A veszélyeztetett és ritka emlősök fennmaradásáért tett erőfeszítések, szigetekre történő áttelepítéssel

 

Írta- Sproch Ágnes

   

Nyugat Ausztráliát tanulmányozva 254 darab partmenti szigetet találunk, melyek összesen körülbelül 100 hektárnyi területet képeznek. Ian Abott tanulmánya azt elemzi melyek azok a szigetek, melyek minden feltételnek megfelelnek ahhoz, hogy a veszélyeztetett emlősök áttelepítésre kerüljenek rájuk.

Nyugat Ausztrália szigetei különösen fontosak az erszényesek fennmaradásában. A szigetek nélkül, már 4 ritka faj (Perameles bougainville, Bettongia lesueur Lagorchestes fasciatus, Pseudomys fieldi) teljesen kihalt volna, pedig ők valaha egész Ausztráliában gyakoriak voltak. További 6 faj (Parantechinus apicalis, Isoodon auratus, Lagorchestes hirsutus, Macropus eugenii, Petrogale lateralis, Mesembriomys macrourus) melyek régen ugyancsak gyakoriak voltak fennmaradását a patmenti szigeteknek köszönhetjük.

 

Az emlősfajok fennmaradásának érdekében a kontinensen igen sok védett terület (Nemzeti Parkok, Természetvédelmi Rezervátumok) van, ahol a természetes környezet még érintetlen.

Az utóbbi 20 évben kezdődtek el azok az erőfeszítések, melyek a fajok lakatlan szigetekre történő átszállítását célozták meg, hogy a fenyegetettség mértékét csökkentsék.

Ezt Marooning –elvnek nevezzük (to maroon = lakatlan szigetre való kitétel).

 

Eddig 7 ilyen program volt. (Petrogale rothschildi –West -szigetre 1982-ben, Leporillus conditor Salutation –szigetre 1990, Pseudomys fieldi Doole - sziget 1993, Leggadina lakedownensis Serrurier - szigetre 1996, Parantechinus apicalis Escape - sziget 1998)

 

Ez a technika Új -Zélandon érte el a legnagyobb fejlődést, ahol több röpképtelen madár faj sikeres áttelepítésére került sor.

 

 

Ian Abott módszere az volt hogy folyamatosan különböző követelményeket figyelembe véve kiszelektálta az áttelepítésre nem alkalmas szigeteket. Ian 1977-ben kezdte el gyűjteni az áttelepítésre alkalmasnak tűnő szigetek listáját. A projekt keretében 168 db, 1: 100000 léptékű komplett térkép készült el azokról a szigetekről a Nyugat-Ausztrál partvidék mentén, mely szigetek egyáltalán számításba jöhetnek az áttelepítési programban.

 

Abott teljes részletességgel taglalja a szigeteket aszerint, hogy 1.) melyek nincsenek összeköttetésben a kontinenssel, 2.) melyek azok ahol minden feltétel adott, úgy klíma, mint elhelyezkedés, növénytakaró, stb. szempontjából.   

Az első körben azon szigetek estek ki, ahova már rég behurcolásra került a róka és a macska. 31 szigeten fedeztek fel rókát, egyébként ezeket a szigeteket földnyelvek kötötték össze  a kontinenssel. 74 szigeten találtak macskákat. Mindkét feljegyzésnél érdemes megjegyezni a 0,15-1 km-es, kontinenstől való távolságot, melyet -e két állat úszva megtehet. Ezen távolságok figyelembevételével 147 sziget volt alkalmas mint áttelepítési  lehetőség. A zérus rizikó filozófiával (mely 2 km vagy annál több) már csak 122 sziget jöhetett szóba.

 

A következőkben azokat a kritériumokat határozza meg, melyek megfelelnek az áttelepítésnek. Pl. ha az átszállítandó faj sivatagban élt, nem élné túl az esőerdők éghajlatát.

 

A továbbiakban a legkülönbözőbb ám fontos kritériumoknak meg nem felelő szigetek sorra ki lettek húzva a programból. A Montebello-sziget azért maradt ki a listából mert 1952-ben és 1956-ban is atombomba robbantás kísérlet helyszíne volt.

 

A sziget nagysága is igen fontos, hiszen ettől is függ az áttelepítendő kijelölt faj egyedszáma.

 

Összesen végül 86 alkalmas sziget maradt ahová érdemes az áttelepítéssel próbálkozni, és így megőrizni egyes erszényes fajokat az utókor számára.

 

 

Ez az esszé rövid összefoglalója az alábbi cikknek:

Abott I. 1999. Improving the conservation of threatened and rare mammal species through translocation to islands case study: Western Australia Department of Conservation and Land Managment, Biological conservation, Bentley Delivery Centre, Western Australia