|
|
|
A darwini logika és a viselkedés vizsgálata
|
|
|
|
A csoportszelekció problémája
|
| |
| A faj "érdekének" logikáját Wynne-Edwards
1964-es vaskos könyve mutatja be (Animal Dispersion in Relation
to Social Behaviour) /871/. Eszerint a viselkedés szinte minden
aspektusa a fajt segíti populációja méretének korlátozásában azért,
hogy elkerüljék a
táplálékkészletük elpusztítását, amelytől a túlélésük függ. Wynne-Edwards
érvelésének magva az, hogy csak azok a fajok élték meg a jelenkort,
amelyek képesek voltak populációjuk szabályozására. Mások, amelyeknél
hiányoztak ezek a mechanizmusok,
eltűntek a faj túlélését biztosító legfontosabb források kimerítése
miatt. |
| |
| Wynne-Edwars a biológusokat arra késztette,
hogy felülvizsgálják a szociális viselkedés evolúciójának elméleti
alapjait. Az egyik szerencsés eredmény volt G. C. Williams válasza
(Adaptation and Natural Selection), amely 1966-ban jelent meg
/845/. Williams és néhány más biológus /462/ felismerte Wynne-Edwards
érvelésének gyenge pontját /462/. Wynne-Edwards szerint a szelekció
legfontosabb szintje a csoport, és a populációk tudattalanul küzdenek
egymással a túlélésért. Így azon csoportok, amelyek tagjai feláldozzák
potenciális szaporodásuk sikerüket a csoport egészének javára,
elkerülik a kihalást. Williams szerint csoportszelekció elmélete
teljesen különbözik a természetes szelekció
darwini elméletétől, és a természetes (egyedi) szelekció sokkal
nagyobb eséllyel eredményez evolúciós változást, mint a csoportszelekció. |
| |
| Williams
érvelése a következő volt. Képzeljük el, hogy egy bizonyos faj
vagy csoport olyan egyedekből áll, amelyek képesek feláldozni
magukat a faj hosszú távú érdekéért. Pl. képzeljük el, hogy a
lemmingek olyan populáció-sűrűséget érnek el, hogy a faj túlélése
veszélyeztetett lett. Képzeljük el továbbá, hogy néhány lemming
öngyilkosságot követ el, ahogyan állítólag a valóságban
meg is történik néha, ezzel csökkentve a kritikus táplálékforrások
kihasználását. Ebben az esetben a csoportszelekció Wynne-Edwards
szerint kedvezne az öngyilkosság alléljeinek. |
| |
| Az öngyilkos hajlamú populációban azonban
a természetes szelekció
is működik. Gary Larson, aki a biológiai témákat egyedülállóan
kezeli, rajzolt egy karikatúrát, amin látjuk, ahogy a lemmingek
egy csoportja a víz felé igyekszik öngyilkosság elkövetésére készülve,
de közöttük van egy lemming, aki felfújt úszógumit
visel a derekán /7. ábra/. Ez a karikatúra Wynne-Edwards elméletének
központi hibáját ragadja meg. Hogyha a lemmingeknek két típusa
létezett volna, az egyik, amely hajlandó feláldozni magát nagy
populáció sűrűségnél, s a másik hajlandó elviselni, hogy
az öngyilkos típus
végrehajtsa feláldozó akcióját, anélkül, hogy ő is részt venne
benne, vajon melyik típusból lenne több a következő generációban?
Ha a lemmingek két csoportja genetikailag elkülönül, vajon melyik
öröklött anyag jutna át a lemmingek következő
generációjába? Mi történne evolúciós időintervallum alatt az öngyilkos
hajlammal a hipotetikus lemmingpopulációnkban? Williams fő pontja,
hogy az egyedek közti szelekciónak rendszerint erősebb hatása
van, mint a csoportszelekciónak az utódpopulációk genetikai
összetételének formázásában. Könyvének eredménye volt, hogy a
biológusok jobban tudatára ébredtek, a természetes szelekciós
hipotézis sokkal kifizetődőbb, amennyiben feltételezzük a választási
lehetőséget a csoportszelekciós és a természetes szelekciós
hipotézisek között a tulajdonságok adaptív értékére vonatkozóan. |
| |
| Bár a csoportszelekció formáinak kutatása
lényegesen bonyolultabb, mint ahogy Wynne Edwards feltételezte,
csaknem minden viselkedésbiológus elfogadta Williams érveit. Ennek
eredményeként az 1970-es évek etológiája átváltozott viselkedés-ökológiává
és szociobiológiává /446/. Ezek a nagyon hasonló diszciplínák
(8. és 16. fejezet), tartalmazzák az adaptációs megközelítést
és vizsgálják, hogyan szereznek az egyedek és nem a csoportok
reproduktív előnyt
bizonyos viselkedési tulajdonságokban. |
| |
|
Egy
evolúciós megközelítés 