|
|
|
A
segítő viselkedés evolúciója
|
| |
| Ha
valaki túlságosan lelkesedik a szociális élet előnyeiért, akkor
üdvös figyelmeztetni, hogy ezek az előnyök ritkán oszlanak meg
előnyösen a csoport tagjai között. A nagy kék kopoltyús naphalak
nyerik a legbiztonságosabb központi helyzetet a központi telepben,
a kisebb hímek a perifériákra kényszerülnek. Az állati társadalmakon
belüli legvilágosabb demonstrálása a kompetíció előfordulásának
a dominancia hierarchiája. Ezt a jelenséget már korábban is tárgyaltuk,
itt csupán figyelmeztetni kell magunkat a szociális státusz következményeire.
A domináns pávián vagy elefántfóka,
farkas, vagy hiéna szaporodik, a szubordináns vagy egyáltalán
nem szaporodik, vagy csupán nehézségekkel képes szaporodni, a
szociálisan szelektáló egyedeknek köszönhetően. És amikor a táplálkozó
helyekért kompetíció folyik, a domináns, biztonságosabb,
vagy produktívabb helyeket foglalja el /6. ábra/. A kemény telek
alatt a szubordináns felnőtt gyűjtő küllők kb. kétszer nagyobb
valószínűséggel elpusztulnak, mint a populációban lévő domináns
hímek. A még ennél is alacsonyabb rangú fiatalok közel négyszer
gyakrabban tűntek el, mint a domináns hímek /341/. |
| Másrészt az állatok, amelyek csoportokban
élnek gyakran segítik egymást, mint pl. amikor két vagy három
kék kopoltyús naphal együttesen támad egy törpeharcsát, vagy amikor
a prérikutyák vészkiáltást adnak,
amint észrevettek egy borzt, vagy amikor egy oroszlánnőstény falka
legyőz egy kafferbivalyt. Napjainkig a biológusok nem voltak különösen
meglepve ezen jelenségektől, mivel feltételezték, hogy a csoport
tagjainak segíteni kell egymást a faj közös érdekében.
De azon felismeréssel, hogy a csoportszelekció kevésbé valószínű,
mint az egyedi szelekció /1. fejezet/, a segítőkész viselkedések
lényegesebben érdekesebbé váltak /845/. Mint ahogy a kommunikáció
paralel analízisébe találtuk, /8. fejezet/, a nehéz
kérdés az, hogy ki húz hasznot egy segítőkész viselkedésből? |
| Egy egyednek nem szükséges, hogy csökkentse
a reproduktív sikerességét, amikor egy másikat segít. Számos esetben
a segítés közvetlenül hasznos a segítséget adónak és elfogadónak
egyaránt. Pl. amikor
az egyik oroszlánnőstény a gnút a falkájának másik tagja felé
űzi. Ha a zsákmányt az oroszlánok legyőzik, az űző nőstény ugyanúgy
táplálkozik a zsákmányból, mint a zsákmányt elfogó. Ehhez hasonlóan
ha a többi kék kopoltyús halnak sikerül elűzni a törpeharcsát,
amely egy közösen védett területre beúszott, az eredmény az, hogy
az összes ilyen hím ikrái nagyobb biztonságban lesznek. Ha ki
lehetne mutatni, hogy a segítők és a segítséget elfogadók reproduktív
nyereségre tesznek szert a viselkedésüknek köszönhetően,
akkor nem lenne speciális evolúciós rejtély a segítőkész viselkedések
evolúciója, amelyet altruizmusnak vagy kooperációnak neveznek. |
| Továbbá
lehetséges, hogy az állatok növelhetik reproduktív sikerüket reciprok
módon, amikor az egyedek viszontsegítik egymást. Robert Trivers
ezt úgy nevezte, hogy reciprok altruizmus, röviden reciprocitás.
A segítőkész viselkedésekre, amely reproduktív nyereséggel jár
a segítő számára /783/, Trivers rámutatott, hogyha egy másikat
segít egy egyed, viszonylag alacsony költséggel, és később visszakapja
a segítséget a megsegített egyedtől, az elsőnek segítő nem túl
reproduktív előnyt származtat a
kezdeti segítőkész viselkedéséből. Ezen megjegyzés kritikusai
azon játékelméleti logikát használták, hogy feltegyék a kérdést
a reciprok altruizmus evolúciós stabilitásáról. Egy populáció
amely reciprok altruistákból áll, megtámadható azon egyedektől,
amelyek elfogadják
a segítést, de később nem viszonozzák a segítséget. Ezek a csalók
csökkentik a becsületesség fitneszét egy ilyen rendszerben, valószínűleg
annyira, hogy a reciprok altruizmus nem alakulhat ki. |
| Robert Axelrod és W.D. Hamilton kimutatta,
hogy ha van bizonyos
viszonzó egyed a populációban és ha a potenciális együttműködök
egymás után kapcsolatba kerülnek, akkor azok az egyedek, amelyek
az egyszerű viselkedési szabályt alkalmazzák "tedd az x egyeddel
azt, amit ő legutoljára veled cselekedett" nagyobb
fitneszt nyernek, mint azon egyedek, amelyek mindig elfogadják
a segítséget és sohasem segítenek viszont /33/. A stratégia amely
elfogadja az együttműködő előnyét, habár nagy nyereséggel jár
a csalónak egyetlen interakcióban, hosszú idő alatt kevesebb
eredménnyel jár, mint azon stratégia, amely kooperál azon egyedekkel,
amelyek a régmúltban együttműködtek az adott egyeddel. |
| Képzeljük
el az oroszlánok azon csoportját, amely kizárja azt a nőstényt
a zsákmány elfogyasztásából, amely a zsákmányt a többiek felé
irányította, és amely zsákmányt a nőstény viselkedésének eredményeként
tudták elfogni. A csalók élveznék a nőstény munkájának gyümölcsét
az adott nőstény költségére, de ha ezen nőstény az adott viselkedés
következtében elhagyná a csoportot, a kihasználó
a rövidtávú előnyt a hosszú távú segítés költségeivel kellene
szemben állítani. A csalás így rövid távú maladaptív stratégia
lenne, amikor a zsákmány űzésében résztvevő nőstényeknek további
vadászatokban kellene együttműködnie. |
| |
|
Egy
evolúciós megközelítés 