Az állatok viselkedése:Egy evolúciós megközelítés

 
 
A szerzőről..............................
  Fordította: Székely Tamás
  webre tette:Kabai Péter
 
átnézte:(még nincs ellenőrizve)
A kommunikációs jelzések viselkedésökológiája
Szelekció a "becsületes" jelzésekre
 
Az egyik hipotézis, amelyik megmagyarázza, hogy bizonyos egyedek miért nem produkálnak olyan jelzést, amely távolról elriaszthatná ellenfeleiket úgy szól, hogy megtennék, ha tudnák. Ezt a hipotézist a barna varangyon (Bufo bufo) tesztelték, amelyek hímjei megküzdenek a fogékony nőstények birtoklásáért. Amint egy hím egy másik hímet talál egy nőstény hátát átölelve, megragadja a másik hímet, hogy lehúzza a nőstényről. Amint egy hím megérinti a nőstényen lévő varangyot, az brekegni kezd. A hímek brekegésének hangmagasságában nagy változatosság van és Nicolas Davies és Timothy Halliday ötletes kísérletben mutatták ki, hogy a mély hangú varangyok inkább visszariasztották támadóikat, mint a magas hangúak /156/. 
A kérdés tehát az, hogy a kis hímek miért nem keltenek olyan látszatot, hogy ők nagyok, miért nem brekegnek mélyebben? Ennek az az oka, hogy a kis hím egyszerűen képtelen mélyen brekegni, hiszen a testnagyság a fizika kérlelhetetlen szabályai szerint meghatározza a hím által kiadható hang magasságát. Ezért fejlődhetett ki a varangyokban ez a defenzív jelzés, amely pontosan mutatja a jelző testnagyságát. Erre a jelzésre figyelve a hím közelítőleg meghatározhatja riválisának testnagyságát.
A két kutató varangy párt helyezett egy tartályba, ahol egy támadó is tartózkodott 30 percig. A páron lévő hímet, amely nagy, vagy kicsi volt, elhallgattatták azzal, hogy egy gumiszalagot fűztek át a karjai alatt a száján keresztül. Amint a támadó hím megérintette a párt, a magnó szalagról öt másodpercen keresztül vagy mély, vagy magas brekegést játszottak. A kis védő hímeket sokkal ritkábban támadták meg, ha a másik hím a mélyhangú brekegést hallotta /15. ábra/. Így a mély brekegés bizonyos mértékig elriasztja a támadókat, habár taktilis ingerek szintén szerepet játszanak a támadások gyakoriságában és állhatatosságában, amint látni lehet abból, hogy a kisebb varangyokat gyakrabban támadták meg, mint a nagyokat.
Egy nagy hím, amely olyan brekegést ad, amelyet a kisebb hímek nem tudnak utánozni, mutatja, hogy ő erősebb, mint a kisebb varangyok. E hímek a kis riválisok visszavonulásával nyernek, mert nem vesztegetik idejüket és energiájukat küzdelemben. A kis hímek ugyancsak nyernek, mivel nem vesztegetik idejüket és energiájukat egy olyan küzdelemben, amelyet nem valószínű, hogy megnyernének. Mindketten hasznot húznak, és ebben az értelemben a közöttük zajló kommunikáció kooperatív interakciónak tekinthető.
Képzeljük el, hogy a populációban az agresszió két típusa van jelen. Az egyik típus mindegyik ellenfelével addig küzd, amíg fizikailag legyőzik, vagy ő győz le valakit, a másik fajta pedig visszavonul, amint felmérte riválisának küzdési képességét. Aligha kétséges, hogy bármi áron küzdeni akaró típus előbb vagy utóbb, de inkább előbb találkozik egy olyan ellenféllel, amely alaposan helyben hagyja. A másik stratégiát, "csak akkor küzdj, ha jó esélyed van" folytató egyed sokkal kisebb valószínűséggel szenved sérüléses vereséget egy nálánál sokkal erősebb ellenféltől. 
Továbbá képzeljünk el két típusú magas rangú küzdőt a populációban, az egyik olyan, amelynek jelzéseit a kisebb hímek nem képesek utánozni és egy másik típust, amelynek fenyegető pózát a kisebb hímek tökéletesen be tudnák mutatni. Ha a jelzést elvileg a kis hímek is elő tudják állítani, előbb vagy utóbb lesz olyan mutáns, ami valóban bemutatja a domináns jelzését. Amint ez kialalul, azok a jel-értelmező egyedek lesznek előnyben, amelyek figyelmen kívül hagyják a csaló jelet, csökkentve ezzel a kibocsátásának értékét. Ez viszont logikusan annak a jelzésfajtának a kialakulásához vezet, amelynek genetikai alapjai vannak, és amelynek értéke nem csökkenthető csaló jelzéssel. 
Ha ez az érvelés helyes, akkor prediktálhatjuk, hogy számos, egymással nem rokon faj fenyegető pózai konvergens tulajdonságot mutatnak, amivel becsületesen informálják a riválisokat a jelző küzdési képességéről és méretéről /623/, mivel a testnagyság, izomsúly és erő számos állatban egymással szorosan összefügg /468, 766, 834/. A szarvasbika hímek nőstényekből álló háremekért küzdenek az őszi szarvasbőgéskor. Bár előfordulnak komoly küzdelmek, ezek rendszerint az egymáshoz hasonló testi kondícióban lévő hímek között zajlanak, és a legtöbb interakció még az agancs összecsapás stádiumáig sem juthat el. Sokkal gyakoribb az, hogy az egyik hím visszavonul egy sorozat rivalizáló bőgés után /16/ ábra/. Ezek az akusztikus pózok energetikailag költségesek, ezért csupán a legjobb kondícióban lévő bikák képesek ismételten bőgni perceken keresztül /145, 146/. Így a varangy küzdőkhöz hasonlóan a kihívók és a hárembikák pontos információt nyernek riválisuk küzdési képességeiről az akusztikus produkció alapján. Az akusztikus viadal után a pózolásban rejlő információt használják annak megállapítására, hogy az ellenfél gyengébb, vagy erősebb, s így adaptívan eldönthetik, hogy visszavonulnak, vagy elfogadják a rivális kihívását valódi küzdelemre. 
A szarvasbikák rivalizációjának van egy része, amelyet párhuzamos sétának neveznek /17. ábra./ Itt is van a hímeknek lehetőségük arra, hogy felmérjék egymáshoz viszonyított nagyságukat közelről, mielőtt közvetlen fizikai küzdelembe kezdenének. 
Hasonló pózok fejlődtek ki számos halban, madárban, rovarban, tehát hogy két egyed egymással párhuzamosan megáll, fejjel egymás mellet, vagy fordítva, ami lehetővé teszi a szemben állóknak, hogy felmérjék milyen nagyok az ellenfélhez képest, mielőtt elmenekülnének, vagy küzdenének. A bizarr nyeles szemű legyeknél pl. a testhossz erősen korrelál a két szem közti távolsággal. Az állat látómezeje így olyan, hogy a hímek pontosan fel tudják mérni, hogy nagyobbak-e, vagy kisebbek ellenfelüknél a ritualizált küzdelem során /18. ábra/, úgy hogy a kisebb hímek elillannak a nagyobb légy fenyegetésével szembenézve /117, 187/.
 
módositva: 2001.01.09, webmester: Kabai, webhely: http://www.behav.org