Az állatok viselkedése:Egy evolúciós megközelítés

 
 
A szerzőről..............................
  Fordította: Székely Tamás
  webre tette:Kabai Péter
 
átnézte:(még nincs ellenőrizve)
Téves nézetek az ösztönről és a tanulásról
Tanulás és rokonfelismerés
 
Amikor egy kis cickány vagy kisliba az anyjára imprintálódik, egy közeli rokont tanul megfelismerni. Az imprinting a rokon felismerés közvetlen mechanizmusa. A rokon felismerést úgy definiálhatnánk, hogy egy egyed egy másik egyeddel a genetikai rokonságnak megfelelően bánik. A genetikailag hasonló egyedek felismerésének képessége számos olyan állatnál előfordul, amelynek szülei gondozzák az utódokat, /12. fejezet/ vagy olyan fajoknál, ahol az egyedek rokonokkal együtt társasan élnek /15. fejezet/.
Ahogy a fejezet következő részeiben próbálom megvilágítani, a rokon-felismerés biztosítja annak a viselkedésnek az alapját, amely lehetővé teszi az egyed génjeinek az elszaporodását. Itt a fő hangsúly azon a speciális közvetlen mechanizmuson van, amely elősegíti a végső célt, a tanulási mechanizmust, amely talán az imprintinghez kapcsolódik, s amely lehetővé teszi a szülőktől és az utódoktól eltérő rokonok azonosítását. A testvérek felismerése rendszerint egy egyszerű szabály eredménye, amely gyakran mondja ki: kezeld azokat az egyedeket, amelyekkel együtt felnőttél különbözően a többiektől.
Pl. egy vizsgálati szobába helyezett fiatal tüskés egerek egymás társaságát keresik, de ha lehetőségük van, akkor azon egyedekkel bújnak össze, akikkel egy alomból származnak, s kerülik azokat, akikkel nem volt semmilyen korábbi kapcsolatuk. Rendszerint ez azt eredményezi, hogy a testvérek preferálják egymást. Ha valaki kísérletesen nem rokonokból álló almot állít össze, amelyet ugyanaz a nőstény gondoz, ezek a nem rokon alomtársak testvérként fogják egymást kezelni /641/. Ez a felismerési hiba mutatja, hogy ennek a fajnak a fiataljai tanulják, hogy kik jönnek ugyanabból az alomból és ennek megfelelően változtatják meg társas viselkedésüket.
@@@Más esetekben azonban olyan rokonok is képesek egymást felismerni, akik nem együtt nőttek fel. Pl. a társas redős szárnyú darazsak királynői, akik három-öt napig vannak kapcsolatban a fészekkel és testvéreikkel, kevesebb agressziót mutatnak a tőlük izoláltan felnevelt testvérekkel szemben, mint a nem rokon, izoláltan nevelt nőstényekkel. Bár a királynőknek nem volt lehetőségük arra, hogy közvetlen kapcsolatba kerüljenek ezen elkülönített testvérekkel, mégis különbözően kezelik őket a többiektől. 
D. Pfennig és munkatársai gyanították, hogy a redős szárnyú darazsak nőstényei illatanyagokat őriznek meg a fészekből és a királynő az ismeretlen nőstényt megszagolva dönti el, hogy annak illata ugyanabból a fészekből jön-e, mint a sajátja /632/. Természetes körülmények között a testvéreknek hasonló a fészekszaga, amely lehetővé teszi, hogy a nőstények felismerjék nővéreiket és elkülönítsék a nem rokonoktól. Ha ez a hipotézis helyes, akkor a redős szárnyú darazsakat meg lehet téveszteni, hogy eltűrjenek egy nem rokont úgy, hogy egy frissen kikelt királynőt idegen fészekbe viszünk át, mert ezzel lehetővé tesszük, hogy a királynő annak a fészeknek és a benne lévő nőstények szagát tanulja meg. Ahogy várható, a kísérletben részt vett nőstények különösen toleránsak voltak a nem rokon nőstényekkel szemben, amelyek a fészek elkülönült részeivel érintkeztek, ahová betették őket. Így a redős szárnyú darazsak rokon felismerése a következő szabályon alapul:: azon egyedeket kezeld rokonként, akik szaga arra a fészekre emlékeztet, ahol felnövekedtél.
Egy kicsit hasonló proximális mechanizmus lehet felelős a belding földi mókusok rokonfelismerésére. A jelenség vizsgálata céljából Paul Sherman néhány terhes nőstény fogott el és elszállította őket Warrwn Holmes laboratóriumába. Két nőstény közel azonos időben szült. Holmes felcserélte a kölyköket, és így a fiatalok négy típusát alakította ki: 1. testvérek egymástól távol nevelve, 2. testvérek egymással nevelve, 3. idegenek egymástól távol nevelve, 4. idegenek egymással nevelve. A mostoha kölyköket a nőstények készségesen elfogadták.
Amikor a fiatalok elérték az elválasztási időszak végét, párokban egy vizsgálati helyiségben helyezték őket, és engedték őket egymással kapcsolatba kerülni. Az együtt felnőtt állatok függetlenül attól, hogy testvérek voltak vagy sem, rendszerint barátságosan viselkedtek, míg az egymástól függetlenül felnevelt egyedek agresszívek voltak egymással. Ez a vizsgálat mutatja, hogy a kismókusok valamit megtanultak az együtt felnövekvés alatt és ezt a tapasztalatot használják a társas kapcsolatokban.
De talán a legizgalmasabb eredménye ezeknek a kísérleteknek az volt, hogy az egymástól külön nevelt testvérek szignifikánsan kisebb agressziót mutattak egymás felé, mint a külön nevelt idegenek /15. ábra, 378/. Más szavakkal: a testvérek valamilyen úton képesek voltak egymás felismerésére, talán a szag hasonlósága alapján, ami nem függött az anya, vagy az odú szagától. Valójában, amikor a testvéreket engedték, hogy egymással kapcsolatban legyenek a helyiségben, még az ugyanattól az apától származó külön nevelt fél testvérek is agresszívebbek voltak a nem rokon nőstényekkel, mint az apai ágon élt testvéreikkel. /377/ A hímtestvérek azonban majdnem olyan agresszívek a többi teljes vagy féltestvéreikkel szemben, mint a nem rokonaikkal szemben /15. ábra/. Mivel a természetben a nőstények gyakran élnek szoros közelségben /15. Fejezet/, nekik megvan a lehetőségük, hogy egymást segítsék, és ezt a nőstények meg is teszik, mivel megvan a megfelelő diszkriminációs képességűk. A hím testvérek azonban egymástól távol élnek, így a hím belding földmókusok ritkán kerülnek kapcsolatba közeli rokonaikkal.
A végső magyarázat: a hímek nem nyernek semmit a rokonfelismeréssel, így nálunk nem alakult ki ennek a képességnek a közvetlen mechanizmusa /715/. Holmes és Sherman vezette be a fenotípusos megfelelés fogalmat, amely felelős lehet a nőstény belding földmókusok és más állatok rokon-felismerési képességéért. Ezek a lények valamit megtanulnak a saját fenotípusukról, megjelenésükről, szagukról, vagy valamilyen más tulajdonságukról és aztán olyan alapon különböztetik meg a többieket, hogy mennyire hasonlók ezek az egyedek hozzájuk /379/. Egy ilyen mechanizmus segítheti az egyedeket, hogy a rokonokat felismerjék, amikor a rokonok valamilyen szempontból hasonlóak.
 
módositva: 2001.01.09, webmester: Kabai, webhely: http://www.behav.org