgozó vadgazdálkodók egyre inkább felismernek két dolgot. Az egyik lényeges szemléleti változás abból adódik, hogy a szakemberek világosabban látják, hogy a vadállományról beszerezhető információk jellege más, mint ami az állattenyésztő rendelkezésére áll. A vad nem számlálható, az állomány sűrűsége csupán becsülhető. Pontos kort a terepen nem tudunk meghatározni, de becsülhetjük, hogy milyen korosztályba tartozik az egyed. A vad táplálkozási szokásai fajonként, ivaronként, korcsoportonként, élőhelyenként, sőt szezonálisan is változik, nem számolhatunk konstans "takarmányigénnyel". Az adatok tehát becslésekből származnak, ezért a várható hatások is csak becsülhetők.

A másik felismerés most "érik": a vadgazdálkodók közül egyre többen felismerik, hogy ökológiai rendszerekben lineáris összefüggéseket csak kivételes esetben várhatunk. Nem igaz pl. az, hogy ha kétszer annyi szarvast látunk az idén, akkor most kétszer annyi van, mint tavaly. Nem igaz az, hogy ha felére csökken az állomány nagysága, akkor felére fog csökkeni a vad által okozott kár.

A vadgazdálkodás tervezése jelenleg

A vadgazdálkodást terv szerint kell végezni. A tervhez információk szükségesek. Ökológiai módszerekkel elvileg becsülhető egy vadállomány sűrűsége, illetve nagysága, koreloszlása, ivar aránya, natalitása és természetes mortalitása. Becsülhető a vad által okozott kár mértéke. A becsült adatok alapján (és az összefüggések ismeretében) egy hibahatáron belül elvileg megjósolhatjuk egy populáció sorsát, tehát pl. azt, hogy a következő évben, ha nem avatkoznánk be, milyen állomány nagyság, ivararány stb. várható. A vadgazda az állapot ismeretében úgy tervezi meg a hasznosítást, hogy minimális teher (pl. vadkár) mellett maximális legyen a hozam (terítékben illetve minőségben).

Ezt a megközelítést nevezhetjük ökológiai szemléletűnek.

A vadgazdálkodás jelenlegi rendszerének korlátja
(a következő két bekezdés személyes véleményem, nem vizsga anyag, de kérem a hallgatókat, legyen valamilyen, akár az enyémmel ellentétes, megalapozott véleményük)

Fontos felismerés az, hogy a gyakorlati vadgazda nem állattenyésztő. Egy szintén fontos felismerés azonban még várat magára, nevezetesen az, hogy a vadgazda nem is ökológus. E tárgy bevezető részében inkább érzékeltetjük, mintsem mélyen tárgyaljuk néhány ökológiai módszer alapelveit. Ez a kis betekintés is elegendő lesz talán arra, hogy a hallgatóság felismerje, az arra képzett és gyakorlott ökológus is csak komoly idő és munka befektetésével tud elfogadható hibahatáron belül becsülni állománynagyságot, koreloszlást stb. A vadgazdálkodónak erre nincsen módja. Mindezek ellenére, a vadgazdálkodás szakemberi nagyon jó munkát végeznek: képesek az állományokat megfelelően szabályozni.

A valóságban ugyanis a vadgazdálkodó a kilövéseket nem valami abszolút létszám szerint, hanem tapasztalatai alapján tervezi. Tudja például, hogy az előző évben mekkora volt a teríték, tudja, hogy ennek megszerzésére mennyi időt kellett fordítania. Tudja, hogy mekkora vadkárt kellett fizetnie, és tudja, hogy mennyi takarmányt vitt ki a területre. Ezek tehát nem becsült, hanem pontosan meghatározható adatok.

A gazdálkodó szemében "kevés" az őzbak, ha nem sikerült a szokásos mennyiséget meglövetnie. "Sok" a gímszarvas, ha a vad által okozott kár meghalad egy számára kritikus értéket. A vadgazdálkodó valójában a pontosan ismert relatív mutatók (több, kevesebb), és nem az amúgy ismeretlen abszolút számok alapján tervez.

Elvileg elképzelhető egy olyan gazdálkodási rendszer, amely a valódi működést veszi alapul. A vadgazda a hatóság felé olyan adatokat jelent, amelyekért felelősséget tud vállalni (pl. teríték nagysága, trófeabírálati adatok, kifizetett vadkár stb). A hatóság a jelentett, nem manipulált adatok alapján nyomon követheti a gazdálkodás mutatóit, becsülheti az állományokban történt változások irányát. Amikor és ahol szükségesnek ítéli, független szakemberek közreműködésével, ellenőrzött módszerek alkalmazásával végeztethet metodikailag megalapozott becsléseket. Ilyen módon mindegyik fél azt teszi, amihez ért, és amiért felelősséget tud vállalni.

