Az állatok viselkedése:Egy evolúciós megközelítés

 
 
A szerzőről..............................
  Fordította: Székely Tamás
  webre tette:Kabai Péter
 
átnézte:(még nincs ellenőrizve)
Kompetíció és táplálék-összetétel
Rágcsálók, magvak és kompetíció
 
A kompetitív release különböző demonstrálása jelzi, hogy a kompetíciós hipotézis megalapozott, legalábbis egyes csoportokban. Azonban annak illusztrálására, hogy a kompetíció nem szükségképpen felelős a fajok közti táplálékkeresés diverzitására, vizsgáljuk meg a kenguru patkányok és az apró egerek esetét. Mindkét magevő rágcsálóból több faj él az USA délnyugati részén. A fajok azonban különböznek nagyságban, a legkisebb kengurupatkány legalább háromszor nagyobb, mint a legnagyobb törpeegér. Ha a darwin pintyek példájára gondolunk, azt várhatnánk, hogy a nagyobb kenguru patkányok nagyobb magokat esznek és a kisebb törpeegerek kisebb magokat gyűjtögetnek. Így felosztják a táplálékforrásokat egymás közt és elkerülik a közvetlen táplálkozási kompetíciót. 
Ezen állatok első táplálék-összetételének vizsgálata az átfedő földrajzi területekről, beszámolt arról, hogy különbségek vannak a fajok között a preferált magokban /109/. Ezt a beszámolót a kompetíció-elkerülési hipotézis alátámasztásaként fogták fel. A további kutatások azonban megállapították, hogy egyes területeken legalább a fajok két csoportja pontosan ugyanolyan nagyságú magokat fogyaszt /729/. 
Két másik hipotézist ajánlottak a kenguru patkányok és a törpe egerek együttélésének értelmezésére. Először is a két faj különböző mikro-habitatot preferál, a törpe egerek növényzeti borításhoz közel tartózkodnak, míg a kenguru patkányok átmozognak a nyitottabb, kevésbé benőtt helyeken is ugyanazon területen /674/. A fajok térbeli elkülönülése azt jelentené, hogy nem találkoznak túl gyakran és így nem küzdenek közvetlenül a táplálékért. A másik hipotézis, hogy a két faj különböző táplálkozási módot használ. A kenguru patkányok a nagy erőteljes hátsó lábukat használják, hogy éjszakai táplálkozásuk alatt gyorsan haladhassanak. A törpe egerek lába sokkal rövidebb és sokkal lassabban mozognak. Így a kenguru patkányok megengedhetik, hogy a fedetlen sivatag ritka, szélfútta magkupacaira vadásszanak, gazdaságosabban utazva az ilyen foltok keresésében, mint a törpe egerek. Így a fajok ismét elkerülhetik a kompetíciót, mivel habár ugyanazon magokat eszik, különböző módon táplálkoznak, s így különböző táplálékforrásokat hasznosítanak.
De a testméret, mozgás és mikrohabitat választás különbségei és a táplálkozási taktikák valóban a táplálékért folyó kompetíció elkerülés szelekciójának az eredménye? Érvelni lehet, hogy a szelekció a két állatfajban elsőnek különböző ragadozó ellenes taktika fejlődött ki, a kenguru patkányok a gyors eltűnéssel menekülnek, míg a törpe egerek az ellenséggel való elkerülést a sűrű növényzetben való felderítéssel kerülik ki. Ezen különböző ragadozó ellenes adaptációk korlátokat támaszthatnak a két rágcsáló táplálékkeresésében, aminek eredménye véletlenül az lehetett, hogy nem gyűjtik a táplálékot azonos módon.
Ha a fejlődési korlát hipotézis helyes, akkor prediktálhatjuk, hogy más rágcsálók, amelyek a kenguru patkányok helyváltoztató mozgását alkalmazzák szintén a nyitott területeken táplálkoznak és a kenguru patkányokhoz hasonló típusú táplálékot hasznosítanak. A nyugati sivatagokban azonban van egy másik ugráló rágcsálókból álló fajcsoport, ezek a kenguru egerek, amelyek hosszú hátsó lábakkal, de kb. a törpe egerek testnagyságával rendelkező lények. John Harris kimutatta, hogy ezek a lények, akár a két lábon ugráló kenguru patkányok, a nyitott területeket preferálják, de preferenciát mutatnak a foltokban elhelyezkedő magok iránt is /345, 18. ábra/. Ezen eredmények mutatják, hogy a bipedális ugráló mozgás lehetővé teszi a nyílt helyeken való táplálékkeresést, valószínűleg azért, mert itt a sebességüknek köszönhetően biztonságban vannak a ragadozóktól, de ez nem szükségszerűen vezet a foltokban elhelyezkedő táplálékra specializációval.
Harris javasolta, hogy a kenguru patkányok nagyobb testméretükkel monopolizálhatják a gazdag magfoltokat és a kisebb fajoknak a maradékot, pl. az izolált magvakat hagyják. Ha a kutatónak igaza van, a nagy kenguru patkányok képessége kiszorítja a kisebb egereket a táplálékfoltból, akkor a kenguru patkányok eltávolításában az apró rágcsálók táplálékpreferenciájának változni kell (kompetiv release) lehetővé téve a táplálkozási tartomány és a táplálkozási számok növekedését.
A kompetitív release egy kísérleti tesztjében a kenguru patkányokat és a törpe egereket az alábbi módon kezelte /577/. Nyolc négyzetben (50 cm-es) négyet jelölt ki kontrollnak, és négyet kísérletesen elzárt területnek kezelt és az utóbbiból az összes rezidens kenguru patkányt eltávolította. Mindkét típusú foltban lyukakat helyezett szabályos intervallumokban a kerítésen, de a kontroll kerítésen a lyukak elegendően nagyok voltak, hogy a kenguru patknyok keresztül jussanak, de kísérletes négyzetekben az átkelők csupán a kisebb rágcsálók számára voltak elegendő nagyok. Három éven keresztül figyelte az elzárt négyzeteken belül lévő populációt /19. ábra/. A nagyobb kenguru patkányok eltávolítása végeredményben kicsi, de szignifikáns növekedéssel járt a kisebb magevő rágcsálók számában, melyek közül a törpe egér volt az egyik. Ezzel ellentétben nem volt bizonyíték a kisebb, mindenevő rágcsálók kompetitív releaseére, így ezen fajok nem lehetnek a kenguru patkányok elsődleges versenytársai. 
Ez a kísérlet mutatja, hogy egyes fajok közvetlen kompetícióban lehetnek a korlátos forrásokért, de a kompetíciós viták számos részét még tovább kell vizsgálni, így ez biztosítja, hogy az alapvető kérdés - miért esznek a különböző fajok különböző táplálékot - számos ökológus tevékenységét fogja a jövőben is elfoglalni.
 
módositva: 2001.01.09, webmester: Kabai, webhely: http://www.behav.org