Az oroszlán (Panthera leo) szociális viselkedése Nyugat- és Közép-Afrika szavanna övében

/H.Bauer, H.H. De Iongh és I. Di Silvestre nyomán/

Babós Tünde

Nyugat- és Közép-Afrikában az oroszlánok állománynagyságának felmérésére csupán bizonytalan lépéseket tettek, tényleges egyedszámuk tulajdonképpen ismeretlen. Mindezt nem példázza ékesebben, hogy a  közelmúltban elvégzett két független felmérés igen különböző eredményeket produkált. Az egyik szerint mintegy 1750 oroszlán él ezen a vidéken, míg a másik szerint 3978. Az így kapott adatokat arányosítva a védett területek nagyságával egy igen alacsony egyedsűrűséget kapunk (mindkét esetben), amely legtöbb esetben 1, de mindenhol 5 oroszlán/100km² denzitást jelent. Ezen érték szoros összefüggést mutat Afrika fent említett területein tapasztalható alacsony biomassza- és prédaállat-sűrűséggel.

Az oroszlánok szociális viselkedése nagyban függ az ökológiai adottságoktól. Minden tanulmány a falkát tekinti az oroszlánok legmagasabb szervezettségi szintjének. A falka mintegy 10-20 egyedből áll, melyhez csatlakozhatnak vagy abból le is válhatnak egyedek. Minden falka territóriummal bír, melyet 1-3 hím őriz mintegy 2-4 évig az egyedül barangoló ún. nomád hímektől. Az oroszláncsapat méretét tulajdonképpen a felmérés idején együtt mozgó egyedek számával határozhatjuk meg, s ebbe nem számoljuk bele a kölyköket (ide tágabb értelembe véve a 2 évnél fiatalabb egyedek tartoznak). Niokolo Koba Nemzeti Parkban például 23000 km hosszan a szavannai utak mentén haladva számolták az egyedszámot, a Pendjari NP-ban mintegy 70 megfigyelőállomás és a turistákat utaztató idegenvezető esetleges tapasztalatai (látott-e oroszlánt, ha igen, mennyit, hányat?) nyomán állapították meg ugyanezt. A Wazai NP-ban rádiós adóvevővel ellátott gallérral megjelölt oroszlánok mozgását vizsgálták, melynek eredményeként az adott falka, vagy magányos egyed revírjének pontos határai ismertté váltak. Emellett a szakemberek –telemetriás eszköz alkalmazása nélkül– a védett park vegetációs borítottságának megfelelően is meghatározták az oroszláncsoportok tényleges nagyságát a megfigyelőállomások, a kérdőívet kitöltött idegenvezetők és a rádiós terepmunkák szolgáltatta adatok felhasználásával. A kutatásból egyértelműen kiderült, hogy Szudán-Saheli térségben az oroszlánok legtöbb esetben 1-5 fős csapatokba tömörülnek. Érdekes ellentét, hogy ez a falkatagszám jóval alacsonyabb, mint Kelet- és Dél-Afrika területén megfigyelt értéktől (az utóbb említett területen a 2.5-ös átlag helyett 6 a falkalétszámok középértéke). Az adóvevővel nyomon követhető wazai oroszlánok territóriuma több ponton is átfedést mutatott, ennek ellenére a két riválisnak számító hím együtt csak nagyon ritkán volt látható. A falkához tartozó nőstények főleg együtt vadásztak és barangoltak a területükön belül, a hímmel lényegében csak a párzási időszakban töltöttek el több időt. A gyengébbnek bizonyult hím, mely nem párosodott a nőstényekkel, otthonterületének északi határára húzódott, ahol 2 másik, megjelöletlen hím csatlakozott hozzá. Összességében a falka tehát nem más, mint rezidens nőstények csoportja , kik békésen együtt élnek kölykeikkel és a hozzájuk csapódó hímekkel. A társas viselkedés alapvető összetevői a fiatalok közös nevelése, a falkatársak védelme, a közös terület megjelölése és a hímek közötti dominancia felállítása.

A szavanna öv (legyen szó Nyugat- vagy éppen Kelet-, illetve Észak- vagy Dél-Afrikáról) jellegzetes, jól behatárolt klimatikus viszonyokkal rendelkezik. Elsősorban Kalahári és Etosha vidékén végzett kutatások kimutatták, hogy az esőzés gyakorisága, az oroszlánok és prédaállatuk egyedsűrűsége valamint az elterjedtségi területük mérete közt szoros összefüggés van. Sőt az éghajlati adottságok a szociális viselkedést és közösségi struktúrát is nagyban befolyásolják. E témakörben , miszerint az ökológiai tényezők hatással vannak az oroszlánok társas szervezettségére, és ennek következtében kis létszámúak a nyugat- és közép-afrikai oroszlánfalkák, 3 hipotézis adott. Először is a közép- és nyugat-afrikai kis falkalétszám oka  az alacsony prédaállat-sűrűség lehet. Általánosságban a vadállatsűrűség is jóval alacsonyabb Afrika ezen területén, mint más tájain; az állatok súlyát, biomasszáját alapul véve mintegy 500-3000 kg/km² értéket kapunk. Ha ebből azonban kivonjuk az afrikai elefánt (Loxodonta africana) súlyát, mely csak igen ritka esetben szolgál táplálékként az oroszlánok számára, természetesen ennél jóval kisebb értékeket kapunk. Példaként a wazai adatok kiválóan szolgálnak: körülbelül 2500 kg/km² a vadállatsűrűség, de 600 kg/km²-re zuhan ez az érték, ha az elefántokat nem számítjuk bele! Másodszor az átlagban kis testméretű prédaállatok többsége is a csupán pár egyedes falkák, csoportok kialakulásához vezethet. A legkézenfekvőbb magyarázat, hogy az apróbb méretű zsákmányállatok (= a kifejlett állat testtömege kevesebb, mint 200 kg) nagyfokú elterjedtségékor a társas, falkában történő szervezett vadászat előnyét elnyomja az evéskor fellépő dulakodás energiaigénye. Harmadszor az emberek állatállományából is egyre többször ejt el 1-1 egyedet zsákmányként az oroszlán, mely a könnyen becserkészhető préda végett az oroszlánfalkák feldarabolódását vonja maga után (hisz pl. a marhát szinte egymaga is leterítheti, nincs szüksége ehhez a falkatársakra). A fent említett hipotézisek közül az első kettő ténylegesen az ökológiai tényezőkre szorítkozik, kiegészítve némi emberi behatással, míg a harmadik tisztán humán szituációt vesz alapul.