|
|
|
Az optimális táplálékkereső
viselkedés
|
|
A táplálékkeresés költségének
minimalizálása
|
| |
| Az
északnyugati varjú nagyszerűen maximalizálja az energia ráfordítás
és az energianyereség közti különbséget, amikor kürtcsiga vagy
kagyló után kutat. Vajon ez a madár kivétel, vagy más lények is
hozzá hasonlóan cselekednek? Malte Andersson az optimalizációs
megközelítést alkalmazta a fészkelő rozsdásfarkú csaláncsúcs,
egy apró európai
énekesmadár táplálékkereső viselkedésében. Zachhoz hasonlóan Andersson
feltételezte, hogy a madaraknak energia maximalizálóknak kell
lenniük, mert mikor zsákmányt gyűjtenek a fészekben lévő fiókáik
számára, a rozsdásfarkú csaláncsúcsoknak olyan
hatékonyan kell gyűjteniük a táplálékot, amilyen hatékonyan csak
lehetséges. Minél több táplálékot adnak a fiókáknak, annál nagyobb
a lehetősége a túlélésnek és a kirepülésnek. |
| Anderson feltételezte, hogy a csaláncsúcsok
territóriumán a táplálék többé kevésbé
egyenletesen elosztott. Ezen feltételezések alkalmazásával egy
matematikai modellt épített, amely az alábbi intuitivan észszerűnek
tűnő predikciókat tette. |
| 1)
A táplálékkeresőnek több időt kell tölteni a fészek közelében,
mint attól távol, hogy a táplálékkeresési költségeket csökkentse, |
| 2)
minél nagyobb a táplálék denzitás, annál több időt fog az egyed
a fészekhez legközelebbi területeken eltölteni, mivel nem szükséges
távolra repülnie a fiókák táplálékigényének kielégítésére, |
| 3) minél nagyobb a
táplálék sűrűsége, annál kisebb a táplálékkereső madár által bejárt
terület. |
| A
táplálékkereső szülők megfigyelésével és annak feljegyzésével,
hogy milyen messzire mennek a fészektől, táplálékkeresés alatt,
Andersson adatokat gyűjtött, amelyek alátámasztották az első predikciót,
nevezetesen, hogy a madarak táplálékkeresésük nagy részét a fészekhez
legközelebbi területen végezték. Ezután kísérletes tesztet végzett,
a 2. és 3. predikciók tesztelésére, táplálék adásával egyenletesen
a területen, a fészek körüli
kb. 90 méteres sugarú körben. A kihelyezett táplálék lisztkukac
volt (lisztbogárlárva), amelyet 225 petri csészébe helyeztek.
Az 5 vizsgálati alany mindegyike megváltoztatta táplálékkereső
viselkedését, hogy még közelebbre koncentráljon a fészek közelébe
lévő területekre és hogy csökkentse az össz kutatási területet.
Egy hím átlagos táplálékkeresési távolsága 44 méterről 29 méterre
csökkent, a táplálékadási kísérlet első két órájában. A madár
döntésének a hatása, mint amikor a fészek helyéről távolabb
vadásztak /16/. |
| A
sárgaszemű sármánypintyek adják az optimalizációs modellek azon
feltételezésének az utolsó példáját, hogy a táplálékkeresők maximalizálni
próbálják a nettó energia nyereségüket. Közvetlenül miután a sármánypinty
fiókák kirepültek, a nagyobb zsákmányokat ügyetlenül kezelik,
pl. hosszabb időt igényel, amíg egy nagyobb hernyót kiprésel,
mielőtt lenyeli. A nagyon kis táplálékot azonban felszedik és
lenyelik, lényegesebb táplálékkezelés nélkül. Kim Sullivan kimutatta,
hogy mivel a nagy
lisztkukacok hosszú kezelési idővel járnak, a frissen kirepült
sármánypintyek valójában energiát nyernek, egységnyi táplálkozási
időre vonatkoztatva, ha kis lisztkukaccal táplálkoznak /753/.
A tapasztaltabb, idősebb táplálékkeresők megtanulják a rovarlárvákat
ügyesen manipulálni és a nagy lisztkukacot is kevesebb mint fele
idő alatt előkészítik lenyelésre, mint a fiatal sármánypintyek.
Ez azt jelenti, hogy a fiókák nem szenvednek nagy időbüntetést
a nagyméretű lisztkukacok kiválasztásáért, s valóban a
kalórianyereség másodpercenkénti
táplálékkeresési időre nézve ugyanaz a nagy és a kis lisztkukac
esetében a felnőtt sármánypintyeknél. Ha kirepült és felnőtt sármánypintyeket
szabadon engedünk választani a nagymennyiségű kevert kis és nagy
lisztkukac közül, vajon különbözik-e a táplálék összetételük?
/22. ábra/. |
| |
|
Egy
evolúciós megközelítés 