Az állatok viselkedése:Egy evolúciós megközelítés

 
 
A szerzőről..............................
  Fordította: Székely Tamás
  webre tette:Kabai Péter
 
átnézte:(még nincs ellenőrizve)
A kommunikációs jelzések viselkedésökológiája
A pózok és a csalás
 
Adaptációs szempontból a csaló "jogtalan" költséget támaszt a máskülönben hasznos kommunikációs rendszerrel szemben /13. Ábra/ A jogtalan jelzők csökkentik a kommunikációs rendszer jogos felfogóinak előnyét. Ha következetesen hátrányos lenne a jelzésekre válaszolni, akkor a szelekció a jelzésekre nem válaszoló egyedeknek kedvezne, és így a nem válaszoló "mutáns" gének terjednének el. Ezt az érvelést alkalmazva az adaptácionisták számára egy speciális problémát jelent, hogy megmagyarázzák, vajon miért használ sok állat erőteljesen rituális és akusztikus pózokat fontos döntések meghozására. Pl. ahelyett, hogy közvetlenül harcolnának, számos állatfaj hímje erősen rituálizált pózok alkalmazásával rendezi el a konfliktust, pedig ezek a pózok gyakran nem járnak semmiféle kontaktussal sem a két rivális között, nyitottá téve a küzdelmet. Még a valódi küzdelemnek is komikus elemei, amikor a két küzdő fél néhány taszigálás után elválik. Egy vagy két összecsapás után a szubordináns elefántfóka rendszerint eldübörög, olyan gyorsan, ahogyan csak tud. Hájas testével a víz felé igyekezve keresztül araszol a tengerparton, miközben a győztes hangos, de rendszerint ártalmatlan üzéssel követi.
Mielőtt felfedezték volna, hogy az a hipotézis, amely a jelenségeket a faj érdekeivel magyarázza súlyos logikai ellentmondásokat rejt /1. fejezet/, gyakran hallhattuk, hogy a konfliktusok megoldása az ártalmatlan fenyegető pózokon keresztül a faj vagy csoport érdekében történik. Úgy gondolták pl. hogy ez szabályozza populáció nagyságát, vagy megakadályozza a magasabb rangú egyedek sérülését, akik növelhetik a populáció genetikus állományának minőségét. A faj hasznára vonatkozó hipotézisek feltételezik, hogy az úriemberként vesztők a populáció felélhető részéhez tartoznak, amelyek készek feláldozni magukat a faj egészének jólétéért. Azonban az önfeláldozó egyedek, ha valaha is léteztek, előbb vagy utóbb leváltódnának egy mutáns típussal, amelyik úgy viselkedik, hogy növelje fitneszét.
Így a modern biológusok munkahipotézis az, hogy egy egyednek úgy kell megoldania a konfliktusait, hogy növelje saját reproduktív sikerét, függetlenül a viselkedés populáció egészére vonatkozó hatásától. Úgy tűnik azonban, hogy küzdelmek ritualizált természete nyitva hagyja a csalás lehetőségét, mivel egyes egyedek utánozhatják mások pózait, hogy hasznos forrásokat. pl. fészkelési territóriumot, vagy párt szerezzenek. Egyes megfigyelők szerint pontosan ez történik /186/.
Számos madárfaj hímjei pl. a fészkelési territórium birtoklását énekléssel reklámozza. Az idegen madarakat az éneklő hím pusztán hangjával képes elriasztani értékes territóriumáról. John Krebs felvetette, hogy a hímek azért fogadják el gyakran a vereséget tényleges küzdelem nélkül, mivel az ellenfél bonyolult ének repertoárja átejtette őket. A hím széncinegék 2-8 különböző énektípussal rendelkeznek és a hímek a territoriális énektípusok között akkor váltanak, amikor másik ágra szállnak /449/.
Ez a váltás talán segít meggyőzni a territóriumra vadászó hímeket az erdőben, hogy több egyed van a területen, mint valójában, amely következtetés belátásra bírhatja ezen egyedeket, hogy elhagyják a telített erdőfoltot anélkül, hogy az éneklő hímek territóriumért küzdenének.
