Egy újfajta élettér-az urbanizáció hatása egyes madárfajokra

Papp Zsuzsanna

A Föld egyre nagyobb felületét foglalja el beépített, átalakított környezet. Az emberi népesség több, mint 40 %-a él városokban. Az urbanizált területeket magas zavarási és környezetmódosítási szint jellemzi. A városok fejlődése több –az állatok számára fontos – erőforrás eloszlását megváltoztatja: a vegetációval való borítottságot, az élelem elérhetőségét és a fészkelési lehetőségeket.

A természetes közösségeket kontrolláló tényezőkhöz hozzáadódnak, azokat befolyásolják az antropogén zavarások (pl.:építkezések, közlekedés, parktervezés).

Jukka Jokimäki és Jukka Suhonen (1998) a finnországi városokban telelő madarak előfordulását és a különböző urbanizáltsági szintű területek közötti megoszlásukat vizsgálták.Kimutatták, hogy a téli madarak teljes denzitása növekedett az urbanizációs szint emelkedésével, de a fajgazdagság nem követte ezt a tendenciát. Milyen tényezők okozhatják ezt?

Az eredményekből kitűnt, hogy az észlelt madáregyedek  58%-a mindenevő volt, míg a rovarevők csak 3%-ot képviseltek. A mindenevők aránya a kevéssé urbanizált területeken mért 44%-ról 79%-ra nőtt az erősen városiasodott részeken. Az „etető asztalt” használók nagyobb számban fordultak elő az erősen urbanizált területeken,mint a kevésbé frekventált helyeken. A magevők denzitása szintén a sűrűn lakott környékeken volt nagyobb. Ez feltehetően a téli etetések eredménye.

A mindenevő fajok (Corvus frugilegus, Columba livia, Corvus corone corvix, Corvus monedula, Passer domesticus)előfordulása pozitívan korrelált a humán populáció denzitásával, míg a rovarevőké (Parus montanus, P.cristatus,P. ater, Certhia familiaris, Dendrocopus major ) negatívan.

A megfigyelt fajok nagy többsége áttelelő volt –arányuk akkor is nagyobb volt a vándorló madarakénál, ha szaporodási szezonban történt a megfigyelés. .Ennek oka valószínűleg az,hogy mivel a táplálék folyamatosan és nagy mennyiségben elérhető,ezért a fészkelőhelyek elérhetősége limitálja városi madarak számát. A nem vándorlók így előnybe kerülnek, hiszen elfoglalják a kevés elérhető fészkelőhelyet a költöző madarak elől.

Nem csupán ez a vizsgálat találta legabundánsabbnak a következő fajokat: Passer domesticus, Parus major, P. caeruleus, Carduelis chloris, Pica pica - más vizsgálatok hasonló eredményre jutottak (Thompson et al.,1993, cit.: Jukka Jokimäki és Jukka Suhonen).Ez alátámasztja azt a nézetet,miszerint a városi madárközösségek a földrajzi eltérések ellenére nagyon hasonló összetételűek. Egyik oka ennek, hogy a városi környezet evolúciós szempontból nézve meglehetősen fiatal. Ezért az a pár faj,amely jól adaptálódott a urbanizált körülményekhez, eltejedt a városokban, szerte Európában.

Az inváziós sikert, a városokban való megtelepedést más kutatók a viselkedésbeli rugalmassággal hozták összefüggésbe (Daniel Sol, Sarah Timmermans & Louis Lefebvre, 2002 ). Mivel a viselkedési flexibilitás , az innovációs készség fejlettsége az információfeldolgozó kapacitás fejlettségén alapszik, a kutatók nagyobb idegi állományra számítottak a sikeres invádorok esetében. És valóban pozitív korrelációt találtak a táplálékszerzési innovációk és az előagy mérete valamint részben a hyperstriatum ventrale és a neostriatum mérete között.Sol és Lefebvre (2000) úgy találták, hogy azok az új-zélandi madárfajok, amelyek relatív agymérete, és eredeti környezetükben megfigyelt táplálékszerzési innovációs rátájuk nagyobb, sikeresebb invádorok, mint a kisebb agyméretű, alacsonyabb innovációs rátájú fajok. Az eredmény megerősítette hipotézisüket, miszerint a viselkedési flexibilitás elönyös lehet az újszerű környezetben való túlélés és szaporodás során.

