Ihász Nikolett
Természetvédelmi helyzet
Magyarországon minden hüllő és kétéltű faj védett. Ez a kijelentés lassan
Európa minden országára igaz lesz, hiszen a nemzetközi adatokat számításba
véve kiderül, hogy "Közép-Európában a fauna átlagosan 30%-a veszélyben
forog." Ezek mind olyan fajok már, amelyek segítség nélkül nem tudnak
fennmaradni. A hazai hüllő és kétéltű állományokból csak nagyon kevésnek
van stabil populációja: például fürge gyík (Lacerta agilis), vízisikló
(Natrix natrix). Azonban e fajoknak is hézagos az elterjedési területük,
tehát ha az emberi degradáló tevékenység hasonló ütemben folytatódik,
ezen, ma még gyakori fajoknak is veszélybe kerül a léte.
A természetvédelem, s ezen belül a fajvédelem, mentési programokkal próbálja
helyrehozni a kipusztulóban lévő fajok helyzetét. A mozaikos élőhely-struktúra
sok fajnak kedvez, hiszen így megfelelő source és sink populációk állnak
egymás rendelkezésére. Ami az utóbbi évek gyakorlatában is látszik, a
legfontosabbak az ökológiai folyosók létrehozása illetve megóvása. Így
a szomszédos állományok egymásból fel tudnak töltődni.
A másik, egyre gyakoribb módszer a habitat restauráció, akár mesterséges
elemekkel.
Mesterséges élőhelyek
A nagyüzemi mezőgazdaság és a lakosság terjeszkedése egyre több területet
foglal el a természettől. A századok során ezek a folyamatok lassan játszódtak
le, az állatok alkalmazkodhattak, elvándorolhattak. A XX. században azonban
- főleg az II. világháború után - a földművelés egyre inkább belterjessé
és iparszerűvé vált. Nem csak a vegyszerek és műtrágyák fokozott használata
hatott kedvezőtlenül, hanem a nagyüzemi, géppel művelt táblák miatt eltűntek
a búvóhelyek, a sövények, a parlagok.
A kilencvenes évektől kezdve megjelentek olyan irányú tervek és cikkek,
melyek az elvesztett búvóhelyeket akarták pótolni. A gyíkok esetében a
legfőbb limitáló tényező a sütkérező és egyben búvóhelyek csökkenése illetve
a tojásrakó helyek eltűnése. A legtöbb európai gyíkfaj (Anguinidae, Scincidae,
Lacertidae) föld alatti üregekben hűsöl, kőrakásokon sütkérezik, puha
földbe ássa a tojásait. Mivel ezek a tereptárgyak a laikus szemében csak
táj szépségét rontják, legtöbbször eltüntetik őket; sokszor az után, hogy
a gyíkok már birtokba vették. Az emberek felvilágosításával és a "gyíkvár"-programmal
a házközeli populációk fenntartása megvalósulhat. Ám a teljes, illetve
nagyobb szabású restaurációhoz komolyabb és nagyobb léptékű programok
kellenek.
Dél-Ausztráliában él a törpe kéknyelvűgyík (Tiliqua adelaidensis). A 90-es
évek óta figyelik rendszeresen a viselkedését, életvitelét. A gyarapodó
mezőgazdaság miatt ennek a fajnak is beszűkültek az életterei, nincsenek
meg a normális élethez szükséges terepi feltételek. Maga a terület eltarthatna
populációkat, de hiányoznak a búvóhelyek. A faj túlélési lehetőségeivel
Tim Milne és C. Michael Bull foglalkoztak elsőként, a következő projektet
C. Michael Bull Nicholas J. Souterrel és Mark N. Hutchinsonnal végezte.
Az első kísérlet 1993 és 1996 között folyt, a második 2001-2002-ben. A
törpe kéknyelvűgyík a föld alatti üregeket kedveli mind búvóhelyként mind
várakozó helyként, ha vadászik. A területen előforduló üregásó pókok elhagyott
lakhelyeit használták, de ezek száma is megcsappant. A kísérletben azt
vizsgálták, vajon a gyíkok elfogadják-e a mesterségesen létrehozott üregeket,
ez hatással van-e a denzitásukra, növeli-e a populáció létszámát, és ha
igen, akkor válogatnak-e az üregek között. A kísérletekből egyértelműen
kiderült, hogy a mesterséges búvóhelyek kihelyezése illetve létesítése
életképes módszer a populáció egyedszámának növelésére.
Milne és Bull kísérlete
Milne és Bull kísérletükben különböző bejárati átmérőjű és különböző
mélységű járatokat ástak el a megfigyelt területen. Mivel a fiatal példányok
jóval kisebbek a felnőtteknél, valószínű, hogy a felnőttek kiszorítják
őket az amúgy is kevés lyukból. Ezt több esetben megfigyelték. Így a fiatalok
jobban ki vannak téve a környezeti veszélyeknek, legyen az predátor vagy
időjárás. A kísérletben 4-féle mélységű üreget készítettek: 10 cm, 20
cm, 30 cm mélyet függőlegesen ásva, és 20 cm mélyet 45 fokos szögben a
talajjal. A bejárta szélessége 10 és 20 mm között változott. Ezen kívül
laboratóriumban is berendeztek egy mesterséges területet, ahol a gyíkok
spontán választását vizsgálták.
