Improving the conservation of threatend and rare mammal species through translocation to islands: case study Western Australia

 

A veszélyeztetett és ritka emlősfajok megőrzésének javítása szigetekre telepítések segítségével: Nyugat-ausztráliai esettanulmány

              

A Nyugat-Ausztráliában folytatott kutatások, és néhány kísérlet bebizonyította, hogy bizonyos, ezen a kontinensen őshonos emlősfajok ( pl.: Perameles bougainville , Bettongia   lesueur , Lagorchestes fasciatus , Pseudomys fieldi ) ,melyek az emberek által betelepített ragadozók (vörös róka: Vulpes vulpes, házi macska: Felis catus ) predációja miatt kihalófélben vannak, megmenthetők a teljes kipusztulástól. Megoldást egyes Nyugat-Ausztráliához tartozó, minimum 100 ha alapterületű szigetek jelenthetnek . Ezekre e két ragadozó már, nagy valószínűséggel,  nem juthat el, viszont a veszélyeztetett fajoknak új, ideális élőhelyet biztosíthatnak .A tanulmány az áttelepítéshez szükséges módszereket, lehetőségeket, illetve kritériumokat írja le, segítséget nyújtva ezzel a mentési projektek szervezőinek.

            Kétféle módszert használtak a kutatás során. Először a megfelelő szigeteket keresték meg. 1977-1992 között zajlott az összeírás. Minden 1:100000 méretarányú térkép, ami ezt a partvidéket ábrázolja, meg lett vizsgálva. Így minden olyan sziget fel lett jegyezve, amely min. 100 ha alapterülettel rendelkezik, semmilyen módon nem kapcsolódik a szárazföldhöz és mentes a ragadozóktól. Ezeket észak-dél irányban, a vonatkoztatás nevével és számával, továbbá zónákra osztva, az éves csapadékmennyiséggel együtt tüntették fel. A szigetek méretét vagy pontozásos technikával határozták meg, vagy a partvonalat körbevágva a papírsziget súlyát lemérve viszonyítottak. Illetve planiméter segítségével dolgoztak. A névtelen szigetekről, pedig rövid földrajzi leírást készítettek. A 100 ha alapterületet valamennyire önkényesen jelölték ki minimális szigetméretnek, de az ennél kisebbek nem feltétlenül kerülnek ki a lehetőségek közül. Csupán nagyon meg kell vizsgálni az alkalmasságukat.

            A következő lépés során a róka és a macska eléterjedésének lehetőségét vizsgálták meg. Mint kiderült, a rókák max. 1.2 -1.6 km-es távolságot képesek csak megtenni úszva, így csupán 31 szigeten találták meg őket, bár a legtöbbre a szárazföldön keresztül jutottak el. A macskák legnagyobb részét az emberek hurcolták be az elmúlt évszázadokban, természetes módon csak néhány szigetet hódítottak meg. Azonban így is 74-en megtalálhatók, és ez még nem a végleges eredmény. Ezen állatok is min. 1 km-t képesek leúszni. Egy harmadik ragadozó is szóba került: a dingó (Canis lupus), amely már 5000 éve él Ausztrália különböző területein, de az nem ismert, hogy hogyan települtek be.

            A kutatás eredménye: 122 sziget, amely alkalmas lenne az áttelepítésekre. Ha viszont az ezeken élő őshonos fajok előfordulását is figyelembe vesszük, csupán kb. 61 potenciális sziget marad.

            Néhány kritériumot is megjelöltek az áttelepítendő állatfaj kiválasztásához.

Olyan fajt kell választani, amelynek csökkent a földrajzi élettere Ny-Ausztráliában, és nem él még semelyik szigeten sem.

Fontos, hogy megfelelő legyen az éghajlat az adott faj igényeinek.

Meg kell becsülni a rókák, macskák, dingók megjelenésének valószínűségét. Ha 2 km-nél közelebb telepítenek, gyakrabban van szükség ellenőrzésre.

Fontos, hogy a kiválasztott szigeten ne legyen jelentős biológiai érték, amelyet esetleg a betelepített állatok predációjukkal, táplálékért, szaporodási helyért való versengésükkel, vagy éppen betegségek behurcolásával károsíthatnának.

Meg kell győződni róla, hogy a kiválasztott terület biztosan megfelelő élőhelyet nyújt-e az állatnak. Lehetőleg olyat kell találni, amelyen versenytársak előfordulása nem valószínű.

Lényeges úgy választani a szigetet, hogy az élőlény vadászterületére tekintettel legyenek. Ez alapján már a minimális egyedszám is megbecsülhető. Figyelembe kell venni az esetleges környezeti károkozást is, hiszen ez is befolyásolhatja a választást.

            A Ny- ausztrál emlősmegőrző programban jelentős figyelmet érdemel öt mérsékelt éghajlatú sziget, de ezekből potenciális célpont valószínűleg csak 2 lehet. Sok trópusi szigeten még nem végeztek jelentős kutatásokat, a rajtuk élő emlősök miatt.

 A róka és a macska betelepülése igen régre visszavezethető, viszont a folyamat nem teljesen ismeretes. Lényeges azonban, hogy a legfontosabb Kimberly- régióban a macskával ellentétben, a róka nem terjedt el. Az utóbbi viszont innen nem került át egyetlen 2 km-nél közelebb fekvő szigetre sem. Érdemes tehát foglalkozni ezen területek alkalmasságával is. További kutatások alapját képezhetik ezen ragadozók úszóképességének és a vízbe merüléshez szükséges pszichológiai készségének vizsgálatai.

           

 

                                                                                                          Sipos Katalin

                                                                                                          III. évfolyam