|
A rokonok közötti
szaporodást nevezik beltenyésztődésnek.
A beltenyésztődés legfontosabb hatása az,
hogy növeli a homozigóta és csökkenti a heterozigóta genotípusok
arányát. Az eredeti allélgyakoriságok azonban nem változnak.
Vizsgáljuk meg a hatást egy szélsőséges
példán. Tételezzük fel, hogy egy populáció önmegtermékenyítéssel
szaporodó növényekből áll. Kövessük nyomon egy lokusz két allélját
(A és a), amelyek p = q = 0,5 valószínűséggel fordulnak elő, és
fitneszük azonos.
Legyen a genotípusok kezdeti aránya
a Hardy-Weinberg egyensúlynak megfelelő, azaz 1/4 AA, 1/2 Aa és
1/4 aa. Az önmegtermékenyítés miatt az AA és aa genotípusok kizárólag
AA, illetve aa utódokat hoznak létre. Az önmegtermékenyítő heterozigóták
utódai között a genotípusok aránya 1/4 AA, 1/2 Aa és 1/4 aa lesz.
Az első utódnemzedékben
így
az AA genotípus aránya: (1/4) (1) + (1/2) (1/4) = 3/8
az aa genotípus aránya: (1/4) (1) + (1/2) (1/4) =
3/8
és az Aa genotípus aránya: (1/2)
(1/2) = 2/8 lesz.
Nézzük meg, hogy egyetlen heterozigóta egyed utódgenerációiban
hogyan alakul a homozigóták és heterozigóták aránya. Az első utódgenerációban
az utódok fele lesz heterozigóta, a második generiációban ennek
a félnek a fele, és így tovább. A
heterozigóta genotípus aránya az előző generációhoz képest a felére
csökken, és ha a beltenyésztődés tovább folytatódik, minden generációban
ismét feleződni fog. A tizedik generációban (1/2)10,
azaz kb. egy ezred lesz a heterozigóták aránya, a huszadik generációban
pedig (1/2)20 lesz, azaz kb. egymillió egyed között
várhatunk egyetlen heterozigótát az A lokuszra nézve. A
heterozigóták aránya érthetően kevesebb lesz, mint amit a H-W
egyensúly alapján várnánk. Vegyük azonban észre, hogy az önmegtermékenyítés
nem változtatja meg az allélok relatív gyakoriságát (pl. az első
generációban: pA = 3/8 + 1/8 = 1/2).
Milyen szabály szerint változik homozigóták aránya? Induljunk
ki egyetlen heterozigóta egyedből.
|
