|
|
|
A viselkedés történetének
nyomon követése a fosszíliák alapján
|
|
Az ember két lábon járásának evolúciója
|
| |
| Egy másik szokatlan
módja a helyváltoztatásnak, az emberek járása. Bár néhány főemlős
alkalmanként felegyenesedve sétál rövid távolságokat, az ember
az egyetlen élő főemlős, amely rendszeresen ilyen módon jár /795/.
Csontvázunk jelentősen megváltozott, főképp a lábunk és a
medencénk, mégpedig
oly módon, hogy elősegítse a jellegzetes helyváltoztató mozgásokat.
De vajon hogyan jártak őseink? Általános nézet szerint az Australopithecus
génusz tagjai, amelyektől valószínűleg az emberek leszármaztak
/809/, két lábon jártak, de kevésbé
hatékony gyaloglók voltak, mint a ma élő emberek /6. ábra/. Napjainkban
azonban megkövesedett lábnyomokat találtak, 3,5-4 millió éves
vulkánikus hamu esőből származó sziklában. Nagyon valószínű, hogy
ezek a lenyomatok Australophitecustól származtak, és
a nyomatok szinte azonosak a ma élő ember lábnyomaival /7. ábra/.
A lábnyomnak erőteljes sarkbenyomódása van, a nagylábujj a maira
jellemző módon helyezkedik el a talpon és a nyomok elrendeződése
is a ma élő emberekére jellemző /351, 831/. Ezek a lények,
amelyek koponyája rendkívül különbözik az emberétől, nyilvánvalóan
kétlábon jártak, ugyanolyan hatékonysággal, ahogy te vagy én. |
| Vajon tényleg így van-e? Ez a kérdés
ugyancsak nagyrészt megoldatlan. Kétségkívül egyes Australopithecusok,
ugyan úgy mint a
Homo genus ősi tagjai felegyenesedett pozícióban jártak, de ezen
hominidák lábujj csontjainak vizsgálatából kiderült, hogy a csontok
erőteljesen görbültek, sokkal jobban, mint a mai élő emberek megfelelő
csontjai. A görbült lábujjak (és kézujjak)
a fán élő főemlősök jellegzetességei, nem pedig a földön lakóké.
Ezen tulajdonság előfordulása az őseinkben jelezheti, hogy a teljes
értékű kétlábon járás csupán 1,6 millió évvel ezelőtt fejlődhetett
ki, és a korábbi hominidák gyakran mászhattak fára is.
A görbült ujjak ebben
a műveletben igen hasznosak /478, 754/. Így a fosszilis bizonyítékok
szerint a kétlábon járáshoz vezető evolúciós sorozat négy lábon
járással kezdődött, ami igaz az összes élő rokonunkra, és szinte
az összes fosszilis főemlősre. A leszármazási
vonalunkban a négylábú helyváltoztatás valószínűleg keresztül
ment egy alkalmankénti kétlábú stádiumon, amelyet egyre gyakoribb
kétlábon járás követett, némi fáramászással, végül is kialakult
az erősen specializált teljes értékű kétlábon járás. |
| |
|
Egy
evolúciós megközelítés 