Az állatok viselkedése:Egy evolúciós megközelítés

 
 
A szerzőről..............................
  Fordította: Székely Tamás
  webre tette:Kabai Péter
 
átnézte:(még nincs ellenőrizve)
Az adaptációs megközelítés kritikája
 
Láttuk, hogy az adaptácionisták azon viselkedési tulajdonságokat emelik ki, amelyek érdeklik őket, pl. a párcsalogató ének időzítése, és feltételezik, hogy ez egyedi szelekcióval fejlődött ki. Azután javasolnak egy hipotézist vagy ami ennél jobb, alternatív hipotéziseket arra, hogyan befolyásolja a viselkedés az egyed reprodiktiv sikerességét, ahogy az első fejezetben említettük. Egyes evolúcióbiológusok, főként Stephen J. Gould /303, 304/ kijelentették, hogy ez a megközelítés a panglosszi filozófia miatt végzetesen elhibázott, hiszen feltételezi, hogy a szervezet minden része tökéletesen adaptált terméke a természetes szelekciónak.
Azt várhatjuk, hogy sok tulajdonsága az élő egyedeknek nem tökéletes. Tökéletes tulajdonságon mi azt értjük, hogy:
1) A tulajdonság történeti korlátok nélkül jött létre, amelyek irányították a faj evolúciós változását.
2) A tulajdonság a szervezet többi aktivitásától függetlenül jött létre.
3) A tulajdonság védett a fejlődési zajoktól, azon kis eltérésektől, amelyeket a környezet, vagy a genetikai zavarások okoznak.
Ha pl. fel lehetne építeni egy bölcsőszájú halat tervrajz alapján, valószínűleg nem terveznék úgy, hogy a paraziták (kövi harcsák) ki tudják ezt használni. És a természetben a kövi harcsák mégis "tudják", hogyan csempésszék be ikrájukat a bölcsőszájú halak szájába, ha már egyszer az ikrák kis hallá keltek, azok megeszik a gazdahal utódait, a szülők száján belül /762/. A fészekparaziták az állati viselkedés tökéletlenségére drámai példákat nyújtanak. 
Egy tökéletes bölcsőszájú szülő nem fejlődhetett ki a parazitáknak kitett halfajnál, mivel a természetes szelekció képtelen újratervezni a faj viselkedését egyetlen lépesben, mivel a változás mindegyik lépése az állat jelenlegi tulajdonságaitól korlátozott. Emlékezzünk a megelőző fejezet panda szabályára, amely szerint az evolúciós változásoknak összeegyeztethetőknek kell lenni a populációban már meglévő tulajdonságokkal. Egy evolúcióval kialakult egyedfejlődési terv csodálatosan bonyolult, integrált jelenség, és bármilyen nagyméretű változás valószínűen káros lehet. Elképzelhető, hogy ha a bölcsőszájú hal képes lenne érzékelni a kövi harcsa parazita hal jelenlétét, akkor ezen halak jobban járnának, mint azok, amelyek elfogadják a parazitákat. De a hal korábbi evolúciós története annyira kötött lehet bizonyos szájköltéshez, hogy ezen tulajdonság lehetséges módosulásai nem biztos, hogy előnyösek, különösen, mivel a jelenlegi rendszert a paraziták csupán ritkán használják ki.
Ahogy elvileg lehetséges lenne feltalálni egy tökéletes szájköltő halat, feltéve, ha valamelyikünk szabadon készíthetne terveket, ugyanígy lehetséges lenne a csüllők tökéletes fészeképítő viselkedését megtervezni, azaz a csüllők csőrét nagyra és szélesre terveznénk, hogy nagy mennyiségű iszapot kanalazzon fel és szállítson a sziklapárkányokra. Minél nagyobb a csőr annál kevesebb forduló szükséges, és annál több energiát takarít meg az egyed és annál kisebb a kockázata egy ragadozó támadásának, mialatt iszapgyűjtő körúton van egy angliai réten. Az ilyen típusú tökéletes iszapgyűjtés azonban ellentétben állna a csőr halfogó képességével, vagy az agresszív interakcióban való használatával, vagy a fiókák visszaöklendezéses táplálásával. Így a csőr megfigyelt alakja és nagyságának kompromisszumnak kell lenni ellentétes szelekciós nyomások között, mint ahogy a tungara béka brekegését is nem csupán a nőstények csalogatásának problémája alakította, hanem a denevérek jelenléte is. 
