Az állatok viselkedése:Egy evolúciós megközelítés

 
 
A szerzőről..............................
  Fordította: Székely Tamás
  webre tette:Kabai Péter
 
átnézte:(még nincs ellenőrizve)
A szocialitás költségei és előnyei
 
Az állati viselkedés ökonómiai megközelítése hasznosnak bizonyult, amint láttuk a kommunikáció, territorialitás, párzási rendszer és számos más viselkedés ökológiai témában. A költség-haszon megközelítést most a csapatos életmódra alkalmaztuk /1. táblázat, 10./ Mivel az emberek szociálisak, szeretjük magunkat azzal hitegetni, hogy az ember társadalma a legfejlettebb életforma. A korábbi fejezetek kimutatták, hogy másokkal együtt élni, az együttműködésnek különféle hasznai vannak különféle körülmények között. A dankasirályok könnyebben kapják el a táplálékot, amikor csapatban vadásznak, mint amikor egyedül táplálkoznak /291/. Egy oroszlánhorda nagyobb zsákmányt képes megölni és jobban tudja védeni a zsákmányát, mint egy magányos oroszlán a vadászó territóriumán /612/. Egy madárpár gyakran jobban képes gondozni a fiókáit mint egyetlen szülő /511/. És a szociális zsákmányok gyakran jobban észreveszik a veszélyt, vagy csökkentik a ragadozó támadásának hatását dilúcióval, vagy együttesen elűzik az ellenséget, vagy csupán a csoport többi tagjai mögé bújnak, mindezen dolgokat egy magányos állat egyáltalán nem tudja elvégezni /11. fejezet./ 
Ha a szociális életnek olyan sok előnye van, akkor vajon miért nem szociális minden faj? Ha az adaptácionista megközelítés helyes, akkor lenni kell olyan ökológiai feltételeknek, amelyeknél az együttes életmód költségei meghaladják az összes lehetséges hasznot. A megelőző fejezetekben láthattuk, hogy a szociális életmód nehézségeket is támaszthat az egyedeknek. A gyurgyalag, amely párját más hímek erőszakos közösülésre kényszerítették, a telepekben fészkelés árát fizeti /240/. A hulmán nőstények, amelyek egy hímmel társultak, vállalják az utód elpusztítás kockázatát kölyökgyilkossággal /393/. A kevert fajú csapatok tagjai védelmet nyerhetnek az ellenségeik ellen, mivel szociálisak, de szembe kell nézniük az erősebb táplálék komppetícióval is /5/, Ebben a fejezetben a szocialitás korábban nem ismertetett költségeire fogok koncentrálni, nevezetesen fertőző betegségek és a káros paraziták fertőzöttségének megnövekedett veszélyére. 
A szirti fecskék telepes madarak, amelyek fészküket szorosan egymás mellé építik sziklapárkányok, hidak és vízátereszek alá. Charles és Mary Brown a szocialitás költségét úgy vizsgálták, hogy kihasználták a szirti fecske kolóniák nagyságának természetes változatosságát, amely néhány pártól fészkek százáig terjedt /108/. A kutatók tudták, hogy a felnőtt madarak szándékukon kívül szállítják a fecskepoloskát, amely a hírhedt ágyi poloska vérszívó rokona. A nagy fészkelő telepekben nagyobb esélynek kell lenni, hogy a fecske poloskát behozzák a telepre és ha már egyszer odakerül, a poloskák elszaporodnak és szétterjednek a rendelkezésre álló számos fészekben. A kutatók azt találták, hogy eléggé biztosan a fertőzöttség mértéke következetesebben magasabb volt a nagy telepben, mint a kisebben. 
A fecskepoloskák kiszívják a fecske fiókák vérét, de vajon van-e ennek hosszan tartó káros hatása? Amikor Brownék lemérték a fiókákat és megszámolták az őket megtámadó poloskákat, azt találták, hogy minél több a poloska, annál kisebb a 10 napos fióka súlya /1. ábra/. A poloskával fertőzött fészekben a fióka kb. 15 % testsúlyt veszít a szociálisan átvitt parazitáknak és az erősen fertőzött telepekben a fiatalok túlélési esélye egészen 50 %-kal is csökkent.
