|
|
|
A császárlepkék
védekezési rendszerei
|
| |
| A
hígítási hatás lehet felelős a császár lepkék különleges denzitásáért
a kaliforniai és Közép-mexikói áttelelő területeken /12. ábra,
9. fejezet/. Ha a fő szabályozási és a metabolikus szempontok
lennének az egyetlen tényezők, amelyek a császár lepke kialakulásában
szerepet játszanak, azt kellene várnunk, hogy egyedeket szélesebben
eloszolva találnánk, mint ahogy vannak. Ehelyett az egyedek szinte
hihetetlen denzitásban fordulnak elő (tízezrek lehetnek egyetlenegy
fán). Mivel a lehűlt császár lepkék képtelenek a repülésre, nem
tudnak elrepülni ragadozóiktól. Sárga rigók és kardinális
pintyek lepkepusztítását kb. 2 millióra becsülték a mexikói területeken,
amelyen több mint 20 millió lepke tölti a telet /104/. Lincon
Brower, William Calvert és munkatársai kimutatták, hogy az elpusztulás
esélye egy császárlepkének, fordítottan
arányos az agregációs helyen összegyűlt lepkék számával /30. ábra.
126/. Továbbá a kevésbé sűrű benépesített lepketömeg szélén a
nagy és kis agregációban egyaránt nagyobb az esélye az elfogyasztásnak,
mint a sűrű belső helyeken /104/. |
| Nagyon
meglepő, hogy találunk madarakat, amelyek erősen fogyasztják a
császárlepkét mivel a császárlepkék a klasszikus jelző, figyelmeztető
színeket mutatják (narancs és fekete csíkok), továbbá egyes császárlepkék
toxikus szív glikozidokat tartalmaznak, amelyek elegendő mennyiségűek,
hogy veszélyesek legyenek még egy ember számára is /103/. A császárlepkékkel
foglalkozva így nem kell követned a híres lepidopterológus E.B.Ford
gyakorlatát, aki azt írja: "személyesen van egy szokásom,
amit a többi természetbúvárnak is ajánlok, hogy minden tanulmányozott
fajból egyen meg egy példányt" /264/. |
| A
császárlepke falatok szintén nem ajánlottak néhány madárnak. A
kék szajkók, amelyek megeszik a mérgező császárlepkét, 15-30 perccel
az evés után beteggé válnak, és öklendeznek /31. ábra/. A laboratóriumban
egyetlen találkozás, amely a kék szajkó hányásához vezet, elegendő,
hogy megtanítsa a predátort a lepke elkerülésére ezt követően.
De vajon miért előnyös mérgező vegyületeket hordoznia a szövetekben,
ha az egyednek el kell pusztulnia, hogy
a toxinok betegséget okozhassanak. Ez egy általános probléma,
amely számos más szervezetbe is érvényes, amelyek figyelmeztető
színűek és késleltetett hányást és belső sérülést csupán akkor
okoznak, ha elfogyasztották őket. Egy kihányt császárlepke nem
fog többet
visszarepülni az életbe. De ahogy azt korábban láttuk /20. ábra/
figyelmeztető színű rossz ízű állatokat a ragadozók még akkor
is elengedik néha, ha életben vannak. Laboratóriumi kísérletekben,
amelyekben japán foglyot használtak ragadozónak, a császár
lepkék túlélték a támadást, mivel rendszerint elengedték őket
/842/. Hogyha ugyanez érvényes a természetben is, a szelekció
a toxikus egyedeknek kedvezhetett, pusztán azért, hogy rossz ízűek
és nem azért, mert hányást okoztak lenyelés után. A hányás és
az ezt követő tanulás lehet, hogy elősegíti a madarak elkerülő
adaptációját, amely megszabadítja a madarakat a felvett mérgektől
és megóvja őket a második hiba elkövetésétől. |
| |
|
Egy
evolúciós megközelítés 