Gould érvelése szerint a történeti korlátok és az ellentétes szelekciós nyomás hatása gyakran megakadályozza, hogy bizonyos tulajdonság (a fent vázolt értelemben) elérje a tökéletességet, így az adaptácionisták idejüket vesztegetik az egyes tulajdonságok analizálásával, amelyről feltételezik, hogy a természetes szelekció tökéletes adaptív terméke. Pl. Gould bírálja azokat, akik a nőstény foltos hiéna álpéniszének adaptív értékeit próbálják megtalálni, amely a 7. fejezetben szerepelt, amit úgy magyaráztunk, hogy a magas tesztoszterin szint fejlődési mellékterméke nőstényekben. Gould azon hipotézist preferálja, hogy az álpénisz egy magas androgén szintre folyó szelekció mellékterméke, mivel az androgének növelik a nőstény agresszívitását és dominancia esélyeit /299/. Ez egy ésszerű hipotézis és bizonyára igaz, hogy legtöbb tulajdonság valószínűleg nem tökéletes azon értelemben, hogy egy bizonyos szerepre vagy feladatra kizárólag felépített. Következik-e ebből, hogy a kritikusoknak igazuk van, hogy az adaptácionisták jobban tennék, ha elhagynák megközelítési módszerűket az evolúcióbiológia vizsgálatában?
Az adaptácionisták azonban legalább 1966 óta, amikor George Williems Adaptáció és természetes szelekció c. könyve megjelent, felismerték, hogy az adaptáció arra vonatkozik mi a jobb megoldás, és nem pedig arra, hogy mi a tökéletes a tervezőmérnök szempontjából /845/. A természetes szelekció a meglévő alternatív tulajdonságokkal dolgozik, azon allélekkel, amelyek jobbak, mint a többi alternatíva, és elősegíti a reproduktív szempontból előnyösebb egyedek fejlődését, és amelyek definició szerint elterjednek a populációban.
Ezen allélekhez kapcsolt tulajdonságok nagyobb reprodukciós tulajdonságokkal járnak, mint az alternatív tulajdonságoké, s ezt adaptációknak hívjuk. Az adaptácionisták feltételezése tehát nem az, hogy a meglévő tulajdonságok tökéletesek, hanem az, hogy az egyed reproduktív sikeréhez ezek járulnak hozzá a legtöbbel a populáció történetében eddig előfordult alternatívák közül.
Továbbá az adaptációs hipotézisek célja, hogy tesztelni lehessen őket, s nem pedig azok kritika nélküli elfogadása. Elképzelhetjük, hogy valaki az adaptációs megközelítést használja annak vizsgálatára, hogy mi lenne a csüllő csőr optimális alakja. Egy realisztikus modellező számításba venné a különböző feladatokat végzendő csőr megtervezésénél az iszapgyűjtést, a halelfogást stb. A modellezés célja az lenne, hogy tesztelje a modellt, annak megvizsgálására, hogy mennyire közel található a hipotézis predikciói az x, y és z faktorra vonatkozóan, amelyek a csüllők csőrének evolúcióját befolyásolták. Ha valaki tesztelni kíván egy hipotézist a nőstény hiéna álpéniszének adaptív értékéről, azt csak bíztatni lehet. Talán a múltbeli hím tulajdonságok a dominanciával kapcsolódtak a foltos hiénák nőstényeiben és a nőstények hímszerű péniszének szerepe a többi nősténnyel szembeni dominancia előmozdítása /337/. Más szavakkal az álpénisz lehet hogy kiegészítette egy mutáns nőstény nagyfokú agresszívitását, hogy a rivális nőstények felett domináljon. Lehet, hogy ez a hipotézis rossz, lehet, hogy nem veszi figyelembe az evolúció történeti fejlődését és kölcsönhatási korlátait, amely szerint ez a tulajdonság nem adaptív. Ha ez így van, a hipotézis ellenőrzésével kell kideríteni, hogy a hipotézis valójában rossz. Ez végül is hasznos, mivel az egyik hipotézis elutasításával a többi alternatív hipotézisre koncentrálhatunk, pl. a véletlen hatásra vonatkozó hipotézisre. A véletlen hatású hipotézist ugyanígy tesztelni kell, és valószínűleg hasznos dolog lenne ezt megtenni.
 
módositva: 2001.01.09, webmester: Kabai, webhely: http://www.behav.org