|
|
|
A zsákmányelfogás nehezítése
|
|
A támadás irányának eltérítése
|
| |
| Még egy éber állatot is meglephet egy
ragadozó. Ha ez történik, a zsákmánynak még mindig van esélye,
hogy bizonyos mértékben
védje magát. Az egyik technika a legfontosabb testrész, főként
a fej eltakarása. A ragadozók rendszerint az állat fejét támadják,
mivel az agy szétroncsolásával a zsákmány teljesen tehetetlenné
válik. Ilyen veszélyre a megfelelő válasz a fej elrejtése, a
keményebb, kevésbé
sérülékeny testrészek mögé rejtve. A teknősök ezt a manővert alkalmazzák
és más állatok, pl. százlábúak, csőrgőkígyók /9. Ábra, 214/ és
emlősök, pl. az armadilló, sün, vagy az ausztráliai tüskés hangyászsünök. |
| A fej védelmének alternatív
módja, hogy a ragadozót a test másik feláldozható része felé irányítják.
Egy különösen leleményes trükköt az anktarktiszi krillek, apró
tengeri rákok alkalmazzák, amelyek nagy tömegben gyűlnek össze,
hogy planaktonokkal táplálkozzanak. Ahogy a krill
nagyobbra nő, időről időre levedli a bőrét. Amikor a búvárok megriasztanak
egy krill csoportot azzal, hogy feléjük úsznak, számos krill hirtelen
egyszerre levedli a bőrét és a kutikula külső részét feltűnően
lebegve hagyják a vízben, míg maguk farokcsapásokkal
hátrafelé haladnak, mint az apró rákok /339/. Ez adja annak a
máig is ellenőrizetlen hipotézisnek a lehetőségét, hogy néha a
ragadozókat megtévesztheti a levedlett külső váz. |
| Egy másik taktika, amelynek funkcióját
viszont részletesen vizsgálták,
a ragadozó álfej mintázat alkalmazása. Az álfejek az állat testrészének
hátsó részén helyezkednek el, amelyet fel lehet áldozni a halálos
sérülés esélye nélkül /837/. Boglárka lepkék gyakran rendelkeznek
álfejekkel /10. ábra/ és gyakran lehet találni élő lepkét, amelyek
feláldozható fejeit kicsippentették a hátulsó szárnyaikról, valószínűleg
madarak /668/. |
| Mark
Wourms és Fred Wassermann kísérletesen ellenőrizte azt a hipotézist,
hogy a lepke álfejei a ragadozó elirányítását szolgálják /870/.
Különböző típusú áltfejeket festettek az élő fehér káposztalepkék
szárnyaira, amelyeket ezután etető tálcára téve bemutattak fogságban
lévő kék szajkóknak. A kutatók jegyezték, hogy a szajkó melyik
testharmadot, ill. szárnyat csipeget, amely kategóriák a fejet,
a középső
részt, a test hátsó harmadát és a szárnyakat tartalmazta. Bár
a madarak a hátulsó szárnyakat gyakrabban csipegették a kísérletesen
megváltoztatott egyedeknél, a két típusú lepkék (álszem\ és kontroll)
közti különbség nem volt statisztikusan szignifikáns. |
| A
kutatók ezután több aviáriumi kék szajkónak biztosították, hogy
élő káposztalepkékre vadászhassanak, amikor is egyes lepkék álszemekkel,
míg mások álszemek nélkül kontrollként szerepeltek. A kutatók
azt találták, hogy a szajkók gyakran bevették a lepkét a csőrükbe,
majd rendszerint a csőrtől a lábukhoz juttatták, megölésre felkészítették
és eltávolították a szárnyait. Az álszemű káposztalepkék ebben
a stádiumban háromszor gyakran megmenekültek meg, mint a kontrollok
/11. Ábra/, mivel a szajkók
a kísérletes lepkék álszemeit csipegették. Ezen kísérlet támogatja
azon hipotézist, hogy az álszemek növelik az életmentő hibákat,
de nem az elfogás előtt, hanem az után /870/. |
| Több
vizsgálatot kellene végezni az élő lepkékkel, amelyek természetes
körülmények között álszemekkel rendelkeznek, ahhoz, hogy kitaláljuk,
mikor játszanak ezek a részek szerepet a ragadozó - lepke találkozása
alatt. De a mozgatható testrészek használata csalétekként az első
megfogás félreirányítására jól leírt számos gyíknál,
amelyek leválasztják farkukat a ragadozók fenyegetésekre, félreterelve
ezzel ellenségeik figyelmét a fejükről /12. Ábra/. A gyíkok farka
feltűnő színű lehet, mint pl. a fiatal szkinkek kék farka. Laboratóriumi
körülmények között 19 kékfarkú szkink közül négy
megmenekült, amikor kígyók támadták meg őket, míg csupán egy gyíknak
volt hasonlóan jó szerencséje 15 közül, amelyek farkát feketére
festették a testük többi színével egyezően /149/. A kék faroknak
azért köszönhették a megmenekülést, mert a kígyók a feltűnő
farok alapját próbálták támadni nem pedig a gyík fejét, vagy testét.
Amikor a kígyó megragadta a fiatal szkinkek farkát az letört,
mert a farok kapcsolata a test többi részével törékeny. Mintegy
végső hatás, letörése után a levált farok vadul csapdos
a földön, ez a válasz leköti a ragadozó figyelmét, és közben a
gyík elmenekül. Az egyik kísérletben a fogságban tartott kígyóknak
szkinkek farkát kínálták, amelyek vagy mozogtak még, vagy csupán
korábban mozgásképtelenné váltak. A kígyóknak 40 %-kal több
idő kellett, hogy legyőzzék a vergődő farkot, mint ami szükséges
volt a mozgásképtelen farok megevéséhez. A feláldozható végtag
viselkedése nagy különbséggel jár a farok nélküli gyík megmenekülésére
rendelkezésre álló időben /195/. |
|
Egy
evolúciós megközelítés 