Hallgatói dolgozatok

Student essays

Csíkok és foltok az állatvilágban

Az állatvilágban nagyon sok faj visel a testén különféle mintázatokat leggyakrabban különböző csíkokat és foltokat. Ezeket a mintákat mi emberek is ellestük az állatoktól, de az átlagembernek természetesen nincs velük semmilyen gyakorlati célja, egyszerűen csak az egyéniségét próbálja kifejezni vele, vagy csak divatból viseli őket. Teljesen más kérdés azonban a katonai „camouflage” egyenruha, hiszen annak gyakorlati funkciója is van hasonlóan az állatok mintázataihoz. Dolgozatomban arra keresem a választ, hogy néhány faj mintázatának mi a funkciója illetve az eredete.
Általánosságban mi a mintázat funkciója? Egy tanulmány szerint három alapvető funkciója van az állatokon fellelhető mintáknak: az első az álcázás, a második a kommunikáció és a harmadik a pszichikai és élettani állapot jelzése. A cikk írója a vizsgálatban 200 emlős ragadozót figyelt meg. Összevetette a színmintázatukat a viselkedésükkel illetve az ökológiai szerepükkel. Az eredményekből származó következtetései: a pöttyök illetve a horizontális és vertikális csíkozottság a testen az állatok rejtőzködését segítik; az egyedek farkán található jegyek az intra- és/vagy interspecifikus kommunikációban fontosak; a szem körül elhelyezkedő sötét jegyek pedig az állat fizikai és pszichikai állapotát tükrözik (Ortolani, 1999). Tehát az állatokon megtalálható mintázatok nem csak díszítőelemek, hanem fontos funkcióval bírnak. Ebben a cikkben csupán ragadozókat vizsgáltak, de mi a helyzet a zsákmányállataikkal? Hiszen egy prédafaj fennmaradásához szükséges, hogy felismerje, észrevegye a rá vadászó predátorokat. Ezt a kérdést Stankowich és Coss 2007-es cikke igyekszik megválaszolni. Vizsgálatukban Észak-Amerikában élő öszvérszarvasok (Odocoileus hemionus) predátor felismerő képességét figyelték meg. Az első ragadozó modell egy pumára (Puma concolor) hasonlított. Ebben az esteben a szarvasok nagyon gyorsan és erőteljesen reagáltak, mivel ez az általánosan előforduló, számukra veszélyes ragadozó a területen. A második ragadozó modell csíkos volt, tehát a tigrisre (Panthera tigris) hasonlított. Erre közepes erősségű válaszreakció érkezett, mivel ez egy újfajta predátor a területen. A harmadik ragadozó modell pedig foltos volt, mint a területen évezredekkel ezelőtt honos korai jaguároké. Annak ellenére, hogy nagyon régen honosak voltak a jaguárok arrafelé a válaszreakció csak egy kicsit múlta felül a csíkos modellel szembeni reakciót. Az eredményekből látszik, hogy ha egy jellegzetes mintázatú predátor eltűnik egy területről a természetes szelekció hatására a zsákmányállatban gyengül a ragadozó felismerésének képessége. Tehát igen kemény evolúciós verseny folyik a predátorok álcázó mintázatának fejlődésében és a préda ragadozó mintázat felismerő képessége között.
Kiválasztottam néhány jellegzetes mintázatú példafajt, amelyeken keresztül ismertetem a színezet funkcióját és evolúcióját. Elsőként a csíkos bundájú állatok két legismertebb képviselője a zebra (Equus zebra) és a tigris (Panthera tigris) következnek. Egy 1987-ben végzett vizsgálat a zebra és a tigris csíkjainak térbeli eloszlását figyelte meg. A környzeti háttérhez hasonlították a csíkok gyakoriságát. Megállapították, hogy különbözik az eloszlás a rejtőzködő és a csíkjaikkal hivalkodó fajoknál. A tigriseknél a csíkok segítenek beleolvadni a környezetbe, tehát nagyon jó álcát biztosítanak nekik. A zebrák csíkjai már eltérnek az őket körülvevő környezettől (Godfrey et al., 1987). Egy régen felállított elmélet szerint a zebrák csíkjai megnehezítik a gerinces predátorok számára az észlelésüket. Azonban egy cikk ezzel ellenkező hipotézist vet fel: a zebra csíkjai a vizuálisan tájékozódó szúnyogok ellen alakultak ki. Vagyis megnehezítik a vérszívó rovarok tájékozódását. Az író ezt egy kísérlettel is bizonyította. A vizsgált szúnyogok a teljesen fekete, a teljesen fehér illetve a csíkos modellállat közül az utolsót csípték meg lényegesen kevesebbszer (Waage, 1981).
A leopárdok foltjainak kialakulásáról sokáig tartotta magát a hipotézis miszerint egy relatív nagy folt darabolódott szét pöttyökké, kisebb foltokká, rozettákká. Azonban ez tévesnek bizonyult. Werdelin és Olsson 1997-es cikke foglalkozott a leopárdok illetve a macskafélék foltjainak alakulásával. A filogenetikai vizsgálatok azt bizonyították, hogy a kezdetleges mintázat apró pöttyökből állt, ebből származik az összes többi mintázat a Felidae családban.
Összefoglalva elmondhatjuk, hogy az állatok mintázatának fontos funkciója van, de ezeknek még csak kis hányadát ismerjük. Viszont a téma érdekessége miatt további kutatásokra érdemes.

Felhasznált irodalom:
Godfrey, D., Lythgoe, J. N., Rumball, D. A., 1987: Zebra stripes and tiger stripes: the spatial frequency distribution of the pattern compared to that of the background is significant in display and crypsis. Biological Journal of the Linnean Society Vol. 32, 427 – 433
Ortolani, A., 1999: Spots, stripes, tail tips and dark eyes: Predicting the function of carnivore colour patterns using the comparative method. Biological Journal of the Linnean Society Vol. 67, 433-476
Stankowich, T., Coss, R. G., 2007: The re-emergence of felid camouflage with the decay of predator recognition in deer under relaxed selection. Proceedings of the Royal Society Biology Vol. 274, 175-182
Waage, J. K., 1981: How the Zebra Got its Stripes-Biting Flies as Selective Agents in the Evolution of Zebra Coloration. J. Entomol. Soc. South. Afr. Vol. 44, no. 2, 351-358
Werdelin, L., Olsson, L., 1997: How the leopard got its spots: a phylogenetic view of the evolution of felid coat patterns. Biological Journal of the Linnean Society Vol. 62, 383-400