Ha a poloska felelős ezekért a negatív hatásokért, akkor a poloskák eltávolítása előnyös lehet a fecske fiókáknak, amely predikciót Brownék a fertőzött telepek mintafészkeinek kifertőtlenítésével végezték, mialatt más kontroll fészkeket nem kezeltek a rovarirtóval. A 10 napos fiókák, amelyek a fertőtlenített fészekből származtak, következetesebben nagyobbak voltak, mint a szomszédos fészkek fiókái, amelyekben a poloskát nem irtották ki /2. ábra/. 
A szirti fecske vizsgálat mutatja, hogy a szociális életmód nem tökéletes. Ahhoz, hogy a szocialitás kifejlődjön speciális ökológiai feltételeknek kell lenni, ahhoz, hogy növelje az egyed hasznát, amellyel kompenzálja a más egyedekhez társulás költségeit. Mart Gross és Anne MacMillan költség-haszon megközelítést használta, hogy megmagyarázza miért szociálisak a kék kopoltyús naphalak, míg a közeli rokonai a tökmag naphal magányos faj /317/. 
A kék kopoltyús naphalak a szaporodási időszakban válnak szociálissá, amikor 50 vagy 100 hím csoportja építi a fészkét, amely a homokos tómeder mélyedései egymás mellett /3. ábra/. A telepes hímek elsődleges haszna szinte bizonyosan a csökkent ragadozó nyomás, a nőstények által lerakott ikrákra /11. fejezet/. Pl. az átfedő territóriumok védelmében a szociális hímek együttműködnek az ikraevő halak elűzésében. 
De a szociális kék kopoltyús naphalak nem szerzik meg a ragadozó ellenes hasznukat ingyen. Egy egyednek, amely a csoportban fészkel, küzdenie kell, a szomszédaival (és más nem szaporodó kék kopoltyússal, amelyet nem a csoport vonzott, amelyek el akarják fogyasztani a fészkébe lévő ikráit, amelyeket ő megtermékenyített). A szexuális összeütközések az udvarlás és ikrarakás alatt, amelyik előfordul, a fészekparazita hímek /13. fejezet/ nagy telepeknél gyülekeznek. Továbbá gombák, amelyek megrongálhatják az ikrákat, az egyik fészekből a másikba könnyen átjuthatnak a sűrű telepben. Ezek a költségek csökkentik a szociális kék kopoltyús naphalak előnyét, de nem szüntetik meg teljesen.
A tökmag naphal nem szaporodik telepekben. Ezen naphalak sokkal kevésbé kitettek ragadozóknak, mint a kék kopoltyúsak, mivel szájuk erős testű, puha testű zsákmányok felszedésére, elroncsolására és fogyasztására adaptálódott. A kopoltyúsak viszont finom kis szájukkal kis testű rovarlárvák beszippantására adaptálódtak. Így, habár a kék kopoltyúsok nem képesek felszedni egy csigát és eltávolítani a fészektől, a tökmag naphalak könnyedén el tudják ezt végezni egyúttal el is fogyasztják az ikraszerető ellenségűket. Továbbá a fészkeken rajtaütő törpeharcsák a kék kopoltyús naphalakat könnyen figyelmen kívül hagyják, de a tökmag halak támadása lényegesen nagyobb veszéllyel jár. Mivel a tökmag halak viszonylag mentesek a fészekragadozóktól, ezért nincs elegendő előny, hogy kompenzálja a szociális fészkelés előnyeit /317/. A tökmag naphalak semmiféleképpen sem alárendeltebbek, vagy kevésbé adaptálódtak, mint a kék kopoltyúsak, mivel szolidárisak, ők csupán különböző ökológiai környezettel néznek szemben, amely számára a telepes fészkelés csökkent fitneszt eredményezne. 
 
 
módositva: 2001.01.09, webmester: Kabai, webhely: http://www.behav.org