5. Fejezet: Idegsejtek és viselkedés

Ingerszűrés és viselkedés

A hallás ökológiai jelentősége

A bagolylepkéknek, fátyolkáknak, tücsköknek nem szükséges, hogy leghalványabb elképzelése is legyen a denevérről, vagy arról a veszélyről, amit a ragadozók képviselnek. Elegendő, ha öröklik az idegi hálózatokat, amelyek automatikusan segítik a ragadozó elkerülését, mégpedig jobban, mint a más típusú idegrendszerrel rendelkező egyedekét. Az idegi egységek, amelyek a mai napig túléltek a bagolylepkék, fátyolkák és tücskök számára, a világ tökéletlen képét adják egy korlátozott képességű repertoárral. Ez a rendszer mégis sikeres volt a túlélésért és a reprodukcióért folytatott küzdelemben, egy olyan éjszakai világban, ahol a denevérek is élnek.

Az állatok rendszerint nem fogják fel a stimulusokat, hacsak azok nem asszociálódnak valamilyen eseménnyel, amely befolyásolja az egyed reproduktív sikerét /521, 585/. Ha lenne óriás denevér, amely emberekkel táplálkozna, gyanítom, hogy megvolna bennünk a képesség, hogy felderítsük az ultrahangokat fülünkkel és ezen stimulusokra a reakció valószínűleg drámai lenne. De szerencsére emberevő denevérek nem léteznek és hiányzik az ultrahang felderítő képességünk is.

Érdekes azonban, hogy néhány bagolylepke nem képes meghallani a denevért, a lárva- stádiumban, amikor a hernyókat nem fenyegeti a légitámadás veszélye az éjszakai denevér ragadozóktól. A káposztalepke lárvája, amely a kertészek átka, egy kis zöld hernyó, amely napjait káposztalevelek és hasonló növények elfogyasztásával tölti. A hernyónak van egy bizonyos típusú füle, mely képes meghallani a hangokat /516/. A fül 8 vékony szőrből áll, amely egy kis tokban ül, az elülső szegmensen /8. ábra/ Ha a hernyó felé zajt irányítunk, bizonyos frekvenciák megállítják a táplálkozást és vergődni kezd a levélen, visszaöklendez egy zöldes folyadékot, és lepottyan a fölre. Azok a ferekvenciák, melyeknek ilyen hatásai vannak, mind 1000 Hertz alatt vannak, jóval az emberi hallás hatósugarán kívül, és kívül a denevérek által produkált 20-100000 Hertzes tartományban.

A lárva alacsony frekvenciájú hallása segíti az ellenségek elkerülésében, amelyek nem denevérek, hanem kaparódarazsak. Ezek a darazsak lepke-lárvákra vadásznak, amelyeket megszúrnak, szétszednek, és a fészekben saját lárváikat táplálják velük /lásd a 15. fejezet 17. ábráját/. A repülő kaparódarázs szárnya zümmög, egy alacsony frekvenciájú hangot produkálva kb. 150 Hertz-cel. A hangok a 100-700 Hertzes tartományban ingerlik a lepkelárva fonalszerű szőrsejtjeinek vibrációját /9. Ábra/. Az ingerelt szőrökről ezután az információ valamilyen úton aktiválja a fentebb leírt védekező viselkedést. A reakció csökkenti a predáció esélyét. Ha valaki eltávolítja a lárva érzékszőreit, akkor nem fedezheti fel a darazsakat távolból, így addig nem képes semmilyen védekezésre, amíg a darázs meg nem érinti és ekkor már valószínűleg túl késő van. Az egyik kísérletben a süket hernyók 30 %-kal nagyobb valószínűséggel estek áldozatul a vadászó kaparódarazsaknak, mint a sértetlen egyedek /760/.