Hallgatói dolgozatok

Student essays

Bevezető

Terepi kutatások során számos olyan jelölési és kezelési módszert alkalmaznak, melyek kapcsán felmerülhet, hogy maga az eljárás olyan jelentős befolyást gyakorol a vizsgálandó objektum életére, ami megkérdőjelezi az így nyert adatok hitelességét. Jelölés-visszafogás esetén pl. alul- vagy felülbecsülhetjük a populáció egyedszámát, ha a már egyszer megfogott egyedek előszeretettel keresik fel ismét a csapdát (mert finom a csali), vagy éppen ellenkezőleg, a kellemetlen emlékek miatt inkább elkerülik azt. Érdekes lehet még, hogy az egyedi jelölés során alkalmazott színek módosíthatják a jelölt egyedek szaporodási sikerét, vagy a rangsorban elfoglalt pozícióját.
A madarak jelölésére használt láb- és nyakgyűrűk, szárnykrotáliák, a nyomkövetést szolgáló rádiotelemetriás és műholdas eszközök (különösen azok antennái) vajon korlátozhatják-e az egyedek szabad mozgását, válhatnak-e sérülések forrásaivá? A kutatást kísérő fokozott emberi zavarás elriasztja-e a szülőket a még gondozásra szoruló utódok mellől? A kutatók munkája nem könnyíti-e meg a ragadozók dolgát? Az egyedi jelölésre használt festékek a bőrön át felszívódva, belélegezve, mosakodás során lenyelve vajon toxikusak lehetnek-e a jelölt állatokra (esetleg a társaikra ill. az őket fogyasztó ragadozókra)? Feldúsulhatnak-e a táplálékláncban?
A továbbiakban két olyan cikkből merítek, melyek régóta széles körben alkalmazott technikákat kritikus szemmel vizsgáltak.

