Munkácsy Gyöngyi IV.évf. alk. zoológus

Az ornitológia történetében már sokan és sokféle módon próbálkoztak azzal, hogy adatokat szerezzenek a madarak utódgondozási viselkedéseiről. Esszémben megemlítem azokat a módszereket (a teljesség igénye nélkül) hátrányaikkal együtt, melyek a fiókáknak hordott táplálékminőség és –mennyiség, valamint a szülők utódgondozás alatti etetési aktivitásának, testtömegének pontos meghatározását célozták. Ezek előzték meg a Tóth Zoltán. által kifejlesztett (1990), és szakdolgozati munkám során általam is használt adatrögzítő módszert.

Módszerek:

Gyomortartalomvizsgálattal és nyelést megakadályozó nyakgyűrű segítségével megbizonyosodhatunk a táplálék minőségéről, de a szaporodási sikerről nem tudunk meg semmit, a madár közvetlen zavarásával jár, és hosszú távon sem alkalmas módszer.

Az etetés közvetlen megfigyelése távcsővel már nem zavarja a madarat, és bár pontos információt ad az etetési frekvenciáról, de a táplálék mennyiségéről nem, és a minőségéről is csak esetlegesen. Emellett nem alkalmas ez a módszer sem hosszútávú megfigyelésre, általában fél-egy órán át figyelik meg a fészket (pl. Lifjeld 1986, Moreno 1989).

A közvetlen megfigyelés lehetséges ún. hordozható madárlessel, mely révén teljes közelségből lehet figyelni a les oldalához erősített üveghátú odúban zajló eseményeket (Promptov & Lukina 1938; Tinbergen 1949; Balen 1973). Van Balen az inkubációs időszakban telepítette az odúhoz a lest, több fázisban közelítette hozzá az odút, végül átrakta a vizsgált széncinke tojásait az üveghátú odúba, s ezáltal egyszerre tudtak adatot gyűjteni az etetési gyakoriságról, valamint a táplálék minőségéről és mennyiségéről (ez utóbbit becsülték). Hosszútávú megfigyelésre az emberi teljesítőképesség korlátai miatt ez a módszer sem alkalmas.

A videós megfigyelést elemezve hasonló eredményre jutunk, mint a távcsöves esetben: bár az etetési gyakoriságról, a szülői aktivitásról és a látogatások hosszáról kapunk információt, a hosszútávú megfigyelést meghiúsítják a technikai igények (időszakonkénti kazettacsere) is.

Az első elektromechanikus „látogatásgráfot” már meglepően korán alkalmazták (Kluijver 1933). Ez a műszer arra volt képes, hogy az odú bejáratánál rögzítse a madarak áthaladásait; Royama (1959) fejlesztése révén pedig már a tojó- és hímlátogatások megkülönböztetése is lehetővé vált. A módszer hosszútávú megfigyelésre is alkalmas. Hátránya viszont, hogy a behozott táplálékról nem tudunk meg semmit (minőség, mennyiség), az is lehetséges, hogy a szülő táplálék nélkül halad át a nyíláson.

Fotózásos technikával adatok szerezhetők a táplálék minőségéről, sőt az etetési gyakoriságról is, amennyiben egy órát helyezünk az odúhoz; így a fényképről nem csak a madár csőréből kiálló táplálék azonosítható, de az etetés időpontja is (Royama 1959).

Elektronikus mérleg alkalmazása elsőként füsti fecskék inkubációs és fiókaetetési periódusának vizsgálatában bizonyult eredményesnek (Jones 1987), melyben a kutató a mérleget egy nyomtatóhoz kapcsolva szerelte fel az istállógerendára, és erre tette a fészket. Az adatküldést manuálisan kezdeményezte a leshelyéről a délutáni megfigyelések 1-2 órája alatt, a hátralévő időszakban pedig automatikus időzítő aktivizálta a nyomtatót bizonyos időközönként. Így a kotló tojó kijárásainak gyakoriságáról, etetési aktivitásáról, a szülők tömegének alakulásáról, és a hozott táplálék mennyiségéről kapott adatokat.

A Tóth Zoltán által 1990-ben kidolgozott on-line adatrögzítő rendszer lehetővé teszi mind a kotlási mind a fiókaetetési időszak folyamatos vizsgálatát a madarak közvetlen zavarása nélkül. A mérés során adatokat gyűjtünk másodperces felbontással az etetési aktivitásról (külön hím és tojó); a hozott táplálék mennyiségéről és a szülőmadarak testtömegéről.

A rendszer fő elemei:

A számítógépbe érkező adatokat a NestBug adatgyűjtő program (Tóth Z.) veszi át, majd további programok végzik az adatok feldolgozását és grafikus megjelenítését.

A terepi mérések megszervezésénél és megvalósításánál két alapvető szempont betartására kell törekedni:

1.     a mérés ne befolyásolja a szülők és fiókák mortalitását;

2.     minél kevesebb adatot veszítsünk a mérés során.

A mérleg telepítése óhatatlanul zavarást jelent a fészkek számára, s ez hatással lehet a költés sikerességére. Éppen ezért fontos, hogy minél gyorsabban és zökkenőmentesebben szokják meg a szülőmadarak a méréssel járó új helyzetet. Az etetési aktivitás napi lefutását tekintve ezért célszerű a mérlegek kihelyezését/eltávolítását éjjel, az etetési időszakon kívül elvégezni.

Az adatvesztés elkerülése a mérés folyamatosságának biztosítását kívánja: megállás nélkül működjön a rendszer éjjel és nappal egyaránt, az időjárás viszontagságaitól függetlenül és lehetőleg ne zavarjuk a madarakat és a fészket ebben az időszakban. A folyamatosságot az állandó energiaellátás biztosítja, egyrészt kábelek, másrészt biztonsági akkumulátorok révén; a környezeti hatásokat (szél, csapadék, stb.) pedig a megfelelően felhelyezett széldoboz védi ki.

A különböző módszereket tekintve elmondtható, hogy ez a legutóbbi módszer ad legtöbb információt az utódgondozási paraméterekről; a kotló madár időbeosztása, az etetési gyakoriságok, keresési és etetési időtartamok, a fiókáknak hozott táplálék mennyisége, a hím és tojó közti munkamegosztás, a szülők súlyának alakulása egyszerre mérhető a madarak zavarása nélkül.

Felhasznált irodalom:

Tóth Zoltán: On-line adatrögzítő rendszer odúköltő madarak utódgondozásának megfigyelésére (szakdolgozat 1991.)

Barta Zoltán, Liker András, Székely Tamás: Viselkedésökológia – Modern irányzatok; Osiris Kiadó, Budapest, 2002.

Ökológiai Terepmódszerek – órai jegyzet