Kimutatták ezenkívül, hogy azok a fajok, melyek szoros kapcsolatban élnek az emberekkel, jobb invádorok, mint azok a fajok, amelyek csak ritkán fordulnak elő ilyen típusú (urbanizált) élőhelyen.

A viselkedésbeli rugalmasság általános magyarázatot adhat arra,hogy miért térnek el egymástól a különböző fajok az inváziós kapacitásukban. Könnyű elképzelni például, hogyazok a fajok, amelyek szívesen próbálnak ki új táplálékokat vagy alakítanak ki újszerű táplálkozási stratégiákat könnyebben túlélnek és szaporodnak új típusú környezetben, mint a specializáltabb fajok, amelyek ragaszkodnak az eredeti viselkedésformáikhoz.

A feketerigó (Turdus merula) például nagyon rugalmasan viselkedik eredeti hazájában, Európában és az egész kontinensen meghódította a városi területeket. Sasvarï (1990, cit.: D. Sol, S. Timmermans & L. Lefebvre) összehasonlító munkájában a a leggyorsabban tanuló madárfaj volt a vizsgált hét énekesmadár közül. Marples és munkatársai (1998, cit.: D. Sol, S. Timmermans & L. Lefebvre)pedig nagyon alacsony neofóbiát mértek nála. Az új szokások felvételét Ausztráliában is kimutatták a feketerigó esetében: leírták, hogy gyíkokat fog illetve rovarokra vadászik a városokban esténként.

A szokatlan táplálkozási viselkedésformákat más madárfajokon is kimutatták (S.M. Reader, J.Morand-Ferron, I.Côté & L.Lefebvre, 2002) Egy karibi csirögefaj (Quiscalus lugubris) esetében például leírták, amint rovarokat horgászott ki az autók ablaktörlője alól. Ezt a táplálékszerzési módot más fajoknál is észlelték,például házi verébnél (Passer domesticus), egy szirtifogoly fajnál (Alectoris rufa) és zöldikénél (Carduelis chloris).

A Quiscalus lugubrisnál azt is megfigyelték,ahogy –bár a csirögék nappali aktivitásúak- az utcai lámpák fénykörébe gyűlő rovarokra vadászik. Számos faj ismert még, amelyik hasonló célokra használja a közvilágítást: sirályok (Larus haurtlaubi,Simon 1977), szuaheli drongó (Dicrurus adsimilis, Undehill 1988), egy lappantyú fajnál (Caprimulgus asiaticus, Bharos 1992 ), vörös vércse (Falco tinnunculus Tryjanowsky & Lorek 1998), stb.

De az eredeti táplálékforrásoktól eltér a kenyérmorzsák és más –az utcán talált –ételmaradékok fogyasztása is. Ezt pedig bármelyikünk megfigyelheti mindennapi útjai során. Kérdés, vajon mennyire befolyásolja  az ilyen nagy mértékű alkalmazkodási kényszer városi madaraink túlélő- és szaporodási képességét ? Vajon képesek lesznek-e hosszútávon is hozzácsiszolódni a városi léthez, akár genetikai állományukat tekintve is?

Addig is alkalmazott kutatások folynak az urbanizáció hatásait vizsgálva ( Esteban Fernández-Jurucic, M.D.Jimenez & E. Lucas, 2000), támpontot adva a város- ill. parktervező cégeknek,bizottságoknak ahhoz, hogy a városi parkok ne csupán az embereknek nyújtsanak felüdülést, hanem a megtelepült állatvilág igényeinek is megfeleljenek.

Irodalomjegyzék: