|
|
|
A kommunikációs jelzések
viselkedésökológiája
|
|
A csalás és a csalás kivédésének
evolúciója
|
| |
| A
fenti kérdések megválaszolása érdekében először arról kell megbizonyosodnunk,
hogy egyáltalán létezik-e csalás a természetben. Létezik. Korábban
már tárgyaltuk a fészekparaziták esetét, valamint orchideákat,
amelyek szexuálisan becsapnak bizonyos hím méheket és darazsakat
/2. fejezet/. A 11. Fejezetben más eseteket is meg fogunk
ismerni, amelyekben mérgező állatokra emlékeztető valójában ehető
fajok olyan módon csapják be ragadozóikat, hogy azok nem bántják
őket. |
| A becsapás egyik újabb, híres példáját,
a szentjános bogarak végzetes esetét James Lloyd vizsgál /490/.
A Photuris genuszba
tartozó egyes ragadozó szentjános bogarak válaszolnak egyes más,
a Photinus génuszba tartozó fajok hímjeinek villogásaira. Mindegyik
Photinus fajnak van egy sajátos kódja, amellyel a nőstény válaszol
a hímek jellegzetes villogási mintázatára,
úgy, hogy a saját villogás mintázatát mutatja egy pontos időintervallum
után. Egyes végzetes nőstények pontosan a három Photinus fajba
tartozó hím jelzéseire válaszolnak /492/. Ha egy Photuris nősténynek
sikerül becsalogatni egy Photinus hímet elég közel, akkor
megragadja, megöli és elfogyasztja /11. ábra/. |
| A
csalás egy másik, kevésbé tisztázott esete a nőstény hulmánok
álösztrusza. Az 1. Fejezetben leírtuk, hogy a hím hulmánok megölhetik
a csapatban lévő kölyköket, miután átvették a korábbi háremfőnöktől
a csapatot. A hímek néha még azoknak a nőstényeknek az utódait
is megölik, amelyek a hímcsere időpontjában még terhesek voltak,
habár a hímek rendszerint nem ölik meg saját utódukat, tehát azokat
a kölyköket, amelyek anyjával az átvétel időpontja után párosodtak. |
| A
terhesség korai szakaszában lévő nőstény hulmánok a hím váltás
idejekor párzásra bíztatják az új hímet, habár ezek a nőstények
nem ovulálnak és nem fogékonyak. Sarah Hrdy javasolta, hogy ezen
nőstények lehet hogy átejtik párjukat, hogy utódaikat úgy kezeljék,
mintha az új hím leszármazottai lennének, habár azok valójában
nem azok. |
| Bár
az apaság megtévesztő hipotézist nem tesztelték szisztematikusan
hulmánokkal, a hipotézist felhasználták predikciók állítására,
és ezeket más fajokon tesztelték. Pl. Boel Jeppson. azt találta,
hogy amikor egy terhes nőstény vízipocok egy olyan területre hatolt
be, amelyet egy párjától különböző
hím foglalt el, a nőstény nemi ciklusa visszaállt, és párzott
az új hímmel. Erre abból következtetett, hogy az új területen
a megérkezés után röviddel, a nőstény szaporodási szerveiben az
új hím által létrehozott vaginális dugót talált. Egyes nőstények
azonban ezután olyan hamar szültek utódaikat, hogy ezek nem származhattak
a második hímtől /410/. |
| A
hímek rendszerint tolerálják a velük párzott nőstények utódait
/459/. Jobban megérthetjük, miért fordulhat elő a csalás a hulmánoknál
ás a vízipockoknál, feltéve, ha a csaló hipotézis mindkét esetben
helyes. A hímek közvetlenül nem tesztelhetik apaságukat, hanem
indirekt jeleket kell felhasználniuk, amelyek az apasággal kapcsolatosak.
Ha egy hím egy nősténnyel párosodik, emlékezik tapasztalataira,
és ha ezt
figyelembe veszi a nőstény utódaival szemben, akkor ez a hím rendszerint
adaptíven viselkedik. Azaz a hím gyakran lesz azon utódok apja,
amikor az utódok megölése hátrányos lenne. Mivel a legtöbb esetben
a hímek nyernek az ösztruszban lévő nőstényekkel
párosodva és a fogékony nőstények is nyernek, a csaló nőstényeknek
utánozniuk kell az ösztrusz jelzéseit, hogy saját hasznukra kiaknázzák
az információ átviteli rendszert, amely rendszer más feltételek
között a kölcsönös előnyökre alakult ki. |
| Ez a viselkedés
mintázat úgy tűnik, hogy általánosan érvényes a csaló jelzékre.
Dél-Amerikában bizonyos madárfajok közös csapatban mozognak. Egy
kevert fajú csapatban a fehér-szárnyú tanager-légykapó felül egy
ágra és azokat a rovarokat kapja el, amelyeket a sűrű növényzetben
az aktívan táplálkozó többi faj egyedei riasztanak fel. Mivel
az ágon ülő madár rendszeresen figyeli a környezetét, rendszerint
ő az, aki elsőnek észreveszi a ragadozó héjákat. Ilyenkor riasztó
kiáltást ad, amivel előidézi, hogy a többiek a biztonságba
meneküljenek, vagy mozdulatlanná dermedjenek. A tanager légykapó
azonban különösen akkor hajlamos a vészkiáltásra, amikor olyan
rovart próbál elkapni, amelyet egy másik madár is kerget /12.
ábra/. A tanager-légykapó így rendszerint farkast kiált,
hiszen valójában nincs jelen ragadozó madár, a többi madár mégis
abbahagyja a rovarok üldözését, és ezzel lehetőséget ad a tanagerlégykapónak,
hogy elfoghassa a zsákmányt. |
| Vajon miért engedik a többi madarak,
hogy ez történjen. Ahogy Charles Monn kimutatta,
az idő nagy részében a csapatban lévő többi madár nyer azzal,
hogy reagál a riasztó kiáltásra, mivel a reagálás elmulasztása
halállal járhat, ha a tanagerlégykapó valóban feldedezett egy
táplálék után vadászó ragadozó madarat. Ilyen feltételek mellett
nagyobb a haszna annak, hogy a madarak minden egyes riasztó kiáltást
komolyan vesznek, mint a költség, amely lehetővé teszi, hogy a
tanagerlégykapó érdemtelen előnyhöz jusson időröl-időre /578/. |
| Ehhez
hasonlóan, a nőstény szentjános bogár, amely becsalogatja a hím
Photurist a halálba, azért képes hatékonya csalni, mert a Photinus
hímek többet nyerhetnek, mint veszthetnek a fajuk jellegzetes
szexuális jelzésére válaszolva. Azok a hímek, amelyek teljesen
elkerülnék a Photuris hímeket, valószínűleg ugyanúgy elkerülnék
a saját nőstényeiket is, mivel a jelzéseik szinte teljesen azonosak,
s a nem válaszoló nőstények kevesebb olyan utódot hagynának, amelyek
az óvatos viselkedés tulajdonságait hordoznák. A hím Photinusnak
azonban van egy ellenstratégiája, amellyel
néha kivédi a halálos nőstéányek cselét. A Photuris ragadozók
10 eset közül csupán egyszer képesek elfogni a Photinus hímeket.
A Photinus hímek ugyanis nem rohannak egyenesen a fogékony nőstény
jelzését adó egyedhez. Ehelyett a hímek bizonyos távolságban
földre szállnak,
majd lassan előre sétálnak, nyilvánvalóan készen állva arra, hogy
elmeneküljenek, ha bármilyen veszélyes jel feltűnik /495/. |
| |
|
Egy
evolúciós megközelítés 