|
|
|
Versengés a
partnerért és agresszió a hímek között
|
| |
| A
legtöbb fajban a nőstények ritkák és értékes források, és a leggyakoribb
de nem általános válasz az, hogy a hím küzd a párokért. Ezen fejezetben
arra irányítjuk figyelmünket, hogy az agresszív fajok pl. a lugasépítő
madarak, amelyekben a hímek küzdenek a párokért. Korábban tárgyaltuk
a hím territoriális tulajdonsága és a párzási szokás közti
kapcsolatot bizonyos madarakban /9. fejezet/. A territoriális
küzdelmek nyertesei szintén több párt szereznek, mint a vesztesek
halakban, gyíkokban és rovarokban /765, 786, 814/. De vajon az
agressziót adaptívan használják-e azok a fajok,
amelyek csoportokban élnek? A szociális fajoknál viszonylag kevés
nyilvánvaló küzdelem fordul elő a hímek között, mivel a csoportokon
belül rendszerint dominancia hierarchia uralkodik és az egyedek
tudják a helyüket ezen agresszív interakcióban megállapított
szociális rangsorban. Hogyha a magasabb rangért folyó szociális
kompetíció a szexuális reprodukció eredménye, akkor pozitív korrelációnak
kell lennie a vezéregyed és a reproduktív siker között. |
| Sok vizsgálatban, pl. a 4. fejezetben
ábrázolt gulyajáró madaraknál is megállapították, hogy magasabb
rangú egyedek gyakrabban kopulálnak, mint az alacsonyabb rangú
hímek /23, 388, 508./ T.S. McCann mammológus ezen predikció reprezentatív
tesztjét végezte déli elefántfókával, az Atlanti-óceán Dél-Georgiai
szigetén /539/. A
kutató 10 egyedileg ismert hímet rangsorolt a közöttük lévő közdelem
kimenetele alapján a szaporodási helyen. Ezek a lenyűgöző tömegű
állatok egymással szemben pózolnak, majd próbálják megharapni
egymás nyakát. A veszteseket könnyen meg lehet
ismerni, mivel elvesztik az agresszív állásukat, gyakran visszavonulnak
a nyertestől űzve (a legtöbb interakció azonban nem jut el eddig
a stádiumig, hanem egy-két fenyegetéssel megoldódik). Az első
számú hímnek 14 összecsapása volt az összes megfigyelt 157
közül, a többi 9 hímmel és ezen hím az összest megnyerte. A 2.
számú hím megadó viselkedést váltott ki az összes többiből, kivéve
az első hímet, és a rangsorban ugyanezt történ lefelé. McCann
feljegyezte az egyedek közti kopuláció számát is, a szaporodási
időszak alatt /3. ábra/. Ezen adatok világosan támogatják azt
a hipotézist, hogy a dominancia és a küzdési képesség szexuális
sikerhez vezet. |
| De amikor Glen Hausfater a páviánhorda
kopulációit számolta, amelyben világos dominancia hierarchia van,
azt találta, hogy
az alacsony és magas státuszú hímek egyformán valószínűen kopuláltak
a nőstényekkel /349/. Ez az eredmény kezdetben ahhoz a feltételezéshez
vezetett, amelyet McCann és Hausfater vezetett, hogy a kopulációk
száma korrelál-e a túlélő utódok számával?
Hausfater gyanította, hogy ez a feltételezés nem igaz a páviánoknál.
Így módosította az eredeti hipotézisét és új adatokkal tesztelte.
Azt javasolta, hogy a magasrangú hímek nőstényekkel kopulálnak,
amikor azok petéi különösen valószínűen fogamzásképesek.
A domináns hímek rendszerint az ösztruszban lévő nőstényeket őrzik,
a harmadik napot megelőzően, amíg a nőstény szexuális hőjének
csökken a nagysága. Ezen a napon a nőstények rendszerint ovulálnak.
Más szavakkal, a domináns hímek akkor monopolizálják
a nőstényeket, amikor azok petéit meg lehet termékenyíteni /4.
ábra, 349/. A statisztikailag szignifikáns korrelációk nagy része
a dominancia rang és a páviánok hatásos populációja között azért
keletkezett, mivel a fiatal hímek, akik csak elkezdték a párzást,
nagyon alacsony dominanciájú és nagyon kevés hatásos kopulációjuk
van /59/. |
| A
páviánoknál és az elefántfókáknál a nagy hímek rendszerint dominálnak
a kicsik felett. A nagy testméret és a felsőrendű küzdési képesség
közti viszony általános érvényűnek tűnik, az apró rovaroktól (pl.
levéltetvek, 836) és a thripszektől/154/, az elefántfókákig /539/.
Meglepő. hogy a felnőtt hím páviánok és az elefántfókák sokkal
nagyobbak, mint a felnőtt nőstények /5. ábra/. Nem mindegyik faj
szexuálisan dimorf ily módon
és amikor különbség van a hímek és nőstények súlyában a különbség
mértéke nagymértékben változik. |
| Richard
Alexander és munkatársai felismerték, hogy a testméretben lévő
szexuális dimorfizmus mértéke egy lehetséges mérése a hímek invesztálásának
a küzdési képességekbe. A test növekedésében egy költséges invesztálás
és fenntartás csak akkor lehet szexuálisan szelektált, ha különösen
jó reproduktív sikert nyer a jó képességű harcos. Így a szexuális
dimorfizmus mértéke nagyobbnak kell legyen azon fajokban, amelyekben
a hímek monopolizálnak sok párt, és legkevesebb azon fajokban,
ahol a párok száma fészkelési időszakonként egy vagy kettő /13/.
A hímek és nőstények közti testhossz arány, amely egy standard
mérőszáma a szexuális dimorfizmusnak, különböző emlős csoportban
alátámasztja ezt a predikciót /6. ábra/. Így egy elefántfóka hímnek
száz párja is lehet a háremben és a hímek 60 %-kal hosszabbak,
és sokkal, de sokkal nehezebbek. A monogám fókáknál ezzel szemben
alig van, vagy egyáltalán nincs szexuális dimorfizmus testhosszban
és súlyban. |
| |
|
Egy
evolúciós megközelítés 