1. A szárnygyűrűk lehetséges költségei pingvineknél

A szárnygyűrűket már több mint 50 éve használják a pingvinek jelölésére. A gyűrű valójában egy lapos fémszalag, mely lazán körülöleli a szárny tövét, és egyedi, bizonyos távolságból leolvasható kóddal rendelkezik. A korai tanulmányok a gyűrűk tervezése során a kutató kényelmét igyekeztek szem előtt tartani, és nem foglalkoztak a jelölt madarak esetleges költségeivel: „az ideális gyűrű túléli a madarat”.
A gyűrű kezdetben alumíniumból készült, de ennek a típusnak a záródó végei sérülést okoztak Pygoscelis fajok számos egyedénél, így ezt ma már nem használják. Egy a ’60-as években vizsgált Adelie pingvin (Pygoscelis adeliae) kolónia esetében az alumínium gyűrűs populáció mérete 3%-kal gyorsabban csökkent, mint a jelöletlené (Ainley és mtsai 1983).
A mai gyűrűk anyaga tartósabb, rozsdamentes acél, ilyeneket használtak az alábbi kutatások során is.
Culik és mtsai (1993) Adelie pingvineket úsztattak át egy mesterséges alagúton, közben mérték az oxigénfogyasztásukat, és ebből következtettek a felhasznált energia mennyiségére, ami a gyűrűs egyedek esetében 24%-kal nagyobb volt, így ők egy merülés alkalmával kevesebb időt tölthettek a víz alatt, ami a vadászat hatékonyságának csökkenését vonta maga után. Ennek kapcsán érdemes megjegyezni, hogy madarak esetében mindig az aktuális technikai fejlettségi szintnek megfelelő norma szabályozza, hogy a testtömegnek max. hány %-a lehet az állatra szerelt bármilyen eszköz tömege. A cél az, hogy ez a többlet teher ne akadályozza a repülést. Könnyű belátni, hogy a röpképtelen pingvinek esetében sokkal lényegesebb lenne a vízben szinte elhanyagolható jelentőségű tömeg helyett az áramvonalasság megőrzésének kérdése.
Trivelpiece és Trivelpiece (1994) Adelie, örvös (Pygoscelis antartica) és szamárpingvinek (P. papua) vizsgálata során azt találták, hogy a visszatérési ráta alacsonyabb volt a mindkét szárnyukon jelölt, mint az egy gyűrűs madarak esetében.
Alternatív jelölési módszerként alkalmazzák 1991 óta a bőr alá ültetett transzpondert. Ez kb. 3 cm x 3 mm nagyságú, tömege nem éri el az 1 g-ot. A leolvasás történhet hordozható készülékkel, mellyel 30-70 cm-nyire meg kell közelíteni a madarakat, vagy egy speciális híd alkalmazásával, amely a kód azonosításán túl testtömeg mérésére is szolgál. Ezt úgy helyezik el a kolónia közelében, hogy a pingvineknek érkezéskor és távozáskor is keresztül kelljen haladniuk rajta. Ennek előnye, hogy automatikusan és rövid időn belül sok madár leolvasását teszi lehetővé. A transzponder használata mellett szól ezen kívül az is, hogy nem befolyásolja az állatok hidrodinamikai tulajdonságait, tehát nem csökkenti a zsákmányszerzés hatékonyságát sem. A hátrányai közé tartozik, hogy viszonylag rövid élettartamú, beültetésekor fertőzési kaput nyithatunk, a szervezeten belül vándorolhat és esetleg károkat okozhat, ránézésre nem lehet azonosítani az egyedeket, a leolvasók pedig meghibásodhatnak. Ezek egy része kiküszöbölhető, ha a létfontosságú szervektől távol (pl. a hát bőre alá), és véletlenül sem intramuscularisan ültetik be őket, valamint gondosan ügyelnek a fertőtlenítésre.
Forget és mtsai (1998) egy és két gyűrűs ill. transzponderrel jelölt királypingvineket (Aptenodytes patagonicus) összehasonlítva azt tapasztalták, hogy a gyűrűzés csökkenti a túlélést, különösen a jelölést követő első évben, és a két gyűrű nagyobb mértékben, mint az egy. Ezzel szemben Hindell és mtsai (1996) nem tudtak különbséget kimutatni a gyűrűs és a transzponderes fehérarcú pingvinek(Eudyptes schlegeli) között sem a túlélés, sem pedig a szaporodási siker terén.
Alternatív megoldásként a műanyag gyűrűk alkalmazhatóságát is vizsgálják. Ezek rásimulnak a szárnyra, így nincs olyan mértékű hidrodinamikus hatásuk, mint a laza fémgyűrűknek, ugyanakkor kellően tágulékonyak ahhoz, hogy a vedlés során ne okozzanak sérüléseket.