A területen felméréseket végeztek, hogy a különböző korú példányok mely
lyukakat preferálják. Az eredményekből kiderül, hogy szignifikáns összefüggés
van a bejárat átmérője, az üreg mélysége és a gyík mérete között. Az általánosan
legkedveltebb átmérő a 13-16 mm, míg a leggyakrabban elfoglalt mélység
18-28 cm között volt. Ezen túlmenően különbségek adódtak a juvenilis és
az adult példányok helyfoglalásában. A nagyobb gyíkok (az adult példányok)
a mélyebb lyukakat választották szélesebb bejárattal. A legszignifikánsabb
pozitív korreláció a fejszélesség és az átmérő között alakult. A kisebb,
juvenilis gyíkok a fejszélességüknél kicsit nagyobb bejáratú üreget foglaltak
el. A nagy gyíkoknál általában a bejárat paramétere a fejszélességgel
szinte megegyezett. A két nem közt nem voltak különbségek.
A mesterséges üregeket tartalmazó területen is hasonló eredményeket kaptak.
A függőleges üregeket jobban preferálták, mint a 45 fokoss szögben ásottat.
A felnőttek a 30 cm mélyben voltak gyakoriak, a fialatok a 20 cm mélyben.
A laboratóriumi kísérletben is ez a tendencia mutatkozott. Itt azt is
megfigyelték, hogy a felnőtt példányok pont a fejszélességüknek megfelelő
üreget választottak; ennek a védekezésben van szerepe.
A kísérlet eredményeképpen megállapították, hogy a különböző méretű (azaz
korú) példányok különböző méretű lyukat preferálnak. Számít a mélység
több szempontból is: egyrészt a felnőtt gyíkok csak a nagyobb méretű üregben
férnek el, másrészt nagy valószínűséggel a termoregulációban is a mélységet
használják ki. Minél mélyebb egy üreg, annál pontosabban tudja szabályozni
a testhőmérsékletét. Fontos a mélység a predátor ellen védekezésben. Minél
mélyebb az üreg annál nehezebben tudják kiásni. A fiatalabb gyíkok ugyan
a sekélyebb üregeket választják, de ők a bejárat szélességgel limitálják
a támadókat.
Bármilyen hasonló életmódú gyíkfajnál eredményes lehet ez a habitat megőrző
módszer. A föld alatti lyukak sok gyíkfajnál életfontosságú tényezők,
amik nélkül nem tudnak megmaradni egy adott területen. Alapja lehet visszatelepítési
kísérleteknek is, ha a fajnak megfelelő, alkalmas méretű és elegendő választékú
búvóhely áll rendelkezésére.
Souter, Bull és Hutchinson kísérlete
A törpe kéknyelvűgyíkkal folytatott következő kísérlet legfőbb eredménye
a populáció-növekedés volt. Mesterséges búvóhelyek hozzáadásával növelték
a területen található potenciális menedékek számát és minőségét. A kísérleti
területet kontroll területtel hasonlították össze.
Az eredmények alátámasztották, hogy ha megfelelő minőségű és elegendő
mennyiségű búvóhely van a területen, akkor rövid idő alatt is mérhető
növekedést lehet elérni. A kísérleti területen szignifikánsabb nagyobb
volt a növekedés, sokkal több azévi gyík maradt életben.
Mesterséges tojásrakó-helyek
Nem csak a búvóhelyek hiánya, hanem a potenciális tojásrakó-helyek megfogyatkozása
is veszélyezteti a fajok jövőjét. Aurora M. Castilla és John G. Swallow
1994-es kísérlete mesterséges tojásrakó-helyek kitelepítésével foglalkozott.
A spanyol faligyík (Podarcis hispanica atrata) esetében tesztelték, hogy
milyen fogadtatásra találnak a mesterséges tojásrakó tálcák, és kikelnek-e
bennük a tojások.
Plasztik földdel teli konténerekbe különböző méretű köveket helyeztek
el, többféle mélységbe beásva a földbe. Rendszeresen nedvesítették és
ellenőrizték a hőmérsékletét. Két különböző területre helyezték el ezeket:
az egyik terület szegényes, kopár föld volt, alacsony gyík denzitással.
A másik egy jobb, gazdagabb, változatosabb hely, magasabb gyík denzitással.
Mindegyik konténerben elhelyeztek terráriumban tartott gyíkoktól származó
tojásokat, hogy ezek fejlődését figyeljék.
Tojásrakó-helyként csak 1 nőstény használta a konténert, de sütkérező
és búvóhelyként gyakrabban látogatták. A benne elhelyezett tojások nagy
százalékban (100 ill. 70%) sikeresen keltek ki. Az alacsony számú használatnak
több oka is lehet, de ezek kiküszöbölésével (például: önvezérlő konténerek,
kevesebb emberi beavatkozás) sikeres populáció-egyedszám növelő programhoz
juthatunk.
