|
|
|
Az
élőhelyváltás
|
| |
| Ha
már egyszer a nyárfa levéltetű talált egy helyet, ahol élhet,
a hátralévő életét ezen a helyen fogja eltölteni. De vannak fajok,
amelyek akár a méhek, rendszeresen elvándorolnak otthonterületükről
egy másik helyre. A vándorlás költséges dolog, mert energiát
igényel, és mert a vándorló állat ki van téve a ragadozóknak,
s ez a megfigyelés ahhoz az evolúciós kérdéshez vezet, hogy vajon
miért vállalják gyakran az állatok a költözés ezen költségeit. |
| A
mézelő méhek szokatlan tulajdonsága, hogy a szülők önkéntesen
új helyre mennek, míg az utód marad hátra. Sokkal gyakoribb azonban
az, hogy a család fiatal tagjai szóródnak szét új helyekre, míg
a szülők a következő szaporodási időszakig ott maradnak. Azok,
akik a fiatal állatok szóródásának szerteágazó irodalmát
áttekintették, két szabályt találtak. |
| 1) Az elvándorló egyedek rendszerint
nem mozognak távol |
| 2) Rendszerint az egyik nem tagjai távolabb
szóródnak, mint a másiké. /719, 817/ |
| Vegyük
a belding földimókusok példáját. Ezek a kis emlősök, amelyek Kalifornia
magas hegyi legelőin élnek, életük első négy hetét nagyrészt a
föld alatt, az anyjuk föld alatti üregeiben töltik. Mindegyik
nőstény mozgáskörzete kb. 50 méter átmérőjű kör a föld felett,
s amikor a fiatal mókusok kijönnek az üregből,
néhány hétig ezen a területen belül tartózkodnak. A hímek 9-10
hetes korukban kezdik elhagyni a születési helyüket, és sohasem
térnek vissza. A nőstény mókusok közelebb maradnak a születési
helyükhöz. 12 hónapos korukban a hím földi mókusok ismét mozgásba
jönnek és átlagosan 170 méter távolságba mennek születési helyüktől,
míg nővéreik csupán 50 méteres távolságba /3. ábra/. A kis mókusok
az emlősökre jellemző mintázatot követik, amelyben a kalandosabb
utazók a hímek, de még ők is ritkán mennek néhány mozgáskörzetnyi
távolságra születési helyüktől. |
| |
|
Egy
evolúciós megközelítés 