|
rendre
|
| LILEALAKÚAK (CHARADRIIFORMES) rendje |
|
|||
| Vízi és vízparti madarak, vagy vízparti madarakra emlékeztető, de száraz, nyílt terepen, félsivatagokban élő fajok. Koponyájuk, gerincoszlopuk és gégefőjük anatómiai fölépítése számos közös vonást mutat, de megjelenésük és életmódjuk igen változatos. Fiókáik pelyhesen, nyitott szemmel bújnak ki a tojásból, fészekhagyók. A sirályfélék legtöbb faja telepesen költ, fiókáik több-kevesebb ideig a fészekben maradnak. | ||||
| Pusztaityúkfélék (Pteroclidae) (16, 2) | ||||
| Afrika, Ázsia és Dél-Európa forró, félsivatag jellegű területeit lakják. Testalkatuk galambokra emlékeztet, de nincs viaszhártyájuk. Tollazatuk terepszínű, szárnyuk hosszú és hegyes, farkuk ék alakú. Lábuk rövid, mellső oldala tollakkal borított. Naponta nagy távolságot röpülnek ivóhelyeikre, itt a hímek a begy és a has speciális tollazatát fölborzolva átvizezik, hogy a fiókáknak ivóvizet szállítsanak. Olykor hazánkban is föltűnik a talpastyúk (Syrrhaptes paradoxus). | ||||
| Szalonkafélék (Scolopacidae) (88, 31) | ||||
| Változatos
testnagyságú vízparti és mocsári madarak. Csőrük és lábuk megnyúlt, gerinctelen
zsákmányállataikat többnyire a vízből vagy az iszapból szerzik.
A szalonkaformák (Scolopacinae)
közepes- vagy kistermetű, barna és fekete mintázatú, tömzsi testalkatú
mocsári madarak. Csőrük igen lágy, a külső felülete is gazdagon tartalmaz
ízérzékelő sejteket. Ismertebb hazai fajok az erdei szalonka
(Scolopax rusticola A cankóformák (Tringinae)
változatos testnagyságú és csőrformájú madarak, amelyek a vízpart különböző
zónáiban található táplálékforrások kihasználására specializálódtak.
A pólingok nagy teste, hosszú lába és hosszú, ívelt csőre a mélyebb
vízből való táplálkozást is lehetővé teszi. A cankók zöme rigó vagy
galamb nagyságú, sekélyebb vízben keresik táplálékuk. A partfutók veréb
vagy rigó nagyságú madarak, vízparti tócsákban táplálkoznak.
Leggyakoribb hazai fajok a nagy póling (Numenius arquata), piroslábú
cankó (Tringa totanus |
Numenius |
|||
| Levéljárófélék (Jacanidae) (8, 0) | ||||
| Galamb nagyságú, megnyúlt ujjú vízimadarak. A trópusi édesvízek úszónövényzettel borított felületén élnek. Bár tudnak úszni és bukni, elsősorban az úszó hínárnövényzeten sétálva szerzik táplálékukat, rovarokat és csigákat. A tojásokon csak a hím kotlik, és a fiókákat is egyedül neveli. A trópusi Ázsiában elterjedt faj a vízifácán (Hydrophasianus chirurgus), más, közelrokon fajok Afrikában és Amerikában terjedtek el. | ||||
| Ugartyúkfélék (Burhinidae) (9, 1) | ||||
| Kopár, nyílt terültek barnás terepszínű, közepes méretű madarai. Testük alakja a túzokra emlékeztet, fejük nagy, kissé lapos, csőrük rövid, nagy, sárga szemeik vannak. Hazánkban is költ az ugartyúk (Burhinus oedicnemus). | ||||
| Lilefélék (Charadriidae) (89, 10) | ||||
A gulipánformák (Recurvirostrinae)
mintegy varjú nagyságú, fekete-fehér madarak. Csőrük és lábuk különös
méretű és alakú, amely a vízi gerinctelenek egyes csoportjainak táplálékforrásként
való kihasználását teszi lehetővé. Hazai fajok a csigaforgató
(Haematopus ostralegus  ),
gulipán (Recurvirostra avosetta )
és a gólyatöcs (Himantopus himantopus ).
A lileformák (Charadriinae)
rigó vagy galamb nagyságú, rövid nyakú, rövid csőrű, gömbölyded madarak.
Lábuk aránylag hosszú, a negyedik lábujj igen kicsiny vagy hiányzik. Nyílt
terepen, tengerparton, félsivatagban, tundrán vagy réteken élő rovarevők.
Ismertebb hazai fajok a bíbic (Vanellus vanellus )
és a széki lile (Charadrius alexandrinus ). |
R. avosetta |
|||
| Székicsérfélék (Glareolidae) (18, 2) | ||||
| Általában rövid, kissé ívelt csőrű rovarevők, fajaik többsége Afrikában és trópusi Ázsiában él. Egyes fajok a talajon futva szerzik táplálékukat, mások, mint pl. hazai fajuk, a székicsér (Glareola pratincola) a levegőben vadásznak röpülő rovarokra. | ||||
| Sirályfélék (Laridae) (129, 27) | ||||
| Általában hosszú szárnyú, rövid, úszóhártyás
lábú madarak. Többségük vízi állatokkal táplálkozik és telepesen költ.
A halfarkasformák (Stercorariinae) alcsaládjának fajai barna színűek, középső farktollaik meghosszabbodtak, csőrük erőteljes kampóban végződik. A tundrán, vagy tengerparti kopár élőhelyeken költenek, rendszerint a nyílt tengeren telelnek. Részben rágcsálókra, halakra, madárfiókákra vadásznak, részben más madarakat röptében megtámadva, azok menekülés közben kiöklendezett zsákmányával táplálkoznak. Gyakoribb faj az ékfarkú halfarkas (Strecorarius parasiticus). Az ollóscsőrűformák (Rynchopinae) amerikai képviselője a karibi ollóscsőrű (Rynchops niger), további két faj Afrika és Ázsia trópusi édesvízei mentén terjedt el. Sajátos halászó röptük során hosszú alsó csőrkávájukkal “szántják" a víz tükrét. A sirályformák (Larinae)
elsősorban az Egyenlítőtől északra fordulnak elő, ahol a tengereken
és vízpartokon gyakori dög-, hal- és rovarevő madarak. Jelentős hazai
fajok a dankasirály (Larus ridibundus |
||||
|
Ezüstsirály: Ádám Ágota zoológus hallgató felvétele |
||||
|
A csérformák (Sterninae)
sok tekintetben hasonlóak a sirályokhoz, de kisebb testű, karcsú madarak,
röptük könnyed, farkuk villás. Rovarokkal és halivadékkal táplálkoznak.
Jelentős hazai fajok a küszvágú csér (Sterna hirundo Az alkaformák (Alcinae)
az északi félteke tengeri madarai. Fölegyenesedett testtartásuk jól
megkülönbözteti őket a család többi képviselőjétől. Életmódjuk a pingvinekre
emlékeztet, víz alatt úszva ők is a szárnyaikkal eveznek, de kisebb
testűek és röpképesek. A költési időszak kivételével a nyílt tengeren
élnek, a víz alatt úszva vadásznak halakra és rákokra. Észak-Európában
költ az lunda (Fratercula arctica |
|
|||