Mesterséges kőrakások - termoreguláció
A legtöbb gyíkfaj - így az európai gyíkok többsége - kőrakásokon szeret
sütkérezni, hogy a megfelelő testhőmérsékletet elérje. Ezen kívül innen
leshetik áldozatukat, és a kövek közé surrannak be, ha maguk válnának
áldozattá. Szabad kőrakások nem fordulnak elő a természetben, de ahol
emberi beavatkozás van, ott hamar megjelennek a gyíkok számára alkalmas
sitthalmok. Mire megtelepednek rajtuk, a sittet elszállítják, és a gyíkok
új halom után nézhetnek. A településeken hirdetik a "gyíkvár"-programot,
de ez nem elég nagyszabású ahhoz, hogy a gyíkoknak egy stabil populációját
létrehozzák.
Délkelet-Ausztráliában Jonathan K. Webb és Richard Shine kísérletezett
a bársony gekkóval, hogy elfogadják-e a mesterségesen kihelyezett köveket
sütkérező-helyként. Az ő területükön eltűntek az ún. bush-rock-ok, az
alacsony gazzal benőtt kisebb kőhalmok, melyek a gyíkoknak élőhelyük szolgáltak.
Kísérletükben figyelték, hogy a kihelyezett "kőfajták" közül
melyeket preferálják a gekkók és a predátora (Hoplocephalus bungaroides).
A mesterséges kövek egyszerű burkolólapok voltak, a hasadék-méretet fadarabokkal
szabályozták. Figyeltek arra, hogy legyen elegendő mennyiségű árnyék is.
A naposabb, nyílt kőrakások kedveltebbek voltak a gekkók körében, mint
az árnyékosak. Mivel a hőmérsékletet folyamatosan ellenőrizték, pontosan
tudták, hogy mikor mit preferálnak jobban a gekkók. A hasadék mérete is
befolyásoló tényező volt: a keskenyebbet kedvelték jobban, mert a szélesebbe
a kígyó is be tudott jutni. Az eredmények megmutatták, hogy a gekkók egyrészt
szívesen foglalják el a mesterségesen kihelyezett köveket, másrészt, hogy
a kő hőmérséklete és fizikai jellege alapján döntenek: legkedveltebbek
a meleg kövek keskeny hasadékokkal. Mivel az efféle kövek mikroklímát
alakítanak ki, minden paraméterét figyelembe kell venni.
Hazai lehetőségek
A hazai gyíkfajok közül talán csak a fürge gyíkra lehet azt mondani,
hogy nincs konkrét veszélyben, de az ő élőhelye is fragmentált, így hamarosan
eljut ez a faj is abba a stádiumba, hogy emberi beavatkozás nélkül nem
marad fenn. A fürge gyík jellemzően bárhol megtalálható, de ő is a kőhalmok
igazi lakója, töltéseken, gátoldalakon lehet megtalálni. A fali gyík (Podarcis
muralis) is napos, köves útszegélyek lakója, sziklákon, kisebb kőhalmokon
fordul elő. Ritka fajunk a pannongyík (Ablepharus kitaibeli) is a kövekkel,
bozóttal borított terepet kedveli.
A mezőgazdasági területek (szántók, vetések) közti határsávban gyakoribbak
ezek a gyíkok, hiszen ott bokros, helyenként köves, kevés fás zavartalan
területet találnak. Azonban ez kevés az állományok fenntartásához, és
a populáció sem tud növekedni, hiszen az élőhelyen nem tudnak terjeszkedni.
Mesterséges búvóhelyek kihelyezésével meg lehet állítani a folyamatos
csökkenést, és az adott területről eltűnt fajokat vissza lehetne telepíteni
ugyanezzel a megoldással. A hazai fajok a kőhalmok kedvelői: ha ilyen
határsávokban egymástól adott távolságra kihelyeznének füves-köves halmokat,
feldúsulna a gyíkpopuláció. Nemzeti parkokban sziklagyepeket kellene létesíteni
evégett és arboreális célokra. Mesterséges tojásrakó-helyek kihelyezhetők
ellenőrzött területeken. Legfőképpen pedig az embereket kell tájékoztatni
arról, hogy elveszíthetnek egy újabb fajt, ha nem tesznek valamit ellene.
Források:
Webb, J.K., Shine, R., 2000. Paving the way for habitat restoration:
can artifical rocks restore degraded habitats of endangered reptiles?
Biological Conservation 92, 93-99.
Milne, T., Bull, C.M., 2000. Burrow choice by individuals of different
sizes in the endangered pygmy blue tongue lizard Tiliqua adelaidensis.
Biological Conservation 95, 295-301.
Souter, N.J., Bull, C.M:, Hutchinson, M.N., 2004. Adding burrows to enhance
a population of the endangered pygmy blue tongue lizard, Tiliqua adelaidensis.
Biological Conservation 116, 403-408.
Castilla, A.M., Swallow, J.G., 1995. Artifical egg-laying sites for lizards:
a conservation strategy. Biological Conservation 72, 387-391.
Diesener, G., Reichholf, J., 1997. Természetkalauz - kétéltűek és hüllők.
2004-05-10