Az állatok viselkedése:Egy evolúciós megközelítés

 
 
A szerzőről..............................
  Fordította: Székely Tamás
  webre tette:Kabai Péter
 
átnézte:(még nincs ellenőrizve)
 
Az evolúció nyomon követése a ma élő fajok összehasonlításával
 
Egy viselkedés kialakulásának történetébe bepillantást nyerhetünk, ha a megfelelő kövületeket felfedezzük, és kitaláljuk, hogy a csontok tulajdonosai vajon hogyan viselkedhettek. De a fenti példák mutatják, hogy a fosszilis bizonyítékok nem biztos, hogy felfedik a teljes történeti sorrendet, amely egy meglévő viselkedéshez vezetett. A madarak néhány átmeneti formáját például még nem fedezték fel és lehetséges, hogy soha nem is fogják. A fosszilis adatok hiányossága és annak a lehetősége, hogy egyes átalakulások nagyon gyorsan mehettek végbe azt jelenti, hogy nem mindig követhetjük az evolúciós lépéseket a geológiai bizonyítékok alapján. 
Ez nem azt jelenti, hogy lehetetlen kinyomozni a viselkedés kialakulását. Vegyük pl. egy lepke vérszívó viselkedését, amelyről a fosszilis bizonyítékok semmit sem mondanak. Hans Banziger a Calpe eustrigata lepke egy példányát fogta el, mialatt a malajziai bivalyok izgalmas megfigyelését végezte az egyik éjjel /8. ábra/. Gyanítva, hogy a lepke a moszkitók által megsebzett emlős vércseppjeivel táplálkozik, a kutató egy apró kis vágást végzett az ujján és odadugta a dobozban lévő lepkének "a lepke rámászott az ujjamra és beledugta a szájszervét a vérbe, de úgy tűnt, hogy nem szívja fel a vért. Ehelyett beleszúrta a lándzsaszerű szájszervét a sebbe, és kíméletlenül behatolt a húsba. Az érzett fájdalomtól felkiáltottam - örömmel-, ugyanis felfedeztem, hogy a lepke kis lyukat üt, hogy vérhez jusson" /38/. A húszezer molylepke és lepke közül csupán négy faj táplálkozik ezen a módon /37/. A Lepidopterák nagy része egy hosszú és finom szájszervvel virágok nektárját szívja. Egyes fajok azonban a cukordús levek másik forrását használják ki, a túlérett gyümölcsöket. Ugyancsak más fajok a madarak, denevérek vagy rágcsálók által részben megevett gyümölcsök felületi nedveit fogyasztják. Ezen fajok bizonyos populációiban valószínű, hogy egyes egyedek szokatlanul erős, ráspolyszerű szájszervvel rendelkeztek, s ezek az egyedek szelekciós előnyben részesülhettek. Ezek az egyedek felkarcolhatták a felszínt és hozzájuthattak a felsértett felszínből kifolyó gyümölcs levéhez. Ez az adaptáció később tovább módosulhatott egyes populációkban, lágy gyümölcsök héjának felsértésére.
Egyes molylepkék képesek szeder és málnaszemek felsértésére, így ők nem függenek más állatoktól, amelyek kikezdhetik a gyümölcsöket. Az a típusú szájszerv, amely ezt képes végrehajtani, a változatokra ható szelekcióval egyre erőteljesebbé vált, mígnem képesek voltak vastag héjú gyümölcsök kilyukasztására is.
Számos molylepke és lepke, főként a hímek, nátriumsó forrásokat is keresnek, egyelőre ismeretlen okok miatt. Az izzasztó terepmunka során alkalmanként lepkék szálltak le a kezemre és karomra, hogy sót igyanak. Ez az élvezetes tapasztalat kissé Asziszi Szent Ferencre emlékeztetett, aki az állatok szent patrónusa volt. De azok, akiket még nem kerestek fel szomjas lepkék, bizonyára láttak már iszapos pocsolya szélén lepke tömeget, amikor a lepkék a talajt nyalogatják szájszervükkel /9. ábra/. Legalább egy faj esetében a hímek olyan helyekre vonzódnak, ahol a nátrium koncentráció magas /26/. Így nem meglepő, hogy sok Lepidoptera az elfolyósodó tetemek pompás ambróziájával táplálkozik, állati trágyák nedves kupacain, vagy vizelet tócsákon. Mindem ilyen forrás gazdag nátriumionokban. További más lepkék élő állatokat keresnek fel, hogy a szivárgó sós vérből, a szemfolyadékból, /10. Ábra/, vagy a krokodil könnyekből /793/ igyanak.