2. A hánytató borkő rövidtávú hatásai vándorló énekesmadarak viszontlátási arányára a szaporodási időszakon kívül

A madarakkal foglalkozó tanulmányok egyik fontos kérdése a táplálékpreferenciák kutatása, de az ilyen természetű adatok gyűjtése sokszor invazív technikákkal történik. Gyakori módszer a szájon át beadott hánytató borkő alkalmazása, mely regurgitációt vált ki, és így táplálékminta gyűjthető. Ehhez tehát nem szükséges a madarak elpusztítása, de számolni kell az esetlegesen fellépő késleltetett, indirekt mortalitással.
Zach és Falls (1976) fogságban ilyen módon kezelt madaraknál a halálozási ráta növekedését tapasztalták. Más tanulmányok viszont ártalmatlannak tekintik a hánytató borkő alkalmazását, hiszen a kezelést követő negyedórán belül, még elengedés előtt a madaraknak csak kb. a 2%-a pusztul el, de nem veszik figyelembe, hogy az elhullás gyakran csak napok múlva, rejtetten következik be, mivel a hánytatást követően egyáltalán nem vesznek magukhoz táplálékot.
A borkővel itatott ill. a kontroll madarak visszafogási arányának összehasonlítása nem kellően informatív, hiszen a kezelt, stresszes egyedek lehet, hogy jobban elkerülik a madárhálókat, mint kezeletlen társaik. Hitelesebb eredményt ad, ha a terület gondos megfigyelésével, az egyedileg jelölt madarak aktív keresésével azt vizsgálják, hogy a kezelés hogyan hat az elengedett egyedek viszontlátási arányára. Ez a módszer növeli az elhullott madarak megtalálási valószínűségét is. Ezt a technikát alkalmazva Prys-Jones és mtsai (1974) nem találtak különbséget a kontroll és a kezelt házi verebek (Passer domesticus) között a szaporodási szezonban.
Johnson és mtsai (2001) Jamaicában rovarevő, vándorló énekesmadarakat vizsgáltak a szaporodási időszakon kívül. A rövidtávú viszontlátási arányt hasonlították össze a befogott, gyűrűzött, kezelt és elengedett ill. a kezelés nélkül szabadon bocsátott madarak között. A befogáshoz függönyhálókat használtak, és a hatékonyság növelése érdekében mindig ott állították fel őket, ahol még jelöletlen madarakat láttak. A jelöléshez egy alumínium és két színes műanyag lábgyűrűt használtak.
Az 1,5 %-os hánytató borkő oldatból 100 g testtömegre 0,8 cm3-t számoltak, amit szájon át adtak be 0,02 cm3/s sebességgel egy 1,5 mm átmérőjű hajlékony, műanyag cső segítségével, melyet a csőrbe helyeztek, majd óvatosan a nyelőcsőn keresztül egészen a begyig csúsztattak. Ezután egy kis fedett dobozban helyezték el a madarakat (itt történhetett a regurgitáció), és negyedóra múlva elengedték őket. A gyűrűzött madarak megfigyelését öt kutató végezte a befogást követő 3-6. napon (6:30-11:30 ill. 15:15-17:15).
Összesen 70 madarat kezeltek, ebből egy csíkos kéregjáró (Mniotilta varia) és egy Dendroica discolor pusztult el még elengedés előtt, valamint 2 ill. 22 órával a szabadon bocsátást követően találtak egy-egy elhullott fekete torkú kék poszátát (Dendroica caerulescens). Ezen kívül még két kezelt legyezőfarkú lombposzátánál (Setophaga ruticilla) rendellenes viselkedést figyeltek meg: a földön táplálkoztak és szokatlan, esetlen mozgással repkedtek.
A viszontlátási arány szignifikánsan kisebb volt a kezelt (11,1%) mint a kontroll (77,8%) fekete torkú kék poszáták esetében. A másik három említett faj egymáshoz igen hasonló eredményeit összevonva kezelték, így a kezeltekre 13,2%-os, míg a kontrollra 61,5%-os viszontlátási arányt kaptak.
A kezelés ugyanakkor hatékonynak bizonyult, kivéve a D. discolor esetében, ahol a madarak felétől nem tudtak táplálékmintát nyerni. Ez azért lényeges, mert korábbi tanulmányok szerint a sikertelen hánytatás nagyobb mortalitást eredményez, mint a hatékony kezelés.

Összegzés

Az említett példák is azt sugallják, hogy még további kutatásokra van szükség a régi és az új technikák fajspecifikus előnyeinek, hátrányainak pontos feltárása érdekében. A cél az, hogy a kutatási tevékenység a lehető legkisebb stresszel járjon a tanulmányozott állatok számára. Különösen a konzervációbiológiai vizsgálatok esetében mindenképpen elvárható, hogy az alkalmazott módszer semmiképpen se csökkentse a védendő faj egyedeinek túlélését és szaporodási sikerét.

Irodalom

Jackson, S. & Wilson, R. P. 2002. The potential costs of flipper-bands to penguins. Functional Ecology 16: 141-148.
Johnson, M. D., Ruthrauff, D. R., Jones, J. G., Tietz, J. R. & Robinson J. K. 2002. Short term effects of tartar emetic on re-sighting rates of migratory songbirds in the non-breeding season. J. Field Ornithol. 73(2): 191-196.

Please note: although it might be useful to read essay examples on the Internet, do not use them as your source. Copy-paste patchworks are not torelated.