Rózsa Lajos: MADARAK (AVES) osztálya
   

 


impresszum

keresés:

rendre
fajra, magyar név
fajra tud. név


 
A madarak általános jellemzése
 
       
  A Theropoda dinoszauruszok egyik fejlődési ága, a madarak, a mai napig föntmaradtak és a gerincesek egyik legfejlettebb és legsikeresebb csoportját alkotják — szemben más dinoszauruszokkal. A közelmúltban számos olyan új dinoszaurusz kövület került elő, amely a jellegzetes “madár-tulajdonságok” hüllőkben való korai megjelenenését dokumentálja. Ilyen pl. a Caudipteryx és a Protarchaeopteryx, amelyek kistestű, két lábon járó, tollas dinoszauruszok voltak. Mellső végtagjaik a viszonylag hosszú, izmos farokkal együtt egy olyan funkcionális egységet alkottak, amely a két lábon szaladó állat testének kiegyensúlyozását szolgálta. Szárnyatlan, röpképtelen állatok voltak.     
       
  A madarak megjelenését az aktív röpülés kialakulásával határozzuk meg. Ez két alapvető tulajdonság-csoport megjelenéséhez kötött; egyik a mellső végtagok és a farok aerodinami optimalizációja, másik a test méretének és fajsúlyának csökkenése. Szemben a korábbi elképzelésekkel, a röpképesség biztosan nem származtatható egy siklórepülésre specializálódott hipotetikus ősből, mert a Theropodák és az első madarak testének súlypontja egyaránt nagyon hátra, a medenceöv tájékára esik, ami kizárja a siklórepülés lehetőségét. Egy másik elterjedt elképzelés a röpülés kialakulását egy nyílt terepen élő, nagytestű rovarokat futva zsákmányoló hipotetikus ősből származtatja, de ezt az elképzelést sem támasztják alá leletek. A ma élő hüllők és madarak egyike sem táplálkozik ehhez hasonlóan, ami talán arra utal, hogy e táplálkozási mód energetikailag rossz hatásfokú, és kialakulása ezért valószínűtlen. Ma még nem tudjuk, hogy milyen szelekciós nyomás vezetett azon tulajdonságok fokozatos kialakulásához, amelyek később lehetővé teték a röpülést.     
       
  Az Archaeopteryx litographica a kövületekből ismert (Jura, Németország) legkorábbi olyan faj, melynek evezőtollai aszimmetrikusak, tehát aerodinamikailag előnyös alakúak voltak. Csontváza alig különbözik a tipikus Theropoda csontvázaktól, és problémát jelent, hogy a csontozat egyes sajátságai kizárni látszanak az aktív, csapkodó röpülés képességét. E fajt még jellemző, de a modern madarakban már hiányzó hüllő-tulajdonságok pl. a fogazott állkapcsok és a szárny három szabad, karmokkal bíró, funkcionális ujja. Az Archaeopteryx és a modern madarak közös, a többi Theropoda fajtól eltérő csonttani sajátságai a viszonylag kevés (<26) csigolyából fölépülő farok, valamint a hátsó végtag I. ujjának szembefordulása a II.-IV. ujjakkal.   

Archaeopteryx litographica:: 2, 3.

       
  A modern madarakat a recens hüllőktől és emlősöktől megkülönböztető jelentős tulajdonságok legtöbbje a repüléshez való adaptációval hozható kapcsolatba. Anyagcseréjük intenzív, testhőmérsékletük viszonylag állandó és igen magas (40-42 °C), ez lényegében a fehérjék hőstabilitása által még éppen lehetővé tett maximális testhőmérséklet. A vérkeringés alapjául szolgáló két vérkör egymástól teljesen elszigetelt a nagy, négyüregű szívben. 

Tüdejük légzőfelülete nem hólyagos, hanem csöves szerkezetű, a tüdőhöz mellső és hátsó légzsákok rendszere csatlakozik, melyek egy sajátos, négy ütemű légzőmozgást tesznek lehetővé. Az 1. Belégzésnél a hátsó légzsákok megtelnek levegővel, innen az 1. kilégzés a levegőt a tüdőbe pumpálja, innen a 2. belégzés által a mellső légzsákokba szívódik, és végül a 2. kilégzés során távozik a légzőrendszerből. Mindez lehetővé teszi, hogy a levegő és a tödőkapillárisokban áramló vér egymással szemben áramolva cseréljen gázokat. Ez az ellenáramú rendszer lényegesen hatékonyabb gázcserét tesz lehetővé, mint a más gerinces osztályokban elterjedt hólyagos szerkezetű tüdők. A csontváz jelentősen redukálódott. A koponya, medenceöv, lábak, szárnyak és farok egyes csontjai egybeolvadnak szomszédos csontokkal, más csontok eltűntek, végeredményben a csontok száma lényegesen lecsökkent. A légzsákok behatolnak a nagyobb csontokba (pneumatizáció), ami a fogazat elvesztésével együtt jelentősen csökkenti a csontváz fajsúlyát. 

Mellső végtagjaik a szárnyak. Nem minden madár tud röpülni, de a röpképtelen futó- és úszómadaraknak is vannak szárnyai, amelyek ősileg a röpülést szolgálták, de elcsökevényesedtek, vagy evezőszervvé módosultak. Közismert, hogy a mellcsont nagy, függőleges tarajához tapadó nagy mellizmok a karcsonthoz tapadnak, ez a karok erőteljes lefelé csapását teszi lehetővé. Ezen belül azonban egy másik, ellentétes funkciójú izom, a szuprakorakoidális izom tapad a szegycsont tarajához, mely a hollócsőrcsont, villacsont és a lapocka csatlakozásában képzett kis csatornán átvezetett ínat mozgatja. Ez az ín egy sajátos kanyarulat után fölülről rögzül a karcsonthoz, és így a fölfelé irányuló szárnycsapást teszi lehetővé. 

