|
|
|
Migráció
|
|
A vonulás költségei
|
| |
| Az
állatok vonulása egy nehéz evolúciós probléma, hiszen hogyan fejlődhetett
ki egy 40000 km-es körút, lépésről lépésre. Talán néhány, vagy
sok esetben a nagytávú vonulások rövidtávú elvándorlásból származtak,
amelyet az állatok az egyik helyről a másikra tettek meg. A klíma
vagy a geológiai viszonyok azt követő változása fokozatosan
növelhette a hasznosítható források területei közti távolságot,
így egyre kedvezve az ambiciózusabb vonulóknak /152/. Többen javasolták
pl., hogy a zöld teknősök bámulatos Atlanti-óceániai vándorlása
lépésről lépésre alakult ki, amikor Afrika és Dél-Amerika
lassan egymástól eltávolodott. |
| A
vonulás számos rejtélyt támaszt a viselkedés adaptív irányai iránt
érdeklődőknek. A vonulás evolúciós költsége nyilvánvalóan óriási.
A vonuló egyednek nem csupán invesztálnia kell a bonyolult fiziológiai
rendszerek kifejlesztésében (bármilyenek is azok) amik a navigációt
lehetővé teszik, hanem heteket, vagy hónapokat kell eltöltenie
minden évben az energetikailag költséges utazással. |
| Továbbá nehéz felbecsülni a vonulók kockázatait.
Korábban említettük, hogy az
eleonóra sólyom kimerült énekesmadarakkal táplálkozik, amelyek
átkeltek a Földközi tengeren ősszel. Számos más ragadozó szintén
kihasználja a vonulókat. |
| Sok vonuló aktívan csökkenti az utazás
költségeit. Így pl. gyakori, hogy a vonulók csoportokban utaznak,
talán, hogy csökkentsék az egy főre jutó valószínűségét annak,
hogy elkapják őket /11.fejezet/. Európában számos énekesmadár
Spanyolországon és Gibraltáron keresztül repül Közép-Afrikába
azért, hogy a Földközi-tengert a legrövidebb úton keresztezzék
/823/. Ez az útvonal egészében hosszabb, de a víz feletti
komponense rövidebb, ami csökkenti a tengerbe fulladás veszélyét.
Ugyanakkor e hipotézis fényében ellentmondásos, hogy néhány Észak-amerikai
énekesmadár, köztük apró füzikék Dél-Amerikába Kelet-Kanadából
az Atlanti-óceán felett repülnek /9. ábra, 849/. Az első ránézésre
ez határozottan öngyilkosságnak tűnik, mivel Dél-Amerika óceán
feletti elérése több mint nonstop 5000 km. Azt hihetnénk, hogy
sokkal biztonságosabb lenne az USA keleti partvidékén lerepülni,
egészen Mexikóig és Közép-Amerikáig, ahelyett, hogy a vízbefulladásos
halált választanák a madarak. De vitán felül áll, hogy a vonuló
énekes madarak rendszeresen előbukkannak az Atlanti-óceáni és
Karib-tengeri szigeteken, így néhány valószínűleg túléli
az óceán keresztülrepülését. |
| Bizonyára
valamilyen speciális előnye származhat a bátor amerikai poszátának,
amely megpróbálja ezt az útvonalat. Új-Skóciából Venezuelába a
tengeri útvonal csupán fele olyan hosszú, mint a föld felett repülve. |
| Timothy és
Janet Williams becslése szerint az amerikai poszáták jó időjárási
viszonyok mellett Kelet-Kanadából Dél-Amerikába kb. 50-90 órás
folytonos repüléssel juthatnak el /849/. Másrészt kevesebb ragadozó
van az óceán felett, vagy a Nagy-Antillák szigetláncolatán,
amelyet a poszáták el kívánnak érni. Továbbá a keleti irányú észak-atlanti
szelek, amelyek a hideg frontokat közvetlenül követik, jó hátszelet
biztosítanak a madaraknak az elinduláshoz, míg a nyugati szelek
a Dél-Atlanti óceánban segíthetik a madarak szigetekre lerepülését. |
| Az
összes navigációs és meteorológiai ügyességük ellenére a vonuló
madarak mégis drága árat fizethetnek vonulásukért, különösen,
ha a vízbe kényszerülnek az Atlanti-óceáni viharok alatt. A fő
következtetés, habár a vonulók csökkenthetik az utazásaik költségét,
azt teljesen nem szüntethetik meg. Vajon milyen ökológiai tényezők
növelhetik a vonulás előnyét, annyira, hogy ellensúlyozzák a viselkedés
ezen drámai költségeit? |
| |
|
Egy
evolúciós megközelítés 