A vadgazdálkodás tervezésének módjáról a világon mindenütt szakmai vita folyik. A vizsgán a ma elfogadott tervezési elveket kell ismerni. Az egyes becslési módszerek ismertetésénél a hallgatónak azonban tudnia kell, hogy mik a módszer alkalmazásának alapfeltétele, mitől függ a becslés hibája, és valóságos körülmények között mely becslések alkalmazhatók.

Vadgazdálkodási modellek: kutatás, ill. gazdálkodás

Amikor egy vadgazdálkodó számbaveszi az előző évek adatait (teríték, vadkár stb), és végig gondolja, hogy mi a teendő a következő évben, kimondva-kimondatlanul egy modellt alkot. Pl. Az elmúlt az elmúlt 5 évben nagyjából azonos kilövési szám mellett egyre kevesebb volt az idősebb, érett gímbikák aránya. A gazdálkodó arra következtethet ebből, hogy a kilövés túlzott mértékű volt, az állomány "elfiatalodott", és a következő idényben ezért kevesebb bika kilövését tervezi. Ez egy verbális modell, amely valamilyen adatokból indul ki, feltételez valamilyen összefüggéseket, amelyek alapján megjósolja, hogy mi várható egy adott beavatkozás esetén.

Az ökológiai modellek többnyire nem verbálisak, hanem számszerű adatokból, matematikailag megfogalmazott összefüggések alapján jósolják meg a jövőbeli állapotot. A modellek lehetnek nagyon egyszerűek (pl. a biomatek jegyzetből jól ismert logisztikus növekedési modell, és lehetnek nagyon részletesek is, példaként nézzük meg a F-N tankönyv 224. oldalán egy tőkés réce populáció modelljét. Ökológiai kutatásokban a modellalkotás célja az, hogy tudományos hipotézisünket olyan formában fogalmazzuk meg, amely alapján ellenőrizhető predikciókat tehetünk. A predikciók ellenőrzésével végső soron a hipotézist ellenőrizzük.

A vadgazdálkodási modellek hasonlóak az ökológiai modellekhez. Egy adott vadgazdálkodási modell sok feltételezést (hipotézist) tartalmazhat. A modell alapján gondolatban megvizsgálhatjuk a lehetséges beavatkozás hatásait, mondhatjuk, hogy predikciókat teszünk. A vadgazdálkodási modell célja azonban nem az, hogy ellenőrizzünk egy feltételezett összefüggést, hiszen ha nem lehetünk biztosak adott hibahatáron belül az összefüggések helyességében, akkor gyakorlati célra a modell alkalmatlan.

A cél az, hogy a modell alapján döntsünk a számunkra legkedvezőbb beavatkozási módról. A gyakorlatban csak olyan vadgazdákodási modellt tudunk felhasználni, aminek alkalmasságát mások már bizonyították, és amelynek bemenetét, tehát az állapot leírásához szükséges adatokat a kívánt pontossággal meg tudjuk határozni.

A bevezető előadások (rövid elméleti alapozás után) az adatgyűjtés technikáiról szólnak (a sűrűség, a fertilitás, a mortalitás becslése stb.). Ezeket a módszereket ökológusok dolgozták ki, és e tudomány használható elmélettel és tapasztalattal rendelkezik a módszerek alkalmasságával kapcsolatban. A módszereket mint tudományos metodikát kell megismernünk. Ha a metodikákat kellő mélységben megértjük, akkor az is kiderül, hogy a gazdálkodási gyakorlatban e módszerek nem, vagy csak nagyon korlátozottan használhatók fel. Nem véletlen, hogy sok országban a gazdálkodási alapadatokat nem a vadászok szolgáltatják, hanem erre egy erre a célra kiképzett szakember gárda végzi a monitorozást. A gazdálkodási gyakorlatban nem okoz tragédiát egy becsületes "nem tudom", vagy egy pontatlan becslés (200-500 őz). Rengeteg kárt okoz viszont az ökológiai szakzsargonba csomagolt felületesség. A bevezető előadás célja tehát nem az, hogy definíciókat és recepteket tanítson, hanem hogy megismertesse a hallgatókat a módszerek alkalmazásának feltételeivel.