A tollak bonyolult fölépítésű, könnyű szaruképletek, melyek a kültakaró vízhatlan és igen jó hőszigetelő rétegét, a tollazatot alkotják. Valószínű, hogy a tollazat elsődleges funkciója a hőszigetelés volt, de másodlagosan a röpülést is lehetővé tette. A madarak évente egyszer vagy kétszer vedlenek, azaz tollaikat fokozatosan kihullatják, és újakat növesztenek. A szájnyílást az arccsontokhoz ill. az alsó állkapocshoz kapcsolódó könnyű szaruképletek; csőrkávák veszik körül. A csőr külső szaruborítása rendszerint kemény, de lehet lágy és kémiai érzékelésre alkalmas. Fogaik nincsenek. Az előbél sajátosan tagolódik; a begy a táplálék tárolását teszi lehetővé, a mirigyes gyomor és a zúzógyomor a táplálék puhítását és mechanikai aprítását végzi, tehát lényegében az emlős száj és fogazat funkcióját látja el. Kemény táplálék, pl. magvak aprításához a madarak zúzóköveket esznek, ezek a zúzógyomor őrlő működésének hatékonyságát fokozzák. 

 

Cygnus olor és Homo sapiens kültakarója

       
  Túlnyomó mértékben vizuális és akusztikus ingerek alapján tájékozódnak, fejlett kommunikációs viselkedésformáik is jórészt fény- és hangingereken alapulnak. Szaglásuk — néhány kivételtől eltekintve — gyengén fejlett. A hüllőkben viszonylag fejlett nagyagykéreg — amely az emlősökben továbbfejlődve a kognitív funkciók központja — a madaraknál nagymértékben elcsökevényesedett. A kognitív funkciókért felelős agyi terület az előagy, melynek fejlettsége nagyfokú rugalmasságot biztosít a madarak viselkedésének. Kísérletek szerint egyes fajok elvont fogalmak használatára is képesek.     
       
  Bár egyes szerveik, pl. a kültakaró és a légző szervrendszer lényegesen fejlettebb mint az emlősök megfelelő szervei, de minden fajuk ősi, egyszerű módon, tojásokkal szaporodik. Míg a porcoshalak, halak, kétéltűek és hüllők sok fejlődési ága egymástól függetlenül áttért az elevenszülésre, a madaraknál erre nincs példa. Vannak fajok, amelyek a költést kivéve minden tevékenységüket a levegőben végzik, röptükben táplálkoznak, isznak, fürödnek, párzanak és alszanak, más madarak a nyílt tengerhez vagy az édesvízhez kötődnek hasonló mértékben. Tojásai költéséhez azonban minden madárnak szüksége van szilárd aljzatra. Szinte minden faj ivadékgondozó, esetleg költésparazita; azaz más fajok ivadékgondozásán "élősködik". A madarak többségénél a hím és a tojó közösen, párban nevelik a fiókákat, de sok fajnál a csak a tojó, néhány fajnál csak a hím gondozza az utódokat. A fiókák eredményes fölneveléséhez többnyire egy elegendő táplálékot nyújtó, és a fajtársaktól elzárt terület, a territórium birtoklása szükséges. A telepesen költő madaraknak nincs ilyen értelemben vett territóriumuk, hanem egy vagy több faj fészkei nagy sűrűségben, kis területen zsúfolódnak össze, és az itt költő egyedek közös táplálkozóterületet használnak. A fészekhagyó madarak fészkei rendszerint jelentéktelen struktúrák. A fiókák pelyhesen, nyitott szemmel kelnek ki, majd szüleik vezetésével elhagyják a fészket. Többé-kevésbé önálló táplálkozásra is képesek és aktívan menekülnek vagy rejtőzködnek a ragadozók elől. Ezzel szemben a fészeklakó madarak fészkei bonyolultabb építmények, melyben a helyváltoztatásra képtelen, kezdetben sokszor csupasz és vak fiókák hosszasan fejlődnek. A fészeklakó madarak fészkeiben rendszerint hemzsegnek a vérszívó ízeltlábúak. A madárfajok egy jelentős része nem sorolható be az itt felsorolt költési típusok (territoriális vagy telepes költés illetve fészeklakó vagy fészekhagyó fiókák) valamelyikébe, hanem átmeneti költési módot mutat.   

Csontváry-Kosztka Tivadar festménye. Mi a mű címe? (Milyen madár és mit terít le?)

       
  A Föld valamennyi tengerén és szárazföldjén előfordulnak. Egyes fajok több száz méter mélységig hatolnak le táplálékért a tengerbe, mások röpülési magassága meghaladja a 10 km-t.    
       
  Az elmúlt fél évszázadban alakult ki a madarak morfológiai bélyegekre alapozott, tradícionális klasszifikációja, mely hazánkban is általánosan elterjedt. A világ recens madarainak molekuláris taxonómiai (DNS-hibridizáció) elemzése ezt egyrészt sok vonásában megerősítette, másrészt néhány pontban jelentősen módosította. A szükséges változtatások elsősorban a rendek szintjén szembeszökőek. E könyvben már ezt az új fölosztást használjuk, mely tehát a morfológiai hasonlóság mellett a leszármazási kapcsolatok tükrözésére is törekszik.     
       
       


 

   
módositva: 2000.12.08
webmester: Kabai