4. fejezet: A viselkedés fejlődése

A viselkedés fejlődésének rugalmassága

A fejlődés homeosztázisa és a szociális viselkedés

Margaret és Harry Harlow klasszikus kísérletei a szociális viselkedési kifejlődésén /343, 344,/ azon alapultak, hogy újszülött rézusz majmokat születésük után röviddel elválasztottak anyjuktól. Ezután a kölyköt ketrecbe helyezték egy mesterséges pótanyával /13. ábra/, amely egy dróthenger vagy egy plüss figura volt, amelyet cumisüveggel láttak el. A fiatal rhesusmajom súlygyarapodása és testi kifejlődése megegyezett az izolálatlanul nevelt rhesus kölykökkel. Azonban hamarosan napjait az egyik sarokban töltötte, előlről hátra dülöngélve és harapdálva magát. Ha egy idegen tárggyal vagy egy másik majommal került szembe, az izoláltan nevelt kölyök nyilvánvaló félelemmel menekült. Az anyai deprivációs kísérletek kimutatták, hogy a kölyök és az anya közti kölcsönhatás kritikus tapasztalatokat eredményezett a rézusz majmok teljes szociális életének kifejlődéséhez. De még ha a kismajom anyjával együtt nevelkedett, a többiektől izoláltan, még akkor sem fejlődött ki a valóban normális szexuális, játszó és agresszív viselkedés. Amikor magukhoz hasonló állatokkal találkoztak életük későbbi folyamán, ezek a kismajmok a túlzott félelmet, vagy felesleges erőszakot mutattak. Társukkal kölcsönhatás elengedhetetlen feltétele a normális viselkedés kifejlesztésének.

De vajon mennyi szociális tapaszztalat szükséges a normális szociális viselkedés kifejlődéséhez? A meglepő válasz az, hogy a máskülönben teljesen izoláltan nevelt kölykök lényegében a tipikus szociális viselkedés kifejlesztésére voltak képesek, ha naponta csupán 15 percre engedték három más kölyökkel egy ketrecbe /343/. Elsőnek a kis rézusz majmok egymáshoz simultak, /14. ábra/, de később játszani kezdtek. Szabadban nevelkedett rézusz kölykök egy hónapos korukban kezdenek játszani és hat hónapos korukban minden ébren töltött percüket a kortársaikkal együtt töltik /739/. A kísérletesen deprivált majmok mégis egy nagyon kis időtöredékkel is képesek voltak a normális szociális tapasztalatok kifejlesztésére.

A főemlősök fejlődési rendszerének rugalmasságát további példaként a következő vizsgálat világítja meg. William Mason egy kísérletet tervezett, amelyben szociálisan izolált majomkölyköket mozgó pótanyával együtt neveltek. A pótanya egy guruló műanyag lovacska volt, amelynek pokrócból volt a nyerge és ezt a lovacskát a nap folyamán többször megmozgatták a kölyök ketrecének egyik pontjáról a másikra /528/. Amikor a mozgó anyával nevelkedett kölyök először találkozott más majmokkal 14 hónapos korában, majd másodszor 4-5 éves korában, ezek szociális viselkedése egészen nornális volt, annyira, hogy több egyed sikeresen kopulált az új társával.

Mason néhány rhesus majmot korcs kutyákkal, mint pótanyákkal nevelt fel /15. ábra/. Az ilyen pótanya sokkal aktívabb és interaktívabb, mint egy műanyag lovacska. A kölyök rézuszmajmok gyorsan elfogadták a kutyát és a szociális interakciójuk a kutyával közel normálisan fejlődött, annak ellenére, hogy az anya egészen atipikus volt /529/.

Mason tesztelte a kutya-anyával nevelt és az anya nélkül nevelt kismajmok intellektuális fejlődését. A majmoknak táplálék jutalmat kínált, ha egyszerű feladatot végeztek, pl. új tárgy húzását, vagy tolását. A kutya anyával nevelt kismajmok kezdetben sokkal jobban végezték ezt a tanulási feladatot /16. ábra/ de az élettelen anyával nevelt kismajmok gyorsan utolérték őket, kb. egy éves korukban. A problémamegoldó képesség visszaállítása az élettelen tárgyakkal nevelt kismajmoknál a viselkedési homeosztázis további vizsgálatát igényli.