Azt a hipotézist, hogy a hím madarak a területeken lévő védők számáról próbálnak másokat becsapni, Beaú Geste hipotézisnek nevezik /445/. P.C. Wren francia idegenlégióról írott kalandos novellájában szereplő hősének tiszteletére. Beaú Geste az emberekkel alig ellátott erődöt ostromló ellenség megtévesztésére halott embereket támasztott ki a sáncokon, ahol ezek azt a hamis benyomást keltették, hogy az erődítmény jól védett. 
A Beaú Geste hipotézis alátámasztása a pirosvállú csüröge vizsgálatából származik, amely hímjei igencsak bonyolult énekrepertoárt alkalmaznak és változtatják énetípusúkat, amikor éneklési helyet változtatnak. Egy üres territóriumot, ahol egy hangszóró változatos énekeket sugárzott, szignifikánsabban kevesebbszer foglalták el áthaladó hímek (nem a szomszédos territórium tulajdonosok) mint egy üres territóriumot, amelyen a hangszórók csupán egyetlen énektípust játszott /14. ábra, 873/. 
Ez az eredmény azonban egy másik hipotézissel is összeegyeztethető, amely szerint a hím territórium megtartó képességét jelzi énekével. Azok a hímek, amelyeknek bonyolult énekrepertoárja van idősebbek, vagy erőteljesebbek, vagy jobb kondícióban vannak, mint a kevésbé változatos énekű hímek. Ennek megfelelően a behatolók nem azért kerülik el a változatos énekű hímeket, mert azok megtévesztették volna őket a territóriumon előforduló egyedek számáról, hanem mivel pontosan képesek felbecsülni, hogy büntetést kapnának, ha át próbálnának haladni egy ilyen énekes területén.
Ken Yasukawa és William Searcy megpróbálták a Beaú Geste, illetve a hím küzdő képességének hipotézisét tesztelni, úgy hogy megnézték a hímek denzitása, az énektípusok száma és a pirosvállú csüröge hímek territóriumra behatolási gyakorisága közti kapcsolatot, természetes körülmények között. Bár szignifikáns korrelációt találtak az adott területen énekelt énektípusok száma és az ott előforduló hímek denzitása között, az áthaladási gyakoriság territóriumonként nem volt kapcsolatban a területen levő hímek denzitásával /874/. Ez az eredmény összeegyeztethetetlen a Beaú Geste hipotézis kulcspredikciójával, amely szerint a hímeknek távol kell maradnia a nagy hím denziátsú területekről, lehetővé téve egy alacsony denzitású terület hímjeinek, hogy megtévessze a territóriumra vadászó hímeket, sok különböző típusú ének éneklésével.
Ha elfogadjuk a konklúziót, hogy a nagy repertoárt nem azért használják a hím csürögék, hogy megtévesszenek másokat, akkor miért maradtak távol Yasukawa kísérletében a nagy énekrepertoárt sugárzó hangszóróktól a hím betolakodók? Csürögéknél, ellentétben számos más madárral, korreláció van a hím kora, tapasztalatai és a repertoár nagysága között. Ha feltételezzük, hogy az öregebb, tapasztaltabb madarak keményebb ellenfelek, legalábbis a csürögéknél, akkor a behatoló valószínűleg jól döntött, hogy elkerülte a nagy repertoárú hímeket, mivel ez egy közvetett jele lehet a hím küzdő képességének.
Félretéve a nehéz kérdést, hogy a repertoár nagyság vajon miért nem korrelál a korral és tapasztalattal más énekes madarakban, fogadjuk el, hogy a hím csüröge pusztán néhány énektípus éneklésével csökkenti azon behatolók számát, akiket ténylegesen el kell kergetnie. A nyilvánvaló kérdés ezután az, hogy vajon miért nem képzeli az összes territórium tulajdonos, hogy öreg és tapasztalt, úgy hogy felpumpálja énektípusainak számát, amely territóriumát reklámozza?
módositva: 2001.01.09, webmester: Kabai, webhely: http://www.behav.org