A Calpe eustrigata valószínűleg egy gyümölcslyukasztó formából fejlődött ki, mivel a génusz többi tagjai gyümölcs specialisták, mint a C. eustrigata maga is alkalmanként így táplálkozik. Ha gyümölcs felszúró populáció egyedei az állatokhoz gyűltek, hogy szemfolyadékot, vagy a moszkitók által kiszívott véren táplálkozzanak, ezen egyedek lehet, hogy kezdetben táplálékukat kiegészíthették további folyadékokkal, amelyet a bőr megsértésével szereztek. További mutánsok alkalmazhatták az erőteljes szájszervüket, hogy átvágják a tapírok és más állatok bőrét, azért, hogy áldozatukból közvetlenül kivonják a vért /37/.
Az ilyen típusú történetek bizonyos logikai feltételek és szabályok szerint építkeznek /38, 207/. Az első feltételezés, hogy azon viselkedések, amelyek evolúciós történetét analizáljuk, genetikai komponenssel kell, hogy rendelkezzenek. Genetikai különbségnek kell lenni az egyedek között ahhoz, hogy a viselkedési különbségek létrejöhessenek /3. fejezet/. Ez a fajon belüli evolúciós változás szükséges feltétele /1. fejezet/. 
A második feltétel, hogy azok a fajok, amelyek közös őstől származnak, s így rendelkeznek a genetikai program elemeivel, valószínűleg hasonlóképpen viselkednek. A viselkedési mintázatok gyakran visszamaradnak egy új fajban, ami az ősi populációból kifejlődik. Empirikus megfigyelés, hogy azon fajok, amelyek közeli rokonságát hagyományos taxonómiai technikákkal megállapították (anatómiai és külső tulajdonságok vizsgálatával), valószínűleg hasonlón viselkednek. A legtöbb molylepke valójában virágok nektárjával táplálkozik. Ebből következik, hogy számos közel rokon faj közös viselkedése valószínűleg egy távoli őstől származó viselkedési mintázatból származott. Ha több rokon fajnak van hasonló viselkedési tulajdonsága, ekkor alig valószínű (de nem lehetetlen) hogy a tulajdonság mindegyikben függetlenül alakul ki. A legegyszerűbb magyarázat, hogy mindegyik faj megőrizte adaptációját (egy konzervatív tulajdonságot) akkori időből, amikor közös őshöz tartoztak. Így az első molylepke szerű rovar valószínűleg nektárevő volt. Azok a fajok, amelyek ebből az ősi populációból fejlődtek ki, megőrizték a tulajdonságot, mivel sok nektárforrás volt, amelyet az egyes fajok ki tudtak használni.
Ha a rokonfajok egy csoportjának néhány tagja ettől eltérő viselkedést produkál, akkor valószínű, hogy ezen tulajdonságok újabban alakultak ki. Minél ritkább a tulajdonság, (a feltételezett ősi tulajdonsághoz képest), annál valószínűbb, hogy újabb keletű változása az eredeti viselkedésnek /11. ábra/. Az ősi szájszervet és emésztési rendszert a Lepidopteráknak csupán kissé kellett megváltoztatni, hogy lehetővé tegye a gyümölcs nedvekkel táplálkozást, a virágnektárral szemben. Egy kismértékű mutáció ezen tulajdonságokban gyümölcshorzsolást, majd gyümölcs kilyukasztást eredményezett. S az a szájszerv, amellyel a narancsba lehetett szúrni, alkalmas lehetett arra is, hogy emlősök bőrét átlyukasztva vért igyon a lepke.
E viselkedési szekvencia mindegyik lépése adaptív lehet, mivel mindegyik változás további változások alapját képezheti. Az ilyen változások felhalmozása eredményezi, hogy egy tulajdonság pl. a molylepkék vérszívása alapvetően különbözik a leszármazási vonal alapvető tulajdonságaitól /12. ábra/.
 
módositva: 2001.01.09, webmester: Kabai, webhely: